Európa F-150-ese – Ford Ranger Blue Edition teszt

Először is szeretnék tisztázni egy félreértésnek tűnő dolgot, amivel a kommentszekcióban találkoztam. Többektől is olvastam már, hogy nem kellene teherautónak nevezni a Rangert, de a kételkedőknek üzenem, hogy ez bizony egy teherautó, még akkor is, ha nem a céljának megfelelően használják. Nem véletlenül szerepel a teherszállítók között a Ford hivatalos honlapján is. Lehet persze hobbigép belőle, megfelelően felkészítve a keményebb terepre, és családi autóként is használható, de a mérnökök arra tervezték, hogy hűséges munkatársa legyen az embernek. A Blue Edition azonban tényleg a személyautós hangulatra erősít rá.

A Ford egyedi szériákkal igyekszik fenntartani az érdeklődést a Ranger iránt, habár igazából lehet, hogy nem is lenne szükség rá, mert viszik, mint a cukrot. A Blue Edition is egy ilyen egyedileg feldíszített modell, amelyet a Black Edition sikere ihletett. A modell alapja a Wildtrak kivitel, amely itthon a legnépszerűbb változat, ugyanúgy ahogy a nagyobbik, 3,2 literes, öthengeres dízelmotor is. De nézzük meg kicsit kívülről az ország legnépszerűbb pickupját!

A Blue Edition, ahogy a neve is elárulja egy nagy kékség, amit néhol fekete betétek törnek meg. Ám kimondottan jól áll a pickupnak a hivatalos nevén Performance Blue árnyalat és az összkép valahogy az F-150 Raptort idézi számomra. Hiszen azon a modellen vannak hasonló fekete műanyagbetétek a hűtőmaszkon, igaz az esetünkben a Ranger feliratot vésték bele a Ford helyett és alatta látható a kékoválos embléma.

A vagányság faktort a fekete, 18 colos könnyűfém keréktárcsák fokozzák, illetve a platón látható szintén fekete merevítő.

A plató egyébként egy elhúzható rolót is kap, ami nagyon hasznos, ha olyan tárgyakat szállít a tulaj, amit nem szeretne közszemlére tenni, persze így a szénabálák már nem férnek fel. Ám itt újra meg kell ismételnem, hogy ez a modell nem a kőkemény munkaautó benyomását kelti.

A Blue Edition utastere ugyanis elég kifinomult ahhoz, hogy sajnáljak nyakig sárosan beleülni. Duplakabinos kivitelről van szó, amelyben hátsó utasok is nagyon kényelmesen elférnek az ugyanolyan fekete bőrrel borított ülésekben, amelyeket az elöl utazók is megkapnak. Bár eléggé komor a sok feketeséggel és szürkeséggel a hangulat, azért az igényességre sok panasz nem lehet.

A kezelőszervek a Focusból és a Fiestából ismerősek. Ugyanaz az érintőképernyős kijelző szolgál a Rangerben is a SYNC 3 rendszerrel, és a kormánykerék is kimondottan jó fogású, ízlésesen bőrrel borított alkatrész, ahogy az automatikus sebességváltó karjának érintése is kellemes.

A megfelelő üléspozíció könnyen megtalálható és az alapváltozathoz képest megemelt futómű lehetővé teszi, hogy a közlekedés többi résztvevője picurkának tűnjön. A magasság miatt a fellépők is jól jönnek, érdemes használni őket, mert, ha valaki mégsem akarna rájuk lépni, akkor nem tud úgy kiszállni, hogy ne kenődjön a nadrágjára/szoknyájára róla a dzsuva. Sőt, lényegében ugrani kell, ha nem használjuk.

Az öthengeres dízelmotorral nem csak méretben fognak jelentéktelen akadálynak tűnni a többiek az utakon, hanem dinamikában is. Pedig „csak” 200 lóerős, amit 3000-es fordulatnál ad le. Ám a 450 Nm forgatónyomaték már 1500-as fordulatnál jelentkezik.

A majdnem 2,1 tonnás pickup meglepően virgonc ezzel az erőforrással, ugyanakkor a teherautó mivoltát nem tudja letagadni aszfalton. Ugyanis ezt a hatalmas tömeget meg is kell állítani valahogy, így illik előre gondolkodni, mert a hátul dobfékes rendszernek idő kell amíg lelassítja a monstrumot és a tempós kanyarokban is „küzdeni” kell, hogy az íven maradjon.

A városi cirkálás sem valami stresszmentes vele, mert bár a tekintélyt parancsoló méret segít, hogy kicsit előzékenyebbek legyenek a többiek, de a megfelelő parkolóhelyeket hosszabb ideig kell keresni, mint egy valóban városba termett autóval. Hiába segít tolatókamera és parkolóradar, azért az 5,3 méter hosszú platóssal óvatosan kell manőverezni.

Viszont a terep, ó, hát az hatalmas móka vele! Tökön-babon átmegy, és ha elfogy az út, akkor csinálhatsz magadnak. A kapcsolható összkerékhajtás, a felező és a zárható difi, valamint a 28 fokos terepszögek ügyes terepjáróvá teszik a Rangert.

A tesztautót sima téli gumiabroncsokkal szerelték fel, de még azzal is magabiztosan kapaszkodott fel a szűz hóban a betámadott domboldalakon.

A hó alatti sár sem okozott gondot neki, és a lejtmenetvezérlő is kiválóan működött, de az élő tesztünkben láthatjátok azt is, hogy ha átlépi a csúszáshatárt az autó, akkor mi történik, és hogyan kell reagálni. Az egyetlen dolog, ami szöget ütött a fejembe, az automatikus váltó volt. Igazából sehol nem hagyott cserben a terepen, de néha azért úgy éreztem, hogy egy manuális váltóval gyorsabban megoldottam volna néhány kényes helyzetet és kevesebbet erőlködött volna az autó is. szóval, aki hobbicélra választ Rangert, lehet, hogy jobban jár a manuális váltóval.
Az öthengeres dízel magabiztosságának azonban ára van, amit az üzemanyagtöltő állomásokon kell megfizetni. A rengeteg városi kilométer és a terepes mókázás 15 literes átlagfogyasztást eredményezett, ami persze csak így önmagában tűnik soknak. Egy ekkora, és ilyen terepképességekkel megáldott autó esetében szerintem elfogadható, főleg, hogy ez leszorítható akár 12 liter körüli átlagra kevesebb városi mászkálással és kicsit kiegyensúlyozottabb használat mellett, mint amit egy tesztautóval művelünk. Sőt, a fedélzeti számítógép olykor 10 liter alatti átlagot is mutatott, persze az igazság mindig a kúton derül ki.

Egy Ranger a 3,2 literes motorral a legolcsóbban bruttó 10 464 800 forinttól vihető haza, manuális sebességváltóval. Az automatikus váltó körülbelül 330 ezer forintos tétel. A Wildtrak változat már bruttó 11 131 550 forintba kerül manuális váltóval, az automatikus egység pedig szintén bő 300 ezer forintos extra. A Blue Editon ára pedig 12 312 000 forint, ami még mindig egy jó ajánlatnak tűnik a piacon, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kishaszongépjárművek áfatartalma visszaigényelhető.