Elfőtt Mercedes és óriási balesetek Kanadában
F1: Ricciardo győzelmével visszatért az élet
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kanadában szokás szerint minden volt, amiért az F1-et szeretjük: üldözés, előzés, ütközés, műszaki hiba, megpördülés, meglepetés bőséggel.
Az F1-szezon hetedik állomására, Montrealba úgy érkezett a mezőny, hogy na, vajon egyik kedvenc helyszínén Hamilton visszavág-e a monacói győztes Rosbergnek, jól összecsap-e a két Mercedes-pilóta, stb. Senki nem gondolt arra, hogy más is labdába rúghat mellettük. És az időmérő hozta is a papírformát, bár Rosberg szűk sikere Hamiltonnal szemben kicsit azért meglepő volt. Az árnyékukban hatalmas csata dúlt a Red Bull és a Williams között: századok, ezredek döntöttek a Vettel, Bottas, Massa, Ricciardo sorrendről. Ferrari? Sehol.
A romok eltakarítása miatt jó hosszú biztonsági autós intermezzo után Hamilton persze gyorsan visszaelőzte Vettelt, s nekiállt Rosberget támadni. A második kerékcserét követően érezhette magát páholyban, erre autója túlmelegedett, a fék tönkrement – Hamilton kiállni kényszerült. Idén másodszor nullázva. Majd Rosberg Mercedese is lelassult, erőt vesztett, s a hajrára utolérte őt a Pérez, Ricciardo, Vettel vonat. Eggyel hátrébb a Hülkenberg, Bottas, Massa, Alonso csoport vívott. Még hátrébb pedig egyre kevesebben autózgattak, mert szinte mindenki kiesett ilyen-olyan műszaki okokból. Räikkönen megpördült, s kis híján utolsóként szerénykedett-szenvedett az impotens Ferrarival.
Hogy került Pérez a második helyre, mikor a tizenharmadikról rajtolt? Remekül (gumi)taktikázott a Force India… És Pérez első is lehetett volna, győzelmi esélye is volt, hiszen Rosberg autója betegeskedett. A hátsó traktusban Bottas hibázott, Massa köszönte, kettőt előzve Vettelék nyakába esett, s a legfrissebb abroncsokon körözve már-már Williams-diadal szagát érezhettük.
Nyilván nem nyert a Williams. De a Mercedeshez hasonlóan fékproblémára panaszkodó Force India sem. És Rosberg sem. Merthogy Ricciardo győzött pályfutása során először – két viszonylag könnyű előzés után. Pérezt Vettel is megelőzte, s hogy számára pokol legyen a mennyből, legalábbis annak kapujából, arról Massa gondoskodott az utolsó körben. Mivel rútul elmérte a féktávot, és szimplán megtorpedózta Pérezt. Óriási baleset volt, hatalmas sebességgel vágódtak a falba, szerencsére egyiküknek sem esett komoly baja. Massára állítólag 27G-s erő hatott a becsapódáskor… (Update: a felvételeket elemző sportfelügyelők úgy találták, hogy nem is Massa hibája volt a baleset, hanem a rosszkor irányt váltó Pérezé. A mexikói 5 rajthelyes büntetést kapott az Osztrák GP-re.)
A Kanadai Nagydíj végeredménye (Circuit Gilles-Villeneuve, 4361 m, 70 kör)
- Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:39:12.830 ó
- Rosberg (német, Mercedes) + 4.236 mp
- Vettel (német, Red Bull-Renault) + 5.247
- Button (brit, McLaren-Mercedes) + 11.755
- Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) + 12.843
- Alonso (spanyol, Ferrari) + 14.869
- Bottas (finn, Williams-Mercedes) + 23.578
- Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) + 28.026
- Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) + 29.254
- Räikkönen (finn, Ferrari) + 53.678
Kiesett
- Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 70. kör
- Massa (brazil, Williams-Mercedes) 70.
- Sutil (német, Sauber-Ferrari) 70.
- Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 64.
- Grosjean (francia, Lotus-Renault) 61.
- Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) 49.
- Hamilton (brit, Mercedes) 48.
- Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 25.
- Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) 23.
- Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 9.
- Chilton (brit, Marussia-Ferrari) 1.
- Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) 1.
- Massa 1:18.504, 59. kör
Nos, Ricciardo tehát először nyert. Nem is nagyon találta a szavakat. A Red Bull idén először nyert. A Mercedes idén először nem nyert. Rosberg a második helyért járó 18 pontnak is örülhet, mert így 22 pontosra növelte előnyét az összetettben. Button hogyan keveredett Alonsóék elé? Tán ő sem tudja. Räikkönen utolsóként is pontot szerzett, de ettől vélhetően nem túl boldog. A Ferrari az egyenesekben és a lassú kanyarokban is időt veszít… A verseny amúgy a Safety Car mögött ért véget. Folytatás Spielbergben a Red Bull Ringen június 20-22. között.
A pontverseny állása
Hely | Egyéni | Pont | Csapat | Pont |
1. | Rosberg | 140 | Mercedes | 258 |
2. | Hamilton | 118 | Red Bull-Renault | 139 |
3. | Ricciardo | 79 | Ferrari | 87 |
4. | Alonso | 69 | Force India-Mercedes | 77 |
5. | Vettel | 60 | McLaren-Mercedes | 66 |
6. | Hülkenberg | 57 | Williams-Mercedes | 58 |
7. | Button | 43 | Toro Rosso-Renault | 12 |
8. | Bottas | 40 | Lotus-Renault | 8 |
9. | Magnussen | 23 | Marussia-Ferrari | 2 |
10. | Pérez | 20 | ||
11. | Massa | 18 | ||
12. | Räikkönen | 18 | ||
13. | Grosjean | 8 | ||
14. | Vergne | 8 | ||
15. | Kvjat | 4 | ||
16. | Bianchi | 2 |