Erre mondják, hogy tetőre rakta?

A Corvette tetején állt meg egy Honda, a sofőr karcolások nélkül szállt ki az sportautóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem mindennapi balesetet rögzítettek egy amerikai üzlethelyiség biztonsági kamerái. A tűzpiros Corvette tetején landolt egy Honda SUV.

A vétkes sofőrök kreativitása határtalan, ha meg kell magyarázni, miért okoztak balesetet, de valószínű a New York-i rendőröknek is új volt az a mese, amivel a Honda sofőrje előállt. Állítása szerint azért ment neki a tűzpiros Corvette-nek mert azt a járdaszegélynek nézte és annak rendszeresen neki szokott hajtani parkolás közben, ezért nem állt meg azonnal, amikor érezte a kontaktot. Szerencsétlenségére a már említett Chevrolet eleje ebben a helyzetben egy rámpaként funkcionált, így a Honda felszaladt a mögötte álló autó tetejére és azon féloldalasan állapodott meg. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az incidens idején a Corvette tulajdonosa az autóban tartózkodott, és csak az anyósülés felől tudta elhagyni az alaposan megtépázott autót.
A vétlen autó tulajdonosa videót is közölt az esetről. A parkolóra néző ékszerbolt biztonsági kamerája tökéletesen rögzítette az esetet, amit látva kisebb fajta csoda, hogy senkinek sem esett bántódása. "Éppen indultam volna az autómmal, azonban egy fehér Honda blokkolta az utat, így kénytelen voltam várni [...] Pár pillanattal később már egy hátsó kereket láttam a szélvédőmön és átugrottam az anyósülésre, majd kiszálltam az autóból, hogy megnézzem minden rendben van-e a sofőrrel"- meséli a Corvette tulajdonosa a videóban, aki az elmondottak alapján egy pillanatra sem feltételezett szándékosságot az eset mögött. A videó további részében jól látni, hogy a sportautó eleje teljesen összetört és az aszfaltnak nyomódott, a Hondának pedig érthető módon az alja sérült.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Erre mondják, hogy tetőre rakta?

  • 2023.03.12. at 17:58
    Permalink

    A nyuszika motorozik az erdőben, közben esik egy hatalmasat.
    Az állatok odasietnek és aggódva kérdik:
    -Nyuszika jól vagy, van valami sérülésed?
    Mire a válasz:
    -Kuss, így szoktam leszállni!

Vélemény, hozzászólás?