Eszi a motor az olajat? Itt keresd a hibát!
Fizetett hirdetés
Ha a motorral gond van, ezekkel is lesz: dugattyúk és gyűrűik
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A motorhibák legfőbb jele a csökkenő teljesítmény és az emelkedő emisszió mellett az olajfogyás. Nem csak az utántölteni érdemes!
Miért pont ott? Mert gyűrűivel együtt a dugattyú a szigetelés az égéstér és az olajjal töltött forgattyúsház között. Meg persze ez, az alternáló mozgást végző elem továbbítja és alakítja át a hajtókarokon és a motor főtengelyén keresztül mozgási energiává az égéstér hőenergiáját. Viszont "szerencsétlen" az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb terhelést kapó elem. Tetejét az égéstér felől több száz Celsius fokos hőhatás éri, ráadásul úgy, hogy hidegindításkor akár még fagypont alatti hőmérsékletű. A dugattyú jellemzően alumínium (de mind gyakrabban acél), sérülékenyebb, mint maga a hengerfal, ami mellett mozog. Ez logikus, hiszen ahhoz mérten könnyedén cserélhető. Jobb esetben persze maga a dugattyú sem cserélendő, hanem elegendő a gyűrűket újra váltani.
Bizonyos futás felett normálisnak vehető a gyűrűk kopása, az olajlehúzó gyűrűvel az olajfogyasztás nő, a kompressziós fogyásával a kompresszió és általa a teljesítmény csökken. Mindkettő további károkat okoz. Nem csak az olaj szivárog ugyanis az égéstérbe, hanem onnan is üzemanyagpermet juthat az olajba, ami így hígul, csökken a kenőképessége, további fokozott kopást okoz. A kompressziós gyűrű kopásával csökken a teljesítmény, a tökéletlen égéssel nő a fogyasztás, s olyan extrém nyomás alakulhat ki az égéstérben, ami tovább károsíthatja a dugattyút és gyűrűit. Az extrém károsodást egyéb apró, akár elhanyagolhatónak tűnő hibák is okozhatják. Ha például csak egy kicsit rossz, látszólag a motor működését nem befolyásoló a befecskendezés, esetleg a megnyúló vezérműlánc miatt hibás a vezérlés. Az időszakos ellenőrzés és a teljes diagnosztika tehát messze nem túlzott elővigyázatosság, hanem ajánlott törődés. Ha nem foglalkozunk autónkkal, nem javíttatjuk ki az apróbb hibákat, akkor bizony később tetemesebb, akár gazdasági totálkárt okozó szervizszámlákra számíthatunk. Egy időszakos karbantartásnak tekinthető vezérműszíj-csere elmulasztása például a szelepek mellett a dugattyúkat is károsíthatja, s akkor már nem az lesz a kérdés, hogy elég lesz-e a gyűrűcsere, mert biztosan nem.
De mit tehetünk, hogy elkerülhető, minél inkább odázható legyen a dugattyúk cseréje? Csak azt, ami alapvető kellene legyen: ügyeljünk a józan használatra, a nem csupán előírás szerinti, hanem lelkiismeretes karbantartásra. Hidegen ne hajtsuk az autót, de persze ne essünk át a ló másik oldalára, a bemelegítésre sok időt nem érdemes fordítani, finoman nyugodtan el lehet indulni nem sokkal indítás után is. És mit tehet az, aki használt autót vesz? Reménykedhet, hogy autóját nem gyilkolták korábban. Hogy így volt-e, valószínűleg sosem fogja megtudni. Még a vásárlás előtti kompressziómérés sem javasolható, némi - fölösleges rizikót jelentő - motorbontás ugyanis ahhoz is szükséges. Egyetlen dolog ajánlott csupán: hiba esetén már az első tünetekkel is érdemes foglalkozni, aki megfelelő szakértőhöz fordul, mint amilyen a Fortuna Bt. is, akár egy gyűrűcserével megelőzheti a komolyabb, drágább felújításokat igénylő motorhibákat.
Most tanultátok a suliban? l év? 😀
Hajtókar a biciklin van, a belsőégésű motorokban hajtórudak találhatóak.
ha olajfogyás van, és a tömítéseknél nincs nyom, akkor elsőzör a szelepszárszimmeringeket kell ellenőrizni. Felesleges addig megbontani a blokkot és gyűrűzni, amíg a szimmeringek nincsenek rendben. Csak mivel ez fizetett cikk, így a motorfelújító nyilván rögtön a drágább megoldást propagálja.
Igen.
Minden típusú autó motor felújítást végeznek itt?
A másik képhez: jól sejtem, hogy benzinmotor dugattyúit mutatja? Miközben a képaláírás arról tudósít, hogy a mai dízel motoroknál (részben) az égés helyszíne is? Talán szerencsésebb lenne egy olyan dugattyút mutatni, ami dízel motorba való és ki van alakítva benne az „égéstérrész”, pl: Astra G 2.0 Diesel dugattyúja…
A képaláírás szerint „Percenként akár több százszor járnak le-fel”.
Itt az alapjárati viszonyokra gondoltok?
🙂
Csak remélni tudom,hogy azok az autótulajdonosok /vagy használók/ is olvassák ezt az írást,ami nagyon hasznos,akikre ez tartozik….!!!