Erősebb és szellősebb az új BMW i8
Frissített technika és kibővített tartalom az i8 kínálatában
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Felfrissült a BMW legizgalmasabb autója és az i8-ból végre megérkezett a vászontetős változat. Ez viszont nem minden, a hajtásláncot optimalizálták és erősítették is.
Nyitható tetővel érkezett a friss BMW i8, a Roadster 11 másodperc alatt pakolja el a tetejét és nem bánjuk, hogy íg lassabb 2 tizeddel
A BMW i8 kérdés nélkül előzte meg a korát, ha a hibrid hajtásláncot nem is nézzük épp földön túlinak, a szériában gyártott karbon váz és a tanulmányautós formaterv mindenképpen olyan, amit csak évekkel később fogunk tudni helyén értékelni. Az i8 viszont a valaha volt legmenőbb BMW-k sorát bővíti, a most érkezett frissítéssel pedig ez a jelző még inkább igaz. Megérkezett ugyanis a Roadster, a nyitható tetős i8-nál pedig megtartották a végtelenül klassz felfelé nyíló ajtókat is. A tető 11 másodperc alatt tűnik el, 50 km/h-ig nyitható-, zárható és nyitott állapotban a hátsó szélvédő magasabbra emelkedik, szélfogóként használhatjuk.
Frissült a kinézet, de az erősebb villanymotor és a nagyobb akkumulátor az igazi durranás
55 és 52 kilométert tehetnek meg tisztán elektromosan, frissült az iDrive is
Az i8 kupé változata is frissült, mindkettőhöz az optimalizált hajtáslánc érhető el. Továbbra is maradt az elrendezés, de az 1,5-ös háromhengeres turbós benzinmotor égését tökéletesítették, ezzel kevesebb a károsanyag kibocsátás, némi plusz erő kíséretében, már 231 lóerős. Emellett a villanymotor is erősödött, több mint megkétszerezték a korábbi értéket, már 143 lóerős. Ezzel a friss i8 4,4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, a kabrió 2 tizeddel lassabban. 11,6 kWh-ra nőtt az akkumulátor csomag kapacitása, így a tiszta villanyos hatótáv 55 és 52 kilométerre nőtt.