Elrontani nem tudták – DS 3
DS 3 1.6 BlueHDi 120 teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nincs olyan márka, hogy DS, a forgalmijában ugyanúgy Citroën áll, épp csak az autón nem jelenik már meg. Túl sok minden nem változott, és éppen így tud jó lenni még mindig a DS 3.
Formája 2009 óta szinte változatlan, ma is nagyon frissnek hat, főleg miután két éve megkapta az új első LED-es fényszórókat is. A C alakú nappali menetfény hangulata tökéletesen illik a DS 3-hoz, ráadásul futófényes indexszé alakul irányjelzéskor. Apróság, de nagyot villant
A fordított cápauszony B-oszlop még mindig vagány, az ajtók hatalmasra nyílnak, így a bejutás kényelmes mindkét sorba
Az új részletek leginkább az orrán keresendők, egészen más a lökhárító, kicsit talán túl sok a króm, de ez ízlés kérdése, szerintem is szebb volt az előző. Találunk egyébként Citroën emblémát, a DS második betűjét a két szembefordított V teszi ki
Csinosan takarékos. A már jól ismert 1.6 BlueHDi dízelt kapta a tesztautó, már a 120 lóerős verziót. A hangja nem túl szép, sőt, szerintem néha kicsit bántó is tud lenni a kerregése, főleg egy ilyen kis csinos karosszériában. Viszont mindent megbocsájtunk neki a tankolásoknál, ugyanis bármit művelünk vele, 6 liternél több nem megy le a torkán 100 kilométerenként. Mohón használtam, így nálam 5,5 liter lett az átlag, de simán tud egy literrel kevesebbet is. Azért nem finomkodtam vele, mert nagyon tud menni, és szeret is. Be kell lőni azt az 1700-3000 közötti fordulatszámtartományt, ahol nagyon él, és úgy egész jókat lehet vele autózni. Alatta elég gyenge, fölötte meg csak a hangja lesz rosszabb.
Hátul is már csak DS 3, a csomagtérajtó nagyra nyílik, egész jól pakolható a hátulja, és még plusz krómléc is kapható hozzá a szélvédő alá, ha a rendszám fölötti nem lenne elég
Még hajtani is élvezetes. A menéshez a futómű is remek társ, könnyű kisautó, üresen nincs 1200 kiló, ráadásul sportos Michelin gumikat is kapott a kis DS. Feszes, ügyesen kanyarodik, még dízelmotorral is élvezhető, bár egy hasonló teljesítményű, vagy picit erősebb benzinessel jobb móka. (Sajnos a legjobb DS 3-at, a 207 lóerős Racinget már nem forgalmazzák, abból marad a használt.) Egyetlen dolog zavar csak a vezetésében, mégpedig az üléspozíció, nekem kicsit távol van a kormány legközelebbi pontja is, ha a pedálokat kényelmesen kezelem, egyébként minden korrekt. Most viszont a hangsúly a kényelmen, pontosabban a Citroën-féle luxuson kell hogy legyen, mivel a DS 3 a franciák egyik prémiumterméke.
A beltérrel mindig kétes érzéseim voltak, tök jók a formák, főleg a műszeregység a három lábon álló árnyékolójával, az üléspozíció viszont valahogy nem az igazi, túl messze van a kormány. Vagy ujjbeggyel vezetünk, vagy behúzott lábakkal, vagy derékszögű háttámlával, nehezen találtam a helyem, pedig jó élmény vezetni
Jó, hogy van már érintőkijelző, csak ennél okosabban is működhetne 2016-ban. A váltó előtti gombsoron van a Menü gombja és a hangerőé, meg van egy rejtélyes DS, ami gombként működik, csak semmit nem csinál. Szépek a műszerek, kár, hogy sötétben egyáltalán nem látszanak a kidolgozásai. A legjobban az fájt, hogy van ugyan kijelző benne, de például a fogyasztási adatokat nem ide írja ki, hanem a központira
Több frissítést elbírt volna. Csalódást okoz ebben a tekintetben, legalábbis számomra, mivel nagy változás nem történt. A bőrülések nagyon kényelmesek még mindig, a kicsit húzós felárú (900 ezer forint) Nappa bőrkárpit jó tapintású, a DS parfüm pedig még a kellemes illatokról is gondoskodik. A műanyagokkal viszont nem vagyok kibékülve, sok helyen rideg, kemény, már textúrájában sem túl kellemes a műszerfal és az ajtók borítása. Dizájnkérdésben mindig is tetszett, szerintem beleköthetetlen. Jó, egy új kormány azért jól jött volna, a nagy buci középrész már nem divat, és bután is néz ki.
Kényelmes ülések mindenhol, az elsők fűthetők is, és elég jól tartanak gyorsabb kanyaroknál is. Kicsit komor így a beltér, talán lehetne világosabb a kárpit, ami Nappa bőr és 900 ezer forint a felára
Jobb, de sajnos nem tökéletes. Aztán ott vannak a kezelőszervek, végre érintőkijelzővel szerelik a DS 3-at is, ez hatalmas ugrás az előd kényelmetlen, egészen mélyre helyezett kezelőgombjaihoz képest. Sokkal jobb így használni, viszont a rendszer nem áll a helyzet magaslatán. Egyrészt lassan indul, jellemzően indítás után mire behozná a tolatókamera képét, már túl vagyunk két tolatáson is, valamint ez a része többször le is fagyott, míg nálam volt. Valamint az egész logikája nehéz, a beállítások menüpont alatt kizárólag a hangzást tudjuk állítani, és a menetadatokat is itt tudjuk lekérdezni a kormány mögötti kapcsolóval, nem a műszerek között írja azokat ki. Ja, és van egy dedikált DS gomb is a váltó előtt, ami nyomkodható, de nem csinál semmit.
A 3D hatású hátsó lámpa az egyik legelső frissítés volt a DS 3-hoz, és még ma is imádok ránézni, elég igéző, amikor próbáljuk kitalálni, mennyire mély. Semennyire, csupán illúzió
Rengeteg kis apró részlet teszi igazán érdekessé és csinossá, az egyik legszebb kisautó még mindig, amit kapni lehet, legalábbis szerintem. A 120 lovas 1.6 BlueHDi telitalálat, 5 liter alá vihető a fogyasztása. Nekem pazarolva 5,5 jött ki. Bár egy erősebb benzines jobban illik hozzá, az 1.6 THP elég kényes tud lenni
Lehet válogatni, de érdemes? Nem túl széles a kínálat az ilyen DS 3-féle mindenfelé variálható divatautókból. Van még a Mini, bár jelentősen drágábban, a Fiat 500 igaz gyengébb dízelmotorral, illetve az Opel Adam, ami dízellel egyáltalán nem elérhető. Ezek közül viszont még mindig a DS 3 talán a leghasználhatóbb, hátul két felnőtt egész jól elfér, nem csak láb nélkül, mint a többiekben, valamint csomagtartója is használható. Ebben a felszereltségben igaz már húzós, a tesztautó közel 9 millió forint, és még nem is nyitható tetős. Már csak azért is tűnik kicsit soknak, mert nem a legfrissebb technikáról és anyagokról van szó, egy új lökhárítóval és egy nehezen kezelhető érintő kijelzővel bővítve kicsit keserédes a kép. Ugyanakkor még mindig remek, és tudva, hogy sokat nem változott mióta megjelent, talán megfontolnám egy jó állapotú használt példány vadászását.
Apró figyelmesség, hogy a parkolóradar érzékelőit a fekete diffúzort imitáló betétbe építették, így nem vágja agyon a szépen gömbölyített hátsó lökhárítót
Ne légy csalfa romlejjó, aki a pitiség két farpofán ülő bamba szobra. Van, ami ennyibe kerül és vannak, akiknek ez nem számít. Gondolj arra, hogy mindannyian áldozunk az élvezeteknek, van, akinek ez jelent örömöt. Csak a csalfa meg menőmanó félre proletároknak különleges ez.
Nem rossz kis auto, de sportosnak, 1.6 dizelmotorral?? Közel 9 millio forintert? Szep-szep, de nem fizetnek erte ennyit, ha sportos kisautot keresnek. Akkor inkabb egy Opel Corsa OPC. Olcsobb is.
Ettöl függetlenül tetszik, de draganak tartom nagyon.
Igen, de azt említi is a cikk 🙂
Én még emlékszem arra, amikor a GYÁRI pótféklámpákat kiköttették a behozatal során, mert a Ladákon ilyet nem látott a nagyrabecsült szakember… (Aztán amikor uniós jogszabály tette kötelezővé (ENSZ szabvánnyal megtámogatva), akkor beadták a derekukat)
Hasonlóan problémásak voltak az akkor szokatlan ikerlámpás japán sportmotorok, ki kellett iktatni az egyik lámpáját, hogy szabályos legyen. Merthogy ,milyen már az, hogy a gaz imperialistáknak kettőre is telllik…
Onnantól kezdve, hogy saját, önálló emblémát kapott, és sehol nincs ráírva az autóra, hogy Citroen, ez már egy ugyanolyan különálló márka, mint a Lexus, az Infiniti vagy az Acura. Bár elég furán fest a kocsi hátulján, hogy:”DS DS3″… Tipikus franciás átgondolatlanság. Arról nem is beszélve, hogy a kormánykerékre miért nem tudták ugyanazt az emblémát tenni, mint ami a karosszérián van?:)
A lényeg: immáron 3 márkával folytatja „invázióját” a PSA-csoport:)
Szerintem a Mini is ellenfle ennek.
Rozsenek:
Kulfoldon sem vannak tisztaban rengeteg dologgal a vizsgaztato helyeken. Gyari ablaksotetitest nem akartak elfogadni mert eltakarta a gyari potfeklampat.
Nem csak az okmány irodák nem napra készek, hanem a vizsgáztató szervizek sem szerintem.Nyomokban tudják csak vagy egyáltalán nem milyen szabályok vonatkoznak pl.: pót ködlámpa, menetfény felszerelésére a pótféklámpa már úgy néz ki elfogadott, ha nem gyári.
Nekem az a tapasztalatom, hogy ha nem gyári akkor simán leráznak, hogy nem lehet rajta.Sőt még egyes tompított/reflektor égőkkel sem vannak mindig tisztában.Egyszerűbb azt mondani NEM GYÁRI akkor nem lehet.
Gondolom ezek nem csak az én tapasztalataim.
[i]„legalábbis az okmányirodák szerint”[/i]: Ugye a Lexust már ismerik? 🙂 Mikor is voltak naprakészek? Pótféklámpabetiltása a 90-es években, kötelező hátsó sárvédő, a magyar szabályozás sosem volt híve a legfrissebb tendenciák naprakész átvételében.
A mai EU tag kényelmünkben alig emlékszünk mennyi marhaságot találtak ki amíg lehetett. És ha lehet akkor még mindig ökörködnek az Autó kellékeivel…
A konkrét autót ileltően, én odatenném melléje az Alfa Mitot és az Audi A1-et, mint sportos női autót. De szerintem Mazda 2 is lesz rendes motorral sportos fílinggel…