Elnézte a pirosat az Uber önvezető Volvója
Videón a piroson áthajtó Uber Volvo
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az incidens miatt Kaliforniában a tesztelés betiltásával fenyegetik az Ubert, míg ők a sofőr hibájaként hivatkoznak az esetre.
Minden önvezető Uber Volvo prototípusban vezető felügyeli a járművet
„mai infrastruktúrát alapul véve, csak autópályán engedélyeznék”
meg a jövőben is. aki nem akar vezetni üljön minirobotbuszra majd,IC-re,metróra,rendeljen taxit,telekocsit akármit.
„így érthető az Uber érvelése”
egyáltalán nem érthető az uber érvelése, egy kalap lepkeürülék. a tesztelő sofőr meg nem tudom mire figyelt, de egyébként vészfékezést kellett volna csinálnia, ugyanis, ha látja, h nem lassít az autó pirosnál, akkor nagyon kevés ideje marad már….szóval rohadtul kell figyelni.
a robot pilóta itt (IS) megbukott, és akkor ez csak egy sima kereszteződés volt, semmi komoly. (nem tervezett útlezárás, torlódás, vagy bármi más hiba)
úgyis az lesz amit mondtam, hogy ez a robotpilótás bohóckodás csak úgy lesz hatékony, ha kötött pályán mozognak és mindegyik kocsi és lámpa összelesz hangolva/kapcsolódva de minimum érzékeli és figyeli egymás pozicióját. és még ekkor is lehet hiba 😀 hisz nagyon jól ismerjük a programokat és elektronikus kütyüket…ugye sosem szállnak el/romlanak el…. 😀
robot pilótát a mai infrastruktúrát alapul véve, csak autópályán engedélyeznék, azt is úgy, h figyel a sofőr is közben.