Előbb épült az első versenyautó, mint az első autó

„Az autóversenyzés öt perccel az után született, hogy elkészült a második autó” – állította Henry Ford, de tévedett. Az autóversenyzés megszületéséhez nem volt szükség a második autóhoz, egy is elég volt. Sőt, az első versenyautót már az előtt megépítették, hogy az automobil 1886-ban hivatalosan megszületett.

Az első autóverseny időpontját persze ugyanolyan nehéz meghatározni, mint az autó születésének pillanatát, de a történelemkönyvekben 1887-ben biztosan feljegyeztek egy versenyt, amelyen egyetlen autó, a De Dion, Bouton & Trépardoux cég által épített négykerekű gőzkocsi vett részt, az ellenfeleként pedig egy stopper szerepelt. A verseny célja az volt, hogy bebizonyítsák, az 1884-ben épült kocsi minden más közlekedési eszköznél gyorsabb. Vagyis, korabeli mércével komoly tét forgott kockán!
Az első versenyautót egy hintóból alakították át, így az első kereke még kisebb volt, mint a hátsó. Az elején helyezték el a kazánt, ami egy kéthengeres gőzgépet hajtott. Kormánykereke nem lévén, a kocsi oldalára szerelt karral lehetett irányítani, volt viszont műszerfala: néhány nyomásmérővel és a kazánon elhelyezett üvegcsével! Bár a szerkezet mai szemmel nézve megmosolyogtató, 56 km/órás végsebessége mindenképpen elismerésre méltó, amivel valamennyi akkori közlekedési eszköznél gyorsabb volt. (Egyedül a kiépített pálya miatt tudta a vasút - hosszabb távon - legyőzni.) Az első versenyautó komoly győzelmet aratott az egyéb közlekedési eszközök felett, és megkezdődhetett az automobil, valamint az automobilsport világméretű terjedése.
Bár az autóversenyzés az autóval együtt született, eleinte nem sportcélokra használták, hanem egész egyszerűen a járművek megbízhatósági tesztjére. Az első hivatalos autóversenynek az 1894. július 22-én megrendezett Párizs–Rouen versenyt tartják, amelyet a legendás Le Petit Journal újság az eladott példányszám növelése céljából hozott létre. A sztori már lerágott csont, de azt azért érdemes megemlíteni, hogy itt elsősorban nem a stopper ellen kellett küzdeni, hanem azt az autót keresték, amely a leginkább alkalmas a közúti közlekedésre: könnyen irányítható, nem méregdrága az üzemeltetése, és nem jelent az utasok számára az elfogadhatónál nagyobb veszélyt.
A viadalra összesen 102 jármű nevezett, amelyből végül 21 tudott elindulni, és csak 17 ért célba. Bár a rendezők célja nem az volt, hogy a leggyorsabbat díjazzák, természetesen a közönség arra volt a leginkább kíváncsi, ki teljesítette a távot a legrövidebb idő alatt. Nos, ebben a tekintetben de Dion gróf volt a győztes 18,6 km/órás átlagsebességgel. Az 5 000 frankos fődíjat azonban nem ő zsebelte be, mert járművének mozgatásához szükséges volt egy fűtő is. Az első helyezést megosztva két benzines jármű, egy Peugeot és egy Panhard-et-Levassor kapta, míg a de Dion különdíjban részesült, mint a hegymenetben leggyorsabb jármű.
Az igazi győztes azonban az autózás, és ezzel párhuzamosan az autóversenyzés volt. Ekkor ismerték fel, hogy az automobil a gyors helyváltoztatás mellett verseny formájában a tömegek szórakoztatására is alkalmas. Miután pedig az autóversenyek a lehető legjobb reklámot jelentették az egyes márkáknak, hamarosan megindult a versenysport fejlődése is.