Előfizetéses lesz a sebességtartó az új Audi A3-ban

Rengeteg funkció csak extra előfizetésért lesz elérhető a ráncfelvarrott Audi A3-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kívül-belül megújult az A3 összes tagja, ám olyan új funkciók is bekerültek, amiknek vélhetően nem sokan fognak örülni.

Nem az Audi találta ki az előfizetéses szolgáltatást, hiszen egy másik német gyártó korábban már az ülésfűtést is havidíjhoz kötötte, viszont a négykarikás márka ezt új szintre emelte, elvégre egy olyan funkciót köt extra összeghez, ami a mindennapi közlekedés során a vezetést könnyítheti, de haladjunk csak szépen sorban. Kívül kis túlzással csak nagyítóval lehet kiszúrni a változásokat, például a hatszög formájú hűtőmaszkon a lamellák sportosabb megjelenést kaptak, illetve elöl és hátul is frissültek a LED-es fényszórók, amely felszereltségi szinttől függően az autó elején LED Matrix is lehet.
Hirdetés
Az A3-as modellcsaládban újdonság az Allstreet kivitel megjelenése, amely főként a terepjárós motívumokkal emelkedik ki a névrokonai közül. A Sportback és a Sedan verzióktól könnyű megkülönböztetni a mattfekete hűtőmaszk, a háromszög alakú lökhárító betétek és a szélesebb kerékjárati ívek okán, valamint a hasmagassága is nagyobb 30 milliméterrel. Alapesetben 17 colos felniket kap, de opcionálisan ehhez is elérhető a 18-as és 19-es is. Szintén a terepjárós hatásra játszanak a fekete tetősínek is, amelyek alapáron benne foglaltatnak a csomagban, viszont a motorkínálat ugyanaz mint a többi kivitel esetében.
Az utastérben megmaradt a 12,3 colos digitális műszeregység, és a 10,1 colos multimédia, viszont nem túl szerencsés változás, hogy rengeteg funkció átkerült előfizetéses rendszerbe. Ilyen például a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto, a kétzónás klímavezérlés, az adaptív sebességtartó, vagy éppen a fényszóró asszisztens. Ezekre lehet havi, féléves, éves, vagy három éves előfizetést kérni, de az Audi a közleményében azt is megemlíti, hogy akár örökre megvásárolhatók, viszont nem említik, hogy pontosan mennyiért. Európában kétféle motorral lesz elérhető a ráncfelvarrott A3 a Sportback, a szedán és az Allstreet változatban is. Benzines erőforrásból adott a 148 lóerős, 1,5 literes 35 TFSI a hétfokozatú S tronic váltóval és lágy hibrid rásegítéssel. Dízelfronton szintén egy 148 lovas, kétliteres 35-ös jelölésű TDI áll a vásárlók rendelkezésére, ugyancsak hétsebességes automatával. Később a kínálat még bővül, többek között konnektoros hibriddel is. Az új modellek márciustól rendelhetők.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Előfizetéses lesz a sebességtartó az új Audi A3-ban

  • 2024.03.12. at 16:07
    Permalink

    Helyes, jó döntés az előfizetéses extra! Igy kell az európai autógyrtást még inkább versenyképtelenebbé tenni. És meglepődnek ha kiszorulnak a piacról.

Vélemény, hozzászólás?