Ennyire fáj autózni? Nem akar fogyni itthon az üzemanyag

Jóval kevesebbet tankoltak idén a magyar kutakon, mint egy évvel ezelőtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az első három negyedévben jelentősen lecsökkent a magyar benzinkutakon a kereslet. Vajon tényleg ennyire megdrágultak az üzemanyagok?

Közzétette a Magyar Ásványolaj Szövetség az első három negyedévre vonatkozó adatokat a hazai üzemanyag fogyasztással kapcsolatban. A százalékok ismeretében úgy tűnik, az autósok az elszálló árak miatt nem szívesen ültek volán mögé, ugyanis a MÁSZ összesítése szerint átlagosan 17,7 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott, mint az előző év első három negyedévében. Típusokra lebontva gázolajból több mint 20, míg benzinből 11,8 százalékkal fogyott kevesebb. A visszaesés ellenére még így is eltankoltak a magyar kutakon 2932 millió liter üzemanyagot, ebből 1152 millió benzin, és 1779 millió gázolaj formájában csorgott a tartályokba. Érdekesség, hogy a prémium motorbenzinből 182 milliót égettek el, ez pedig a tavalyi évhez képest 31,2 százalékos növekedést jelent, ezzel ellentétesen a 95-ösből, valamint a csúcsminőségű és a sima gázolajból is kevesebb fogyott.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ennyire fáj autózni? Nem akar fogyni itthon az üzemanyag

Vélemény, hozzászólás?