Előre fog szólni a Volvo, ha balesethez közeledünk

Újabb funkcióval bővül a Volvo kommunikációs rendszere, már a baleseteket is jelezni fogja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autók közötti kommunikáció az iparág egyik izgalmas fejlődési iránya, ami valóban kényelmesebbé és biztonságosabbá tudja tenni az utazást. Ugyanígy gondolja a Volvo is, modelljei hamarosan a balesetekre is figyelmeztetni fognak.

Életünk minden pillanata megoszthatóvá vált, mégis, az autózás még ma is inkább önálló, egymástól elzárkózott járművekkel történik. Ugyan az internetkapcsolat számos modellben ott van már vagy gyárilag, vagy az okostelefonunkon keresztül, de ezt mégis inkább csak szórakozásra, navigációra vagy hírolvasásra használjuk. Pedig az utakon lévő autók rengeteg információt lennének képesek begyűjteni, amit másokkal megosztva biztonságosabbá és gördülékenyebbé tehetnénk a közlekedést. Ebben segít például a Waze, ami évek óta teszi lehetővé, hogy a felhasználók bejelentsék a traffipaxokat, baleseteket vagy dugókat, ezzel segítve a többi felhasználót ezek elkerülésében.
Hirdetés
Az autógyártók saját infotainment-rendszerében viszont nincs ehhez hasonló funkció, és bár a Waze tükrözéssel használható, azt nem feltétlenül indítjuk el egy már ismerős útszakaszon, így figyelmeztetni sem tud mindig. A Volvo gyárilag hozta el ezt a technológiát 2016-ban, saját felhős rendszerüket kiépítve a sofőrök azóta be tudják jelölni, ha veszélyes (például csúszós) útszakaszon jártak, így az arra járó többi Volvo-tulaj automatikus figyelmeztetést kap. Ez most a balesetek bejelentési lehetőségével bővül, aminek haszna egyértelmű: például egy kanyargós útszakaszon egy beláthatatlan kanyar után az úttesten vesztegelő jármű óriási veszélyt jelent, de a Volvo figyelmeztetésével elkerülhető az ütközés.
Ugyanakkor ez a rendszer is csak úgy működik, ha a Volvók sofőrjei bejelentik az úton látottakat. Ehhez egy egyszerű, könnyen elérhető parancssorra van szükség az infotainment-renszerben, mert ha az almenük erdejéből kell előkeresni a megfelelő gombot, az még veszélyes is. Ha viszont megfelelően működik, a Volvo kommunikációs rendszere tényleg biztonságosabbá teheti az autózást, ráadásul nem csak a svéd márka tulajdonosai számára, mert a felhőjükben tárolt adatokat - anonim módon - mások számára is elérhetővé teszik, akik egy kompatibilis rendszert építenek ki. Sajnos nálunk ez a funkció egyelőre nem érhető el, a balesetbejelentőt elsőként Dániában kapcsolják be. Ott viszont nem csak a felhasználói bejelentéseket tudja fogadni a rendszer, hanem az országos közútfelügyelet útinformációi is bekerülnek a Volvo felhőjébe.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?