Gumit éget a GR Corolla: vajon ez az élmény is csak Amerikáé marad?
Múlt hét pénteken írtunk
a Toyota GR Corolláról, amely a kistesó GR Yarishoz hasonló recepten alapul, ám amennyivel nagyobb, annyival erősebb is. Akkor mi is izgalommal vártuk, ám egy sajtórendezvény kapcsán kiderült a Toyota hivatalos állásfoglalása:
nem tervezik Európába hozni a modellt.
A Corolla sportváltozatát kizárólag az Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Amerikában és néhány ázsiai országban tervezik bevezetni, ám ennél részletesebb információval nem szolgáltak.
Így szinte biztos, hogy a legvadabb Corolla csak álom marad itthon: egyértelműen kijelentették, hogy itt a Yaris GR változata fogja betölteni a márkán belül a csúcs-ferdehátú szerepét. Ezt a modell ralis kötődésével igazolták a hivatalos álláspont szerint, illetve a kisebb modell eladásait is jogosan érezhetné veszélyben a gyártó, ha behoznák a piacra a nagytesót. Fontos viszont megjegyezni, hogy bár a háromhengeres, mégis 300 lóerős erőmű sem tűnik Európa-kompatibilisnek, ennek az itteni bevezetésével kapcsolatban annyival hárította a szót a Toyota, hogy a jövőbeli terveikről nem kívánnak nyilatkozni.