Elfogyott az Alfa Romeo történetének legerősebb utcai autója!

Mindegyik megvadított Alfa Romeo Giulia otthonra talált

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált példányszámban gyártották az Alfa Romeo Giulia GTA modellt, amelyből mostanra minden darab elkelt.

Mostantól tényleg igazi gyűjtői autó az Alfa Romeo történetének legerősebb utcai autója, a Giulia GTA. Mindössze 500 darab készült az 540 lóerős masinából, amit el is kapkodtak a márkarajongók, illetve a sportautók rajongói, hiszen tényleg azoknak szántak, akiket lázba hoznak az igazi sportautók. Emellett a márka 110 éves fennállását is méltón ünnepelték ezzel a modellel, amire a világ minden tájáról érkezett megrendelés. A legtöbbet persze Kína kapta, de jutott belőle Ausztráliába és Japánba is, illetve nyugat felé is nagy sikert aratott.
Az autó fejlesztőit egyébként az 1965-ös GTA inspirálta. Annak idején az Autodelta, tehát az Alfa Romeo versenyrészlege fejlesztette Baloccóban a versenyautót, ezért a “Szörny” kódnéven futó modern átiratot is ugyanott tökéletesítették, így az Autodelta jelvény sem maradt le róla. Az 500 darabos példányszám sem véletlen, ugyanis az 1965-ös modellből is ennyit gyártottak, miután a homologizációs szabályok ennyit követeltek meg. Ahogy annak idején, úgy a mostani modell tesztelésében is gyári pilóták nyújtottak segítséget, nevezetesen Kimi Räikkkönen és Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo F1 pilótái. Szintén belenyúlt az autóba a Sauber Engineering, hiszen a Formula-1 csapat lényegében az egykori Sauber istálló alapjain nyugszik.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?