Erősebb villanymotort kapott a Renault Zoe
Erősebbé és gyorsabbá válik a Zoe
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Európa legjobban fogyó elektromos autója a Renault Zoe, amely 2018-ban új villanymotorral és még néhány újdonsággal gazdagodik.
Még nagyobb erőt és javuló vezetési élményt ígér a Renault az új R110 kódjelű villanymotorral, amelynek teljesítménye 80 kilowatt, tehát körülbelül 107 lóerő. Mérete és tömege nem változott az új egységnek, mégis 12 kilowattal (16 lóerővel) erősebb az R90 jelölésű változatnál, maximális forgatónyomatéka pedig 225 Nm. A gyártó szerint a plusz lóerők a magasabb sebességtartományban is jobb gyorsulást eredményeznek. Például 80-ról 120 kilométer/órára két másodpercnyit javult a Zoe gyorsulása az új erőforrással, amely két évnyi fejlesztés után született meg és a Normandiában található Cléonban gyártják. Érdemes még megemlíteni, hogy ugyanezt a villanymotort építik egyébként a Kangoo Z.E. és a Master Z.E. modellekbe, illetve a Daimler is felhasználja az elektromos smartokban.
További újdonság, hogy egy új karosszériaszín jelent meg a palettán, a sötétlila metál, illetve az ehhez passzoló belső, szintén lila díszítőelemekkel, valamint részben lila üléskárpitokkal, amelyeket ugyanilyen színű cérnával varrtak. Emellett már az Android Auto alkalmazással is kompatibilis a Zoe, így a központi kijelzőn az androidos okostelefonok alkalmazásai is megjelenhetnek.