Élőben is ütős az új Opel Insignia
Genfben mutatta magát először élőben az új Opel Insignia, slágergyanús
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kombiként és lejtőshátú ötajtósként is porondra lépett az új Insignia Genfben. Nem csak fotókon dögös a szentgotthárdi 1,5-ös turbós alapmotorral érkező nagyautó.
Genfben debüált először élőben az új Insignia. Az új árnyalatú fényezések hatásosak, a forma pedig meggyőző és kívánatos, akárcsak az előd újkorában
Sikerült élőben is találkoznunk az új Opel Insigniával a 2017-es Genfi Autószalonon. A németek standján nem csak az ötajtós szedán Grand Sport, hanem a kombi Sports Tourer is díszelgett. Impozáns, megnyerő az opelesek új álomautója. Az eladástól kicsit megszeppenve ugyan, de két új modellt is hozott Svájcba az Opel, mivel ott volt a - hamarosan hazánkban is bemutatkozó - új Crossland X is. Az Insignia mellett viszont nehéz koncentrálni a crossoverre, minden irányban nagyobb, lábtérben és válltérben 2,5 centiméterrel nyújt többet elődjénél, míg a teljes karosszéria akár 175 kilóval is kevesebbet nyomhat annál.
490 literes a csomagtér, a kombié 530, az ülések pedig síkba dönthetőek. 2,5 centit nőtt a tengelytáv ennek nagy része a hátul ülők javára
1,5 és 2,0 literes turbós benzineseket, valamint 1,6 és 2,0 literes dízelmotorokat kap - mind turbós. A belépő benzines is 163 lovas, így nem ígérkezik lomhának
Az új Insignia csomagtere a korábbinál mindenképp 10 literrel kisebb, az ötajtósé így 490, a kombié 530 literes. Ledöntött hátsó üléssorral 1450, illetve 1638 tölthető meg, utóbbi 108 literrel bővebb elődjénél. Az új Insignia alapmotorként a már 9 milliomodik Szentgotthárdon legyártott motorként is dobbantott új 1,5-ös turbós, 163 lóerős benzinest kapja, de lesz kétliteres turbós is 260 lóerővel és egy vadonatúj 8 fokozatú automata váltóval párosítva. Dízelfronton 1,6-os és kétliteres egységek közül választhatunk első körben.
A Crossland X is bemutatkozott Genfben, az Opel és a PSA közös fejlesztésű crossovere hamarosan Magyarországra is megérkezik
Hát izé, „kicsit” kínai ízlésvilágra tervezték. Mondjuk most érdekes lesz, hogy már nem kell majd Buick néven ott is árulni…
Mindegy mekkorát üt……
A PSA jelenlegi padlolemezei mind konnyebbek es nagyobbak az adott kategoriaban, az, hogy most az Opel tomegcsokkentett, semmit sem jelent, volt mibol leadni, es igy erte el a kategoria atlagat.
Én is ezt mondom, szuperül néz ki.
Ami viszont igazán érdekes hogy ha ez és az astra is kifut milyen padlólemezt kapnak?
nehezebbet? kisebbet? Merthogy ezt a peugeot csoportos platform überelni hogyan fogja tudni? Addig is most kell venni aki megteheti mert ez még garantált Opel GM.
Azt kell mondjam: wow! Már az előző Insignia is tetszetős volt, de ez rátesz még legalább két lapáttal.
csajokat is el lehet vinni egy körre? ‘:D viccet félretéve, miez? egy nagy astra sedan? amúgy nem rossz, nem rossz.