Alaposan kimaxolták az ültetés fogalmát egy orosz műhelyben; mi máshoz nyúlhattak volna hozzá, mint a szívük egyik csücskéhez, a Nivához. Hozzánk is közel áll a klasszikus, de még ma is értékesített orosz terepjáró, de ennyire merész átalakításra vélhetően más nem vállalkozna rajtuk kívül. Láttunk már porba ültetett Ladát, autocross versenyautóvá alakított Zaporozsecet, de olyan Nivát még nem, aminek hiányzik a fele, ráadásul az alsó.
Az átalakítás célja vélhetően minden idők leglaposabb Nivája lehetett, ezt alighanem sikerült is kivitelezni. Annyira, hogy nem álltak meg a rugók levágásánál, lecsapták az egész alját a lökhárító vonalában, majd teljesen egyedi padlólemezt építettek hozzá. A négyhengeres motornak nyilván nem maradt hely a géptető alatt, de amúgy a kerekeknek sem, ezek kikandikálnak a motorháztetőn, a teljes hátsó tengely pedig a hátsó ülések helyét foglalja el. Kapott állítható légrugózást, hogy a közlekedéshez szükséges pár centit is abszolút nullára csökkenthessék parkoláskor, kivették az ablakokat és a beltérből sem maradt sok. A látvány döbbenetes, és az autó még mozogni is egész ügyesen tud, elöl már nincs hajtás, így különösen szürreális, ahogy a fél Nivával a frissen hullott hóban driftelnek.