Ennél komolyabb Dodge Charger aligha létezik
Tökéletesen megegyezik az eredeti külsővel, mégis egyetlen alkatrésze sem azonos
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Készült egy olyan Dodge Charger, aminek egyetlen alkatrésze sem azonos az eredetivel, a teljes karosszériát is újragyártották, méghozzá karbonszálas műanyagból.
A SpeedKore műhely építette ezt a Dodge Chargert teljesen házon belül, karbonszálas műanyagból készült a teljes karosszéria
A napokban nyitotta kapuit az év egyik legnagyobb tuning autós kiállítása, a híres Las Vegas-i SEMA Show. A világ minden tájáról érkeznek kiállítók, de természetesen ez minden évben Amerika hazai asztala, vagyis túlnyomórészt amerikai műhelyek állítanak ki nagy százalékban tuningolt izomautókat, pickupokat és olyan járműveket, amiket elképzelni is nehéz. A SpeedKore műhely idén is bérelt egy standot, ahol a legnagyobb sztár most az Evolution névre keresztelt autójuk lesz, ami szemre tökéletesen hasonlít egy 1970-es Dodge Chargerre, közelebbről már látszik azonban a trükk.
Minden részlete egyedi, ami nem karbon, az alumínium, kis bronzos fényezéssel
6,2 literes V8-as motort kapott egyenesen egy Dodge Demonból, de 966 lóerőre húzták
A SpeedKore legyártotta a teljes karosszériát újra, méghozzá száz százalékban karbonszálas erősítésű műanyagból, és nem is fényezték le, csak lakkozták, hogy a gyönyörű szövés látszódjon. Az alváz természetesen acél, ahogy a bukócső is, a padlólemez viszont alumínium, ahogy minden egyéb elem, ami nem karbonból készült. Az építésnél egyetlen szempontot mindenképp szerettek volna tartani, méghozzá az autó súlyát, amit 1450 kilóban maximalizáltak, a végeredményt még nem árulták el, csupán annyit, hogy ez sikerül. Az autó teljes utastere egyedi, ahogy ültetett futóműve is, motorját viszont a legújabb Dodge Challenger SRT Demonból kölcsönözte. A 6,2 literes kompresszoros V8-ast azonban 966 lóerőre húzták, elöl 19, hátul 20 colos HRE felniket kapott, Penske lengéscsillapítókkal, valamint Brembo fékekkel. Bár a SpeedKore korábban is készített egy Tantrum névre keresztelt, 9000 köbcentis, 1650 lóerős motorral szerelt Chargert azt mondják, az Evolution az eddigi legösszetettebb munkájuk, és valószínűleg a világ legbonyolultabb felépítésű Chargere.
Korábban már készült egy 1650 lóerős Dodge Charger is náluk, de az Evolutiont tartják eddigi legkomolyabb munkájuknak