Életre kelt a balatoni pálya, 600 Porsche szülinapozott rajta

Több mint 600 Porsche vonult fel a balatoni versenypályán, köztük a márka 600 milliós üdvöskéje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az álmok fesztiválja névre keresztelt rendezvényt a Porsche csöppet sem vette megúszósra. Amellett hogy a résztvevők több mint 600 autót hoztak magukkal, a szervezők elhozták minden idők leggyorsabb utcai Porschéját is.

Idén ünnepli a Porsche fennállásának 75. évfordulóját, ennek apropójából pedig a németek a világ minden táján rendeznek eseményeket hogy a márka szerelmesei együtt ünnepelhessenek. Magyarországon a szűk egy hónappal ezelőtt megnyitott Balaton Park Circuitre szervezték Az álmok fesztiválja névre keresztelt eseményt, ami utólag remek választásnak bizonyult. Egyfelől a pálya végre megmutathatta magát "éles" körülmények között is, hiszen a megnyitó idején a kedvezőtlen idő miatt korlátozottak voltak a lehetőségek. Az akkor még üresen tátongó betonplacc ezúttal megtelt élettel és nem kevesebb mit 623 Porsche vette birtokba a hatalmas parkolót. Persze nem csak az autók jelentették az attrakciót: a szervezők egész nap koncertekkel és különböző programokkal szórakoztatták a kilátogató másfél ezer embert, de még egy óriáskerék is volt amelynek a tetejéről a távolban már a Balaton is kirajzolódott.
Hirdetés
A Porsche elmúlt 75 évéből szinte minden egyes közúti autó képviseltette magát. Többek között az a Porsche 918 Spyder is amely jelenleg a németek ügyeletes hiperautója. Különlegessége nem csupán abban áll hogy jelenleg 600 millió forintos piaci értékkel bír, hanem abban is hogy anno mindössze 918 készült belőle, így rendkívül ritka. A benne lévő technikát Le Mans-ban kísérletezte ki a Porche, több alkatrészben is osztozik a 919-essel amely háromszor is diadalmaskodott az idén 100 éves versenyen. Mai szemmel nézve talán hihetetlen, de ezt az autót még 2013-ban mutatták be és a 918 Spyder volt az első mely a Nordshleifén utcai autóként kevesebb mint 7 perc alatt ért körbe.
Ugyancsak a boxokban rögtönzött kiállítóteremben parkolt egy 911 R, amely a modern 911-es széria legkönnyebb autója a maga 1370 kilogrammos súlyával, viszonyításképpen ötvennel kevesebb mint a GT3 RS. Igaz, ennek az autónak a megtervezésekor az élményautózás volt a fő szempont mintsem a köridő. Éppen ezért a duplakuplungos sebességváltó helyett ebben egy hat sebességes manuális megoldás lapul ezért "csupán" 3.7 másodperc alatt van százon, a végsebessége pedig 323 km/h hivatalosan. Nem csak a modern kor szerelmeseinek kedveskedtek ugyanakkor a szervezők, hiszen a garázsban többek között egy 964 Carrera 2 Coupét és egy 964 Carrera 2 Cabriót is körbesétálhattak az ínyencek.
Hirdetés
Nem csak a tető alatt, a parkolóban is kifizetődő volt nyitott szemmel járni. Minden típus, minden évjáratát képtelenség volna felsorolni hiszen több mint 600 autó volt kint a pályán, de a járművek köré gyűlt tömegből könnyű megítélni melyik modellre voltak a legtöbben kíváncsiak. A GT2 és GT3 RS-esek a rikító színük mellett a hatalmas hátsó szárnyaikkal is kilógtak a tömegből. Utóbbi esetben ráadásul sokat nyom a latba, hogy nem pusztán fényűzés a monumentális légterelő hanem valós szerepe van aerodinamikai szempontból. Az pedig már csak hab a tortán hogy nem statikus elemekről van szó, hiszen megkapták az F1-es autókból ismert DRS-t, vagyis a légellenállás-csökkentő rendszert. Ennek a technikának az egyenesekben van szerepe, a rendszer "kinyitja" a hátsó szárnyat így az kevesebb leszorítóerőt termel, kvázi nagyobb lesz a végsebesség.
Hirdetés
Ezzel szemben a klasszikus Porschékat egész más szemüvegen keresztül nézi az ember. A szervezők rendszerezték az autókat a parkoltatás során, így az egyszőrű Porschék egymás mellé kerültek. Ennek köszönhetően a régebben gyártott járművek előtt végigsétálva egy sajátos időutazást élhetett át az ember, kezdve az ötvenes évekkel egészen a kilencvenes évekig. A közutakon gyakrabban látható modellek, a Panamera, a Macan vagy a Cayenne is kapott saját szektort, ahogyan az elektromos Taycan is. A nap csúcspontja viszont mégsem a parkolóban botorkálás volt, hanem a felvonulás amit a versenypályán ejtettek meg az autók. Ekkor egyszerre bőgött fel több száz motor (meg persze a Taycanokat is beindították) és az aszfaltcsíkon egy végeláthatatlan körözés indult, ekkor pedig mindenki számára egyértelművé vált hogy ezeket az autókat igenis erre találták ki és ez a környezet áll nekik a legjobban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?