Erre a modellre érdemes lesz figyelni a villanyautó-piacon!

Próbán a Kia EV3!

Nagyot gurított a villanyautók között a Kia. Az EV3 nemzetközi menetpróbája után nem igazán tudunk belekötni az autóba. Bárhonnan is vizsgáljuk, a kategória egyik legjobbja az első benyomások alapján.

Korábban is bizonyította már a Kia, hogy érti, mitől jó egy villanyautó. A Niro teljesen elektromos változata például az első olyan villanyautó volt, amit már nyugodt szívvel tudtam ajánlani családok számára is. Aztán jött az EV9, ami egyrészt furcsa formatervével hódított, másrészt egyfajta erőfitogtatásként, hogy ilyet is tud a márka, ha akar. Az EV9 szerintem kimondottan az USA piacát célozza méreteivel, ám most itt az EV3, ami minden tekintetben egy ideális villanyautó az EU és főleg a hazai piacra.
Formaterve ennek is furcsa, akárcsak az EV9-nek. Legalábbis a képeken. Aztán amikor meglátod élőben, minden a helyére kerül. Az „egyesült ellentétek” formanyelv üdítően hat, annyira egyedi, semmi máshoz nem fogható, amit az utakon látsz. Ráadásul látványosan elkülönítették a GT- line változatot a többi modelltől. Más lökhárítókat kap, amitől most nem feltétlenül a sportos hatás erősödik, hanem inkább a terepjárós, kalandoros. Egyetlen dolog szúrja csak a szemem. Pontosabban épp az a baj, hogy nem látom bele, de lehet, hogy csak az én fantáziám kevés ehhez. Ugyanis a Kia gyári anyaga még mindig a „tigris arculatról” beszél, de ebben én már semmiféle tigrisorra, vagy tigrispofára emlékeztetőt nem látok.
Hirdetés
Bent is jól átgondolták az autót. Az első pillanattól kezdve otthonos, rendkívül gyorsan elsajátítható a kezelés, valamint azonnal érezni, hogy az első üléseket mennyire jól alakították ki, mennyire jó a párnázottságuk. Tökéletes az ülőlap hossza, megfelelő a combtámasz és a deréktámasz is. Továbbá teljesen hátradönthetők, így a villámtöltések alatt egy kis szusszanásra is alkalmasak. Hátul sem lehet ok a panaszra, kellőképp nagy a lábtér, az ülések párnázottsága pedig itt is kiváló. A csomagtartó mérete pedig 460 liter alapból, ami bővíthető a 60:40 arányban osztott háttámlák lehajtásával. Emellett 25 literes rekeszt kapott helyett elöl, amiben a töltőkábelek könnyedén tárolhatók, így nem vesznek el helyet hátul, ahol egyébként a padló is állítható 14 centis tartományban. A közel 30 colos, széles kijelzőrendszer egy 12,3 colos főképernyőből, egy 5 colos légkondicionáló-panelből és egy szintén 12,3 colos érintőképernyőből áll. Persze a kis klímaszekció is érintéssel kezelhető, de még az első utas is belepiszkálhat a szórakoztató- és a navigációs rendszerbe, hiszen a képernyő annyira szélesen nyújtózik. A vásárlók többféle szín közül választhatnak az utastér összeállításakor is. Az alapmodellnél például kék, lágy szürke (Subtle Grey) és meleg szürke (Warm Grey) szerepel a palettán, míga GT-line kivitelt megrendelők fekete (Onyx Black) mellett is dönthetnek. A díszítőelemek színeit a főbb elemek, a levegő, a föld és a víz inspirálták.
Hirdetés
Az autó az Electric Global Modular Platformra (E-GMP) épül, a mozgáshoz szükséges energiát pedig a Kia negyedik generációs akkumulátortechnológiája biztosítja. Az alapmodell 58,3 kWh-s akkumulátorcsomaggal gördül le a gyártósorról, míg az EV3 Long Range kivitel esetében 81,4 kWh a kapacitás. Mindkét modellbe 204 lóerőt és 283 Nm nyomatékot tud a villanymotor dolgozik, ezzel a 0-100 km/órás gyorsuláshoz mindössze 7,5 másodperc szükséges a végsebesség pedig 170 km/h. Ám a lényeginkább az, hogy a futóművet nagyon ügyesen lőtték be, Habár a portugáliai tesztútvonalakon többnyire tükörsima aszfalton kellett csak bizonyítania, a kanyartulajdonságai egészen jól elrejtették a nagyobb akkumulátoros modell 1,9 tonnás tömegét. A kormányzás persze kicsit steril, de nem zavaró mértékben, szóval a kényelmes közlekedéshez minden adott. Nincs ijesztő dőlés a tempós kanyarokba na magas építésmód ellenére sem, nem akarja ledarálni a gumikat a nagy nyomaték a fronthajtású autón, tehát szépen programozták a kipörgésgátlót. Jól adagolható a fék, akár egypedálos mód is beállítható, hiszen a rekuperáció mértéke manuálisan is kezelhető. Jó a hangszigetelés, alig jut be valami a gördülési zajból, szóval príma munka. A hatótáv pedig 605 kilométer is lehet a nagyobb akksival, ha nem a GT-line modellről van szó, mert annak „csak” 563 km. Ám ezekről majd csak egy hosszabb teszt során tudunk meggyőződni.
Hirdetés
Talán mondani sem kellene, hogy a biztonság terén sem adta alább a Kia. A legmodernebb vezetősegédek az EV3-ban is rendelkezésre állnak legyen szó sávtartásról, sávváltásról, tempomatról és a mára már szerencsére megszokott további asszisztensekről, amik megkönnyítik a sofőrök életét. Végül a hab a tortán az, hogy most az EV3 bevezető ára 13 999 000 forint, ami a kategóriát tekintve kedvezőnek számít. Nagyobb akkumulátorral már 16 599 000 forintról indul, ami még mindig jó ajánlat és a GT-line 18 499 000 forintos alapárán sem döbbenünk meg manapság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

11 thoughts on “Erre a modellre érdemes lesz figyelni a villanyautó-piacon!

  • 2024.11.12. at 20:12
    Permalink

    Szépnek nem szép, de legalább egységesen ronda 🙂 Van olyan, hogy egy autónak nem tetszik az eleje vagy a hátulja vagy egy-egy részlete. Ez azonban egységesen egy borzalom. Mindenre kiterjedt a figyelem, még a felniket is sikerült jól elcseszni. És ez a cég néhány éve még Optimát meg Stingert tervezett és gyártott. Nyilván ez szubjektív. Ettől még lehet, hogy van akinek ez a szép (vagy ez is).

    • 2024.11.14. at 20:11
      Permalink

      Ezek a szubjektív benyomásaid, a Stinger meg objektíve a modern autógyártás egyik legnagyobb buktája volt, de az Optima is ott van a kutyának nem kellett modellek halmazában.

  • 2024.11.13. at 13:14
    Permalink

    A Kia ezekkel az elfuserált formatervekkel maga alatt vágja a fát. Tavaly gyakorlatilag kiütötte magát nálam a Sportage a formájával, pedig műszakilag, kínálatban és árban is versenyképes volt a modell.

    • 2024.11.13. at 17:03
      Permalink

      Ha nálad kiesett a pixisből, akkor már maga alatt vágja a fát? Egy csődöt nem akarsz vizionálni, ha már itt vagy? Sok nagyképű kommented volt már, de hogy borúlátó legyél egy autómárka jövője kapcsán, pusztán azért, mert neked nem tetszik a formájuk, az már túllép egy határon…

    • 2024.11.13. at 17:04
      Permalink

      Nem csak volt, hanem most is az 🙂
      Mondom idénről a Kia hazai eladási számait eddig:
      Ceed – 2597 db
      Sportage – 1686 db
      Xceed – 359 db
      Niro – 283 db
      Sorento – 242 db
      Picanto – 132 db
      Stonic – 113 db
      EV9 – 47 db
      EV6 – 28 db
      Stinger – 1 db
      Soul – 1 db

    • 2024.11.14. at 20:19
      Permalink

      2023-as magyar eladások:
      KIA Sportage 1514 db, Mazda CX-5 269 db. Nem a KIA vágta maga alatt a fát, hanem te.

      Elsunnyogtad a feladatodat, nem soroltad fel azt a rengeteg nyugat-európai várost, ahova pár év múlva nem lehet bemenni az Euro 6-os dízelekkel.

  • 2024.11.13. at 17:56
    Permalink

    Az EV3 a kategóriájában a legjobb lesz. Ahogyan az EV9 is messze a legjobb 7 személyes családi autó. S nem azért, mert nekem az van. Hanem mert sok másikat vezettem előtte.
    A kihúzható egérpad pedig szerintem zseniális: a Hunyadi Ioniq 5-ösünkben még lehet egerészni a kartámaszon, az EV9-ben csak a kihúzható redőnyön, mert a könyöklő domború.
    1 hátránya az EV3-nak: hogy nem 800 Voltos.
    Az EV9 és társai gyorsabban töltenek, mint a Teslák. És áramot is tudnak kifelé adni, akár laptophoz, akár kazánhoz. Amit egy Tesla nem. De szerencsére az új Dácia Spring megoldja azt, amit a Tesla nem…

  • 2024.11.14. at 19:32
    Permalink

    Az EV9 is egy borzalom, tipikusan a „bottal sem piszkálnám meg” típus. Tehát lehet akár jó is a beltartalom, ha már ránézésre annyira undorító, hogy a közelébe sem mennék. Az azért sokat elárul, ha valakinek egy autóban a kihúzható egérpad a lényeg ….. atya ég!!!!
    Pár hónapja a családdal sétáltunk az utcán és jött egy Hyundai Ioniq 5 és a család nő tagjai szinte egyszerre kérdezték szörnyülködve, hogy mi ez a borzalmasan ronda autó?
    Szóval nekem nem tetszenek ezek a kocsik, de villanyautót amúgy sem vennék soha (csak ha majd rákényszerülök).

Vélemény, hozzászólás?