Erősebb és karakteresebb a megújult Captiva

Új dízelmotort és arcot kap a Chevrolet Captiva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kedvező ára és tágas karosszériája miatt szerették a vásárlók a Chevrolet Captivát. Lehet, hogy a 184 lóerős dízelt is kedvelik majd.

Tágas, akár hétszemélyes utasterével és 127-150 lóerős dízelmotorjával rengeteg vásárlót győzött meg a Chevrolet Captiva, de a bemutatása óta eltelt négy év alatt sok minden történt. Az új vetélytársak mellett a cég is arculatot váltott, így rögtön ehhez is hozzáigazították a megjelenést. Ez egy, minden eddiginél nagyobb méretű Chevrolet hűtőrácsot és márkajelzést jelent a kocsi elején, és az ilyenkor kötelező érvényű új felnik (17-19 col) és hátsó lökhárító is elkészült. LED-es irányjelzők kerültek a külső tükrökbe, és az első sárvédőkön is élesebb a domborítás az eddiginél. Az A oszloptól hátrafelé nem nyúltak a lemezekhez.
A legnagyobb újdonság a korábbinál vízszintesebb motorháztető alatt rejtőzik. Teljesen új a motorkínálat, az alapmotor egy 2,4 literes benzines, változó szelepvezérléssel és 171 lóerős teljesítménnyel. A dízelmotor immár 2,2 literes lökettérfogatú, gyengébb változata 163, az erősebb 184 lóerő teljesítményű. Alapáron hatfokozatú, kézi kapcsolású váltókat adnak a négyhengeresekhez, amelyet felár ellenében szintén hatfokozatú automatikus váltóra cserélnek. Az érdeklődés hiánya miatt törlik a kínálatból a V6-os változatot. Az utastérben szintén minőségi ugrást ígérnek, igaz erről még nem adtak közre képet. Aki kíváncsi a Captiva megújult belsejére, az várja meg a Párizsi Autószalonon esedékes bemutatót. 2011 Tavaszán kezdik meg a megújult Captiva európai forgalmazását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Erősebb és karakteresebb a megújult Captiva

  • 2017.11.01. at 02:10
    Permalink

    Lehet fanyalogni,lehet okoskodni,le lehet nézni,de attól még egy jó kis darab.Tele extrákkal,esztétikus,markáns,karakteres,nem összetéveszthető mással,egyéni,sajátos arc.Az áráért bőven méri a szolgáltatásait,megelőlegezte a jattot is.Jól áll neki az öltöny,de a farmer is,beparkolhatsz az opera elé is,de a legnagyobb sárban is kiviheted az unokákat a lovardába. Csendes,dinamikus,rendkívül komfortos,kategóriájában alacsony fenntartási költségű,minőségi anyagokból.Nem státusz szimbólum,/miért is nem?/széles rétegnek is elérhető luxus.Nem kell szeretni,egyszerűen csak tudomásul lehet venni. Rozi

Vélemény, hozzászólás?