Elsőnek több mint jó – Renault Mégane használtteszt

Ment az okoskodás, hogy milyen első saját autó kéne. Legyen egy F szériás Opel Astra, mert abból minden utcában áll ma is öt, vagy egy békalámpás Corolla, mert jó a híre. Meg titkos tippként szóba került a Nissan Almera is, aztán végül azt vették meg, ami épp eladóvá vált a családban. Így lett egy 2002-es évjáratú 1.4 16V Mégane az említett fiatal pár első saját autója. A fiúnak épp meglett a jogosítványa, de a lány is a Mégane-on mélyítette el a rutinját. A családból került hozzájuk, aztán szintén egy kis családi segítséggel ki is lett azóta pofozva. Mindene működik szépen, és még mindig nem lépték át vele a 450 ezer forintot az első év használata után. Azért ez elég jó, nem?

Hogy álomautó lenne a Mégane? Nem igazán, illetve ők sem kifejezetten Renault-t akartak, csak egy olcsó és megbízható közlekedési eszközt. A Mégane-nal nem jártak rosszul, mert kompakt lévén méreteivel, franciásan gazdag felszereltségével még ma, 12 évesen is egy kellemes autó. Mindent tud, amire vágytak, akár egy hosszabb külföldi utat is be lehet vele vállalni négyen holmikkal együtt. Aztán, ha gyarapodik a család, majd váltanak valami ennél komolyabbra, újabbra - vagy nem. Az 1995 és 2003 között gyártott első szériás Mégane arról vált nevezetessé, hogy ez volt az első négycsillagos töréstesztű kompakt és 1997-ben a Mégane Scenic kompakt egyterű nyerte az Év Autója címet.

Épp csak annyira volt úttörő, hogy mára durván beleszürkült az utcaképbe, főleg ebben a színben. Sok is van belőle, meg nem is túl jó a respektje a francia autóknak. A mendemondák kényelmesnek, de technikailag nem a legjobbnak tartják, pedig egy kis körültekintéssel még ma is jó és vállalható kocsi. Nézzék meg a típusra specializált szerelők tapasztalatát és a használói véleményeket is felhasználó írásunkat a típusról. Az a nagy helyzet, hogy nincsen ám a Mégane-nál több hibaforrás, mint az összes többi konkurens modellnél. Ráadásul van jó pár olcsó és megbízható szerelő, alkatrész több ársávban dögivel hozzá.

Ez a konkrét autó is igényelt némi törődést. Ha a képek alapján megpróbáljuk belőni, akkor állapota és a 177 ezer kilométeres futása alapján az olcsóbbak közé tartozna a kínálatból, már ha eladó lenne. Nagyon olcsón lett mostani gazdáié, de cserébe nem is volt hibátlan. Fékfelújítás, kormányműcsere, új gumik kellettek rá azonnal, és egy klímatöltés után a nyári meleg sem gond már. Nem működött rendesen a centrálzár, a csomagtérajtó pont úgy volt megnyomva, hogy amiatt elállt, rosszul záródott. A cseredarab több hónap keresés után lett meg olcsón, bontóból. Direkt az autó színében, hogy fényezni ne kelljen, csak felrakni. Kicsit kellett egyengetni a vezetőoldali ajtón, ami még így is girbegurba. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen nem flancolni kell, a budapesti parkolási morál meg amúgy sem arról nevezetes, hogy meg lehetne úszni az ajtórányitásokat.

Nem egy maradandó dizájncsemege, de nem szóltunk még az autó külsejéről. Ezek a fészlift utáni darabok elvesztették a Boborján szájára emlékeztető motorháztetőt, de ez is egy alapvetően orrnehéz forma. A hosszú orr nem rossz, ennek is része van a négycsillagos töréstesztben. A farrész és a tető íve viszont még ma sem ronda, finom kerekded vonalaival kellemes a szemnek és praktikus, mert ötajtós. Alaphelyzetben 385 literes csomagtere elég jó érték ma is. A 258 centis tengelytáv arra elég, hogy rendes egyenesfutása legyen az autónak és négy átlagos testalkatú felnőtt már kényelmesen elférjen a kabinban. Ez is egy jó példa arra, hogy a legtöbb esetben miért nem érdemes kompaktnál kisebb autót venni. Fogyasztása, parkolóhely-mérete, ára sem nagyobb annyival, mint amennyivel felnőttesebb konstrukció, mint egy korabeli kisautó.

A 2002-es Mégane külsején a legérdekesebb részlet talán az akkori Renault-szokás szerint az autó két oldalán eltérő felirat. Balról Alizé, jobbról 1.4 16V. Előbbi a kivitel, utóbbi meg 12 éve még adott okot dicsekvésre. A másik kunszt a ma már nagyon kicsinek ható 14 colos kerékméret. Sajnos már évek óta - kis túlzással - egy babakocsira is nagyobbat raknak, mert az kell a mű sportossághoz, meg a menőzéshez. Pedig a 14-eseken is kényelmes a rugózás, az is átmegy a kátyún, erre viszont olcsóbb a gumi. Az autó belterében nem túl szép a málló, ragacsos kormány. Az egykori bőrhuzatnak jót tenne egy újrahúzás. A maga idejében menő volt a kályhaezüst műanyag ajtókilincs, a szürke plüssből jutott az ajtókra is, az még ma sem csúnya, otthonos. Az első üléseknek sem az ülő-, sem a hátfelülete nem túl nagy, de puha tömésük ellenére is kényelmesek. Magasságban állítható lenne a vezető széke, ha nem tört volna le korábban az állítókar. Ma már vicces a szegmenses rádiókijelző, de a műszerfali kapcsolók ha kopottak is, rendben működnek ennyi használat után. A beltéri műanyagok rosszabb minőségűek, és csúnyábbak, mint egy mai új kisautóban, de ez minden kortársnál így volt, sőt a francia bélés még a jobbak közül való volt. Újkorában is fura volt a kormánya, ma sem hat jobbnak. A két irányban (föl-le) állítható volánt teherautós szögbe kell állítani, hogy jó magasságban legyen. Ha ezen túllendültünk, akkor a maga korában sem pontos, mára még pontatlanabb, hosszú úton járó és rövid áttételezésű váltóval kapcsolgatva útnak indulhatunk végre.

A vezetőülés kicsit nyiszog, az eszméletlenül puha felfogatású váltómű karja minden úthibán és terhelésváltáskor is nagyot mozdul. Az 1.4-es motor fordulatot igényel ahhoz, hogy erőből dolgozzon. Gurulni lehet akár ötödikben is 50-nél, amikor 1400 1/perc a fordulat. Innen nem nehéz megtippelni, hogy 90-nél 2600-at forog, 100-nál van meg a 3000, és az autópályás 130-nál 3750-et mutat a fordulatszámmérő. Az 1.6-os esetében sem jobb a helyzet, viszont legalább kiforgatva jól húznak ezek a még Euro 3-as benzines Renault-motorok. A Mégane-t kipróbálva meglepően fordulékonynak érződik. A futómű a régi francia iskola szerint puha, így jól tolerálja a pesti gödröket is. Fék értelemszerűen van, használható, olyan észrevétlen, mint az autó maga. A kuplung elég kemény, sanszos, hogy már csereérett a szerkezet.

Legnagyobb ellenfele így használtan is a Peugeot 306-os (használtteszt róla ötajtósan itt, szedánként itt), ami nagyon hasonló paraméterekkel rendelkezik. Ára, kínálata is hasonlóan gazdag. Annak agilisabb a futóműve, ez meg tágasabb, kényelmesebb - ha inkább ez a szempont. Mindkettő ajánlható, mindkettő olcsó, és nagy a használt választék belőlük. A japán konkurenciához képest olcsóbbak és persze a németnél is, hiszen rosszabb a hírük. A kipróbált Mégane a hibáival együtt is egy jó első autó, sőt még első családi autónak is megfelel. Klímával, ABS-sel és négy légzsákkal ma is jó kompromisszum a legfeljebb félmillió forintos árkategóriában.