És akkor volt 15 napunk befizetni a 0, azaz nulla forintot…

Villanyautót regisztrálni sem egyszerű, de legalább olcsó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Scénic ment, Prius maradt, iOn jött. A családi flotta jelentősen zöldült, én meg egy kicsit őszültem, mire megkaptuk az áhított zöld rendszámot.


Hétüléses dízel egyterűnket négyüléses villanyautóra cseréltük. Nem volt egyszerű döntés, de az érvek összesítése végül ezt szülte legbölcsebb eredményként. Szóval a Prius végül maradt. A Scénic, ami legalább részecskeszűrős volt, tehát a kormot gyűjtötte magában, majd menet közben égette el, ezáltal persze fokozottan "rühellte" a rövid utakat, mintegy 3,5 év és 35 ezer alapvetően hibamentes kilométer után került tovább egy ismerőshöz, a baráti kör egyébként versenyt futott a tágas és takarékos, követhető szervizmúltú autóért. Én pedig ugyebár azért vettem villanyautót, pontosabban vettünk a feleségemmel, mert neki arra van szüksége. Azért nem titkolom, én legalább annyira szorgalmaztam az autóváltást, mint ő, hiszen e témában 1,5 évente bennem van a zabszem.
Hirdetés

Autót venni persze nem egyszerű, regisztrálni még kevésbé az. Az internet legjobb ajánlata ár/szervizmúlt/kor mátrixban ezúttal is egy holland autót dobott ki. 2012 decemberéből, az elvárt vezetett szervizkönyvvel, tőlünk 1600 kilométernyire. Beszéltem az eladójával, elkértem a szervizkönyv fotóit, majd a benne látható márkaszervizt is felhívtam. Minden klappolt, az autót rendszeresen hordták az éves kötelező karbantartásokra, egyéb esemény pedig nem volt. De milyen autóról van is szó? A használtan legolcsóbb mai villanyautóról, ami jelen esetben egy Peugeot iOn lett, de akár Citroën C-Zero is lehetne. Mitsubishi i-MiEV pedig csak azért nem, mert az egy hangyányit jobban tartja az árát, illetve fokozott visszatermelést adó fokozatával hangyányit nagyobb hatótávot ad. Én viszont olcsójános vagyok, olcsó autót akartam. Jó hír, hogy ezek a miniautók 3,5-4 millió forint körül már megkaphatók korrekt múlttal is. Hasonló Nissan Leaf azért jóval drágább lenne. És a Leaf bár komolyabb autó, parkolóhely-igénye is nagyobb, városi szaladgálósnak ezért kevésbé jó.

Miként vettem meg az iOnt? Rizikózva. Ismét az interneten szerződtem, előre utaltam a pénzt, majd küldtem a trélerest. Ha az időmet is alapul veszem, utóbbi megoldás volt az olcsóbb. Nem titkolom, kicsit hiányzik, hogy nem személyesen mentem el az autóért, de lábon hazahozni nem lett volna egyszerű, nem volt rá időm, ami bizony drága kincsünk. Szóval a tréleres ment, majd jött az autóval. Ami pontosan olyan volt, ahogyan elképzeltem, egy baki volt csak: hiába egyeztettük le mailben, hogy megvan mindkét kulcs az autóhoz, ahhoz bizony csak egyet kapott a szállító. Volt néhány telefon és mailváltás, mire kiderült, hogy a másik sérült. A kereskedő korrektségét mutatja, hogy a pótkulcs árát visszautalta, ráadásul a kulcs sérült házát is elküldte. Aztán megdöbbenésemre megtaláltuk az elektronikáját az autóban, valamelyest össze is tudtuk rakni, mindezt persze csak a gyári pótkulcs rendelését követően. Sebaj.
Elsőre meglepetés volt a hatótáv is, ami szinte teli akkunál is csak 75 kilométer volt, majd az első töltés után is csupán 88 km. De nagyon nem aggódok, egy hét használat után már 102 kilométer kijelző szerinti hatótávnál tartunk, illetve van még több mint 1,5 év gyári garancia a katalógusadat szerint 150 kilométer hatótávot tudó akkura. Igaz, annyit a valahai tesztautó sem tudott, de annyit igen, hogy le tudtunk vele jutni a Balatonra. Ez a cél a saját autóval is.
Villanyautózni öröm, zöld rendszámmal ingyenes a parkolás, az autószerető ember szíve pedig nem vérzik a rövid városi távok miatt, a környezettudatos keble pedig dagad a büszkeségtől, hogy legalább helyi szinten emissziómentes. De ha valaki egyikbe sem tartozik, akkor is biztosan tetszik neki a gyakorlatilag néma üzem és a városban igen jó menetdinamika.
Miként kaphattuk meg azt a zöld rendszámot? A tréleren érkezett autót bizony trélerrel kellett a műszaki vizsgára is szállítani. Budapesten a Mozaik utca és a Vas Gereben utca ad otthont az illetékes NKH vizsgálóállomásoknak. Én előbbibe mentem, de ezúttal sem lettem a hely rajongója. Kb. fél napomat töltöttem ott. Talán szerencse is volt ez, mert kiderült az, amire nem figyelmeztettek a bejelentkezéskor: a villanyautó vizsgáztatásához érintésvédelmi tanúsítvány szükséges. Még szerencse, hogy van vállalkozó, aki helyszínre "jön" azt elkészíteni, pontosabban fel van készülve arra, hogy lesznek hozzám hasonló rosszul értesültek. A "szolgáltatás" nem volt drágább, mintha az autót kellett volna szállítani.
Villanyautóra, tisztán villanyautóra nincs regisztrációs adó. Ötből három ember azt vallotta (nem az utca emberei, hanem a vizsgasoron dolgozók), hogy a műszaki adatlappal már mehetek is az Okmányirodába a rendszámért, megúszom a NAV felkeresését. Naná, hogy a maradék kettőnek volt igaza, a NAV nem úszható meg. Irány a Száva utcai NAV kirendeltség, ahol bár 8-tól "rendelnek" (addig az utcán kell sorakozni), elsőként érkezve is 8:30-tól foglalkoznak az emberrel, majd az előző napról maradt néhány papírra mutatnak és közlik: ez csak holnapra fog elkészülni, talán "már" 11 órára lehet majd jönni. Ugye mondanom sem kell, hogy a regisztrációs adó mértékét megállapító papír nem készült el másnap 11 órára, csak egy kicsivel későbbre.
Sokan kételkedtek benne, hogy szükséges a regadó-papír a nem csak a regisztrációs adó, hanem a vagyonszerzési illeték alól is felmentett villanyautóhoz, de sajnos kell. Nagyjából 2 napba, na jó, csak kétszer 1,5 órába kerül a beszerzése Sokan kételkedtek benne, hogy szükséges a regadó-papír a nem csak a regisztrációs adó, hanem a vagyonszerzési illeték alól is felmentett villanyautóhoz, de sajnos kell. Nagyjából 2 napba, na jó, csak kétszer 1,5 órába kerül a beszerzése
Nulla forint fizetendő. A NAV ügyintézője főtörzsőrmestere határozatában 0, azaz nulla forint regisztrációs adót vetett ki. Mint azt a határozat leírta, azt "15 napon belül kell befizetni a NAV regisztrációs adó bevételi számlára" - mi pedig álltunk ott értetlenül, hogy

mégis miként fizethetnénk be ezt a nulla forintot?

Esetleg fellebbezzünk a "vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja utáni 400, de legalább 5000" forintért? De megnyugtattak, a nulla forint regisztrációs adót a határozat szövegével ellentétben nem kel befizetni. Mehetünk az Okmányirodába. A Központiba már pár nappal korábban is csak következő hét közepére kaptunk időpontot. Megkérdeztem a Kormányzati Ügyfélvonalat, hogy van-e értelme időpont nélkül próbálkozni. A Központiban nincs, mert oda csakis a már regisztráltak mehetnek, a többinél lehet próbálkozni, csak egyéb helyeken pedig zöld rendszám nem biztos, hogy lesz. Maradt így a Központi Okmányiroda és még 5 nap várakozás.
Csak a végére értünk. Végül 1,5 hét, kétszeri NAV felkeresés, fél napos műszaki vizsga és mindössze 30 perces okmányirodai ügyintézés, meg persze az azt megelőző, internetes alkuszon keresztüli KGFB-kötés után meglett a zöld rendszám. Nem volt egyszerű, de legalább nem volt drágább, mint a hagyományos, és nem csak regisztrációs adót, vagyonszerzési illetéket sem kellett fizetni a tisztán elektromos autóra. Így a műszaki vizsga 39 090 forintján túl mindössze a 8500 forintos rendszám, a 6000 forintos forgalmi engedély és a 6000 forintos törzskönyv jelentette a regisztrációs költségét. Meg persze a vizsgához szükséges érintésvédelmi tanúsítvány és a városon belüli trélerezés, amikkel együtt azért közel 100 ezer forint volt a rendszámozás. Tankolni viszont azóta sem kellett, csak a villanyszámla érkezik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

42 thoughts on “És akkor volt 15 napunk befizetni a 0, azaz nulla forintot…

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Nem egyszerű a neten kommunikálni a külföldi kereskedőkkel. NEM válaszolnak az e-mailekre, telefonon pedig német nyelvterületen – angol nyelv nem használata miatt – nehéz kommunikálni.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Az ÉMÁSZ-nak is vannak ilyen szolgálati autói, Miskolcon is. És persze az ügyfélszolgálati iroda mellett ingyenes tankolási és parkolási lehetőség a belvárosban. Bár a parkolás már amúgy is ingyenes a zöld rendszámmal.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Azért az egy eléggé lehetetlen küldetés :))))) … nem csak én próbáltam, hanem sokan mások is, nem nagyon ment senkinek sem 🙂 Én nem szállhatok vele versenybe, de nyilvánvaló, hogy Hanula dr. több évtizedes szakmai tapasztalatát és sokéves kutatásának eredményeit is egy perc alatt cáfolná az „… akkor is az én apukám az erősebb ….” örökérvényű tézissel 🙂

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Egyetértek! Nemrég volt egy teszt, ahol egy másik – talán a legismertebb – autós oldal munkatársai egy elektromos Kia Soul-lal mentek a németekhez. A cél Müchen után volt kb. 100 km-re, tehát e teljes út 750 km körül volt. Két nap alatt értek oda, úgy, hogy minden egyes töltést előre le kellett szervezni, és végig 80-nal mentek, meg fűtés nélkül pokrócokba takarózva. A hazaút sem volt egyszerűbb, végig rettegtek, hogy kifogy az akku, fél szem mindig a megtehető km-en volt. Buliból biztos jó volt kipróbálni, mert ha megáll az úton, akkor egy telefon és a kollégák jönnek a trélerrel. Na de erre nem lehet a mindennapos használatot alapozni. Két éve voltam Münchenben kocsival egy kollégámmal, reggel 6-kor elindultunk, 2-re ott voltunk, tankolnunk csak hazafelé kellett.
    Mondhatjuk, hogy városi autónak jó. Na de minek egy olyan kocsi, ami nem tud kimennei a városból? Egyrészt óriási luxus, másrészt nehogy már a „kocsi mondja meg”, mikor hova megyek. Pl. bemegyek dolgozni, rámtelefonál a testvérem, hogy délután kellene neki egy kis segítség. Az agglomerációban lakik, oda-vissza 60-70 km. Mondjam neki, hogy nem tudok menni, mert nem érek haza a kocsival? Másrészt, csak az tudja normálisan tölteni, aki családi házban lakik. Társasházban mit kezdessz vele? Szóval tele van kompromisszumokkal. Az, hogy mennyire zöld, az is egy óriási ámítás, inkább marketing, mint valóság. Dr. Hanula úr előadása elég meggyőző volt, részletes és pontos számításokkal támasztatta alá, hogy összességében több kárt okoz a környezetnek, mint a benzines, vagy a dízel. A legnagyobb parasztvakítás pedig a hybrid.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Ha mindent figyelembe veszünk, a villanyautó önámítás feleslegesen vállalt kompromisszumokkal.Egy előnye van – amit az ilyen kis autók pont nem tudnak – a 0-tól jövő brutál nyomaték és gyorsulás. A cikk egyébként- mint a többi is – hasznos és érdekes.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Jók a meglátásaid, s nem is vitatom őket. Én se vagyok a sűrű változtatások híve. de azért próbálom előre megtervezni a dolgaimat. Ilyen az autóvásárlás is, így évi 10000 km-es futás esetén fel sem merülne bennem a dízel. Az ilyen rövid s zömében városi futásra bőven elég a scenichez 1.6 -os is. Nyilván van az a futásteljesítmény ahol, már nálam is indokolt dCi. Persze ettől függetlenül tiszteletben tartom a mások által hozott döntést, csak én a fenti ominózus esetet a pazarlás kategóriába sorolom.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Igen, így már árnyaltabb a kép. 🙂
    Viszont a Scenic eladásával pont azt a pluszt veszítették el. ami miatt anno rá esett a választásuk, a 7 ülés.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Én azt gondolom, hogy ha valaki beleszerelmesedik egy autóba, vagy valami „bekattan” a fejében, akkor könnyen meg tudja ideologizálni – akár utólag is -, hogy miért kell és miért jó neki a váltás. Van aki gyakrabban váltogatja az autókat és van aki hosszabb ideig megtartja őket. Én – és a családom többi tagja is – pl. hosszabb ideig használok egy autót, ez nálam jellemzően 6-8 év. 4 év volt a legrövidebb, de azt is csak azért adtam el, mert céges kocsit kaptam. De nekem is van olyan rokonom, aki a legkülönbözőbb típusok között vált, és a 9 személyes mikorbuszt teljesen jól indokolta, majd aztán nem sokkal később a két személyes kabriót is. Az ember már csak ilyen, különbözőek vagyunk. De nem csak az autóknál van ez így. Nekem pl. 20 év alatt egyszer változott a mobiltelefonom száma (akkor is csak egy munkahely váltás miatt), a szolgáltatóm pedig egyszer sem. Ellenben van olyan barátom, aki 1-2 évente vált számot, szolgáltatót, általában valamilyen akció miatt.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Kedves Tibor! Nem, ennyire én sem vagyok barbár. Vettünk egy hétüléses dízel egyterűt, mert egy évben kb háromszor jól jön a hétülésesség + a Renault 1.5 dCi-je elég takarékos, dízelhez mérten gyorsan melegszik. Aztán vettünk egy Priust is, mert az említett rövid távokhoz nem akartuk a Scénicet nyüstölni + a feleségem nagyon nem szeret manuális váltós autóval járni. Aztán úgy alakult az élet, hogy olyannyira rövid távokat megy, hogy a Prius is szinte csak bemelegedési fázisban üzemelt, ezért a villanyautó. Végül pedig úgy döntöttünk, hogy optimálisabb a Priust tartani a villanyautó mellett, mint a Scénicet.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Akkor már csak egy valamit nem értek kedves Mátyás!
    Vettek egy dízel 7 személyes egyterűt amibe 3,5 év alatt csak 35 ezret raktak bele, zömében városban, hideg üzemmel. Ha tudták hogy ilyen keveset fogják használni, s ilyen rövid távú üzemre, akkor miért vettek dízelt?!? Ami köztudomású hogy nem az ilyen használatra lett kitalálva, s hosszú távon nem is szereti ezt a fajta használatot. Az ilyen használatra egy jó benzines jobb lett volna.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Maximálisan egyetértek! Én is éppen erre gondoltam, bár nem is a mini autókra, hanem pl. a „mi autónkra”. Jelenleg 2,9 millióért lehet klímás Swiftet venni, vagy éppen most akciós a Corsa 2,99-ért klímával és egyéb extrákkal. És akkor autóval jár az asszony, ami új, garanciális, stb. És el tud vele menni a váráshatáron kívülre is. Így van egy olyan autó a családban, ami nem helyettesíti a másikat. Nekem eleve alap volt, hogy a 2. kocsi is olyan legyen, ami adott esetben helyettesíteni tudja a nagyobb családi autót. Na ez nem olyan.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Kedves Katona Mátyás!

    Engem is foglalkoztat egy jóideje az elektromosautó, csak ez a hatótáv kérdés kicsit idegtépő, hogy melyik márka mellet döntsön az ember. Engem is ez a Peugeot Citroen francia testvérek illetve leginkább a Nissan Leaf érdekelne( leginkább hatótáv miatt). Amiatt is mert ez még nem olyan dolog, hogy fogom egy kisidő után és lecserélem, muszáj lenne kitartanom mellette.
    Ha lehetne tőled kérni, egy olyan cikket ahol esetleg télen is leírnád, hogy mennyire változik a megtehető kilométer(ha változik) illetve mi nehézkesebb télen egy elektromos autóval mint nyáron?
    Jó lenne efféle tapasztalatokról olvasni.

    Tisztelettel: Kovács István

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    És gratula, hogy be merted vállalni, hogy a dízeltől szabadultatok meg. Magyarországon ez a „nagy dízel helyett kis elektromos” megbízhatóan kiváltja az emberek értetlenségét.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Gratulálok, ha jól sejtem ez az első villanyautó ami magyar autós újságíró tullajdonába kerül. Kíváncsi leszek majd a hosszútávú tapasztalatokra egy hozzáértő szemszögéből.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Nagyon gazdagnak kell ahhoz lenni, hogy az ember ilyen autót vegyen. Kicsi, szerintem nem is szép, és tele kompromisszummal, egy előnye van, hogy nem kell parkolódíjat vizetni.
    Mi ennyi pénzért fél éve egy vadi új Clio Grandtourt vettünk 5 év garanciával. És el tudtunk menni vele nyaralni külföldre. Ezzel a kis villanyosal nemhogy a Balatonra, de a Velencei-tóra sem lehet eljutni úgy, hogy haza is érjen az ember. A környezetvédelmi marketingől (vagy önámításból?) annyi igaz, hogy nem a városban keltkezik a kibocsátott káros anyag. Összességében azonban sokkal több kárt okoz, mint a benzines vagy a dízel (pl. az eladott Scenic). Budapesten azonban nem a közlekedés, hanem az elavult fűtőberendezések termelik a sok káros anyagot. A témáról nemrég hallottam egy előadást Dr. Hanula Barnától, akinél nagyobb tudású gépjármű szakértő nem nagyon van hazánkban. Megdöbbentő dolgokat mondott, érdemes pl. ezt a cikket elolvasni vele: http://www.altmob.com/hu_HU/nem_minden_alternativa_ami_annak_tunik

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Gratula, kiváló választás! Hol lesz tankolva a masina? Nyilvános töltőknél ott meritek hagyni? A réztolvajok a töltőkábeleket is lopják ám…

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Autóbuzéria: nekem igenis fáj, ha csakis bemelegedési fázisban használunk egy autót, márpedig nagyon sok a 2-3 kilométeres városi út, amire ez az autó kiváló.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Mindig megcsodalom micsoda szerkezetekbe mertek beleulni mar csak az ert is mert Magyarorszagon is van egy csomo nagy bohom auto ami eszre se veszi nagyon ha keresztul megy egy ekkora micro valamin.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    3.5 – 4 milláért egy négy embernek szűk és 88 – 100km hatótávolságú dolog azért még rohadt drága… de jó volna ha már emberi árban lennének ezek a villamosok…

    A szervízigényre én is kíváncsi vagyok, illetve az esetleges akksicsere árára is. Én épp akksijavítással küzdök a Priusban, ami hát khm… ugye sosem romlik el.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Gratulálok 🙂
    Szervizelése ennek amúgy miből áll? Fékfolyadék csere gondolom, meg hajtó olaj esetleg? Végsebességre mit tud?
    Kíváncsi vagyok 1 hónap után a villanyszámla mit mutat.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Gratulálok 🙂
    Szervizelése ennek amúgy miből áll? Fékfolyadék csere gondolom, meg hajtó olaj esetleg? Végsebességre mit tud?
    Kíváncsi vagyok 1 hónap után a villanyszámla mit mutat.

  • 2017.10.28. at 07:20
    Permalink

    Világos, én is érdekesebbnek tartók egy külföldről behozott autót, mint egy „leugrottam a mammutba és vettem egy roncsot a neppertől” storyknál.

    Bár most lemaradt a lyukra futás, a magyarországi bürokrácia inkább erősíti a storyt, nem pedig maga az autóvásárlás.

  • 2017.10.28. at 07:21
    Permalink

    Ha szerencséje volt, akkor olyan trélerre rakták, amin már volt több autó, ilyenkor jobban szétoszlik a költség autónként, mintha csak egyet hozattak volna haza. Míg egy autó általában 100-130forint/km, addig kettőt hozatva már „csak” 130-160forint/km. Így is simán 100e felett lehetett a hazahozatal.

  • 2017.10.28. at 07:21
    Permalink

    Remélem nem érződik trollkodásnak, de ti a használtautó.hu szerkesztőségében ülve szinte minden autótokat külföldről (gondolom a mobile-t nézegetve) vásároljátok meg. Ebből nekem az jön le, hogy a hahu-t felesleges lesni, jó autó ugysincs 😉

  • 2017.10.28. at 07:21
    Permalink

    1,5 hét egy használt kocsi első műszakija és forgalomba helyezése, miközben 0 emissziós, modern, jövőbe mutató, igénytelen, gondozásmentes… A Nav csak olyan formanyomtatványt tud 2016-ban kiállítani, amin a sablon szöveg a 15 nap alatt befizetendő 0 Ft esetén is… Ez lenne a megújult Magyar Államigazgatás, amiről kormányzati szinten naponta beszélnek? Ennek 1 nap alatt (munkaidőben) kellene elrendeződnie, legfeljebb 24 óra alatt. Önöknek, önökért, az önök pénzéből…

Vélemény, hozzászólás?