Elon Musk is bevédte az olajipart: talán nincs még késő?
Meglepő a Tesla-vezér véleménye a klímaváltozásról és az olajcégek felelősségéről
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Donald Trump volt amerikai elnök és Elon Musk, a Tesla ügyvezető igazgatója beszélgetett a klímaváltozásról és az olajcégek démonizálásáról, ahol a villanyautó-mágnás meglepő kijelentéseket tett.
A texasi villanyautó-mágnás ugyanis konkrétan bevédte az olajcégeket, és emlékeztetett, hogy nem feltétlenül értelmes húzás letámadni azokat, akik évtizedekig biztosították az energiát az életünkhöz.
Több ellentmondásos megnyilvánulás is elhangzott azonban, Musk szerint például valóban mielőbb át kell állni a fenntartható energiára, ám szerinte nincs közvetlen veszélyben az emberiség, és a klímaváltozást sem kell olyan komolyan venni, mint ahogy azt egyesek hangoztatják. Érdekesség még, hogy amikor Donald Trump azt állította, hogy a következő 50-100 év helyett inkább a következő 100-500 év lesz elegendő az átálláshoz, akkor Musk nem javította ki, illetve nem is fejtett ki ellenvéleményt. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Egyesült Államok épp egy választási kampányhajrá káoszának kellős közepén jár, ebben a felfordulásban pedig Donald Trump az egyik főszereplő. Emiatt nyilván húzódhatnak olyan szálak a háttérben, amelyekről a nagy nyilvánosság nem feltétlenül tud. Az viszont biztos, hogy Trump politikai narratívájának és egyes klímaváltozás-tagadó szavazóinak kimondottan jót tett ez a beszélgetés. A legnagyobb probléma azonban ezekkel a témákkal, hogy most még senki sem tudhatja, hogy a végén kinek lesz igaza. Éppen ezért - ha valakinek fontos a jövőben is a számonkérhetőség és a szavahihetőség - akkor óvatosan kell bánni az ehhez hasonló témákkal, főleg a klímaváltozás ügyében, ahol a tudományos vizsgálatok egész sora mond ellent annak, amiről a két amerikai milliárdos tanácskozott az interneten. Ha kíváncsi vagy a vonatkozó beszélgetés-részletre eredeti nyelven, akkor alább meghallgathatod, egyenesen az X-ről beágyazva.Donald Trump & Elon Musk on Climate Change, Oil & Gas, Energy.@elonmusk @realDonaldTrump
— Farzad (@farzyness) August 13, 2024
Thank you @DavidCarbutt_ & team for the work! pic.twitter.com/jEzD5PKd8Q