Elektromosan a legminibb? – Mini Cooper SE teszt

Szeretünk ragaszkodni a régi jó dolgokhoz, a klasszikus szépségekhez, az eredetiséghez. Ezekben mind van valami, ami minőséget ad, legyen az ruha, egy évtizedek óta működő étterem, vagy persze egy autómárka. A Mini korszakot alkotott a ’60-as években, műszakilag irányba állította az autóipart, ötletet adott egy rakás márkának ahhoz, hogyan is kéne túlélni a piaci igények változását, mi lesz a tömegmodellek jövője. A Mini a múlt, a jelen és most már a jövő is, miután megérkezett a tisztán elektromos hajtású verzió.

Egyszerre olyan élet, és olyan látható jövőkép töltötte meg kedvenc háromajtósunkat, amiről nem is tudtuk, hogy szüksége lesz rá.

Mert mit is várunk el egy Minitől? Forduljon úgy, mintha nem lenne holnap. Legyen közvetlen és kommunikáljon a sofőrrel. Nézzen ki jól, lehetőleg egyedien. Legyen jó a hangja, legyen jó a gázreakciója, legyen jó vezetni. Az az igazság, hogy kapaszkodunk ezekbe a dolgokba, mert ez az autó tudja a legjobban, de be kell vallanom valamit és el kell áruljak egy apróságot, amit talán ködösítettünk mostanában; az új Miniket nem jó vezetni. Jó, jó, oké, ez talán egy kicsit erős volt, de aki vezette mind a három BMW-féle generációt, az szerintem egyetért abban, hogy süllyed a márka vezethetőség terén, mióta újraélesztették. Ezt egészen addig nem fogtam fel, amíg nem vezettem egy 2002-es, sima 1,6-os példányt. Az úgy kerek, ahogy van. Könnyű, érzetre is, jól kilátni belőle, pici, közvetlen, nagyon megy, egyszerűen jó és kész. Most milyen a Mini Cooper? Dögnehéz kormányzású, hétköznapra büntetően kemény futóművel, fura gázreakciójú turbómotorral és az automataváltósok esetén botrányosan rossz automata váltóval. Ja, és teljesen mindegy, melyik motor, de a WLTP miatt egyszerűen nincs már normális hangja sem. Hat a nyugtató, és a teljes bénulás már közel. A Cooper JCW is csak akkor volt tényleg jó, ha az ember kinyomta a szemét, mondjuk akkor aztán kerek a történet, de a napi használatra, ahol csak cukinak meg menőnek kéne lennie, a kormánya mögött egy küzdelem. Ebbe kapaszkodunk? Ez lenne a Mini Cooper, egy városban fárasztó, szerpentinen piszokjó kocsi? Miért nem olyan, mint volt és jó minden pillanatban? Nagyon remélem, hogy ezeket a kérdéseket tették fel maguknak is a fejlesztők, mert amit leraktak, az elektromos Cooper SE, az pontosan ezekre adja meg a választ.

Igen, teljesen elektromos az új Mini.

Ez most az új trend, meg nincs is túl sok választás most az autóiparban, aki túl akar élni, villanyautót csinál, aki még bízik, az is minimum 48 voltos rendszert, de ezt most talán ne fejtegessük. A Mininél úgy léptek, ahogy a márkának és a vásárlóknak is a legjobb lehet, nincs hibriddel mókázás, csak villanymotor került az új Minibe.

Szerencsére ma már rájöttek a gyártók, hogy nem kell ufónak kinéznie, ha egy autó elektromos, így a Mini pont olyan maradt, amilyen volt.

Sárga kiegészítőket kapott, meg egy új pajzsot a hűtőrács helyére, de ennyi. Az elektromosítás nem új a Mininél, 2009-ben már volt egy széria a Cooperből, amiben, mint később kiderült, a BMW i3 technológiáját tesztelték, de az elektromos Minik emblémája már akkor megvolt, ezt találjuk meg több ponton is a kisautón. Hogy a filozófia mennyire állja meg a helyét egy olyan autóban, amiben mindig is a prüszkölő, durrogó turbómotort szerettük, arra a válasz csupán annyi, hogy épp azt lehetetlenítik el az európai szabályozások. A Mini áttért, és úgy csinálta, hogy jó legyen. Az elektromos motor 184 lóerős és 270 Nm nyomatékú, vagyis nagyjából annyit tud, mint a Cooper S. De ezek csak számok, a valóság pedig az, hogy még a JCW-nél is sokkal jobb vezetni, na, persze bizonyos tempóig. Mert itt a gázreakció viccet félretéve azonnali, a nyomaték megérkezik, nem kell várni semmire az égvilágon. Ez az elektromos Mini legyorsulja a JCW-t úgy 70-ig. Hamarabb indul el kanyarból kifelé, mint a Cooper S.

Megkerüli a körforgalmat, mire a mögötted türelmetlenkedő egyáltalán behajtana.

Ez kell, nem? Legyen jó ott és akkor, legyen jó városban, legyen jó vezetni minden nap, lőjön ki a lámpától, de főleg a kanyarból, és ezt tökéletesen tudja, de inkább ez tudja most egyedül a Mini kínálatából. 150 km/h a vége, annál minek is mennénk többel azon a pár alkalomkor, amikor autópályára tévedünk vele. Ez egy városi autó, amire a legtöbben amúgy is használják a Minit. Olyan a gázpedálja, mint az i3-é, brutál a visszatermelés, simán egypedálos a vezetése, ami persze furcsa, mert kigurulást nem igazán tud, cserébe fékezni csak nagyon ritkán kell, mert radarral figyeli is a forgalmat előttünk, és még az alapján is változtat, erősít a visszatermelésen. Akkumulátorának felhasználható kapacitása 28,9 kWh, a tömböt pedig két részletben a középkonzol és a hátsó ülés alá építették, vagyis semmivel sem kevesebb a hely az autóban, mint korábban. Az elektromos motor a hagyományos helyére ment egy új, bukókeret szerű kockába, hogy meglegyen a gyűrődőzóna a hiányzó motortömbbel is, miután az is szerves része az összes autóban. A gyári fogyasztási érték WLTP szerint 15,9 kWh, nálam rendre 13 alatt maradt, és folyamatosan jobb eredményeket hoztam, ahogy szoktunk össze. Minden megtett utat kiértékel a mobilos applikációban, így ezt tudjuk is követni telefonon, szóval ennél jobb értékek is kihozhatóak belőle. A hatótáv nem a legjobb, 235 km-t ad meg a gyártó WLTP szerint. A teszt alatt ideálisabb körülmények nem is lehettek volna, vagyis meleg, fűtést és légkondit nem kellett használnom, a forgalom haladása folyamatos és gyér, lehet takarékosan autózni, de 185-nél többet nem volt hajlandó elmenni egy töltéssel. Ez igazából elég a rövid távokon autózáshoz városban. Töltése elég jó, 11 kW-os AC és 50 kW-os DC töltésre képes, ami 80%-ra feltornázza 30 perc alatt, ugyanez hagyományos Type2 csatlakozóról 2,5 óra, ami szintén nem rossz. Persze kevesebb a hatótáv, mint a legtöbb hasonló villanyautóé most a piacon, de elég. Mellé pedig mégiscsak egy Mini, ami még árban is elég jól áll a többiekhez képest. A miniség tökéletesen behatárolható jellemzőkből áll. Nézzen ki úgy, ne máshogy, legyen menő, cuki, retro, meg persze minőségi. Kanyarodjon úgy, mint egy gokart, legyen stabil, érezzük a kormányon, hogy az érme, amin áthajtottunk, fej volt-e, vagy írás. És ez itt megvan, a kormányzás még könnyebb is, mint eddig volt, és ezzel jóval precízebb is. A minőség szinte változatlan, nagyon jók az anyagok, tökéletes az összeszerelés, de van egy csorba, ami elég jól mutatja, mennyire kell spórolniuk a gyártóknak a fennmaradás érdekében. Korábban is feltűnt, hogy az új digitális műszeregységet, amit ennél csinosabban nem is építhettek volna be, valójában három darabból rakták össze. Az csak most tűnt fel, hogy csak a középső része egy kijelző, a jobb oldali egy sima ledes panel, amin a visszajelzők világítanak, a bal meg egy analóg, mutatós műszer. Hogy ezt hogy engedhették meg maguknak, nem tudom, de őszintén fáj, pont, amikor ennyire jó lett az új koncepció. Simán lehetne a helyén egy konfigurálható kijelző, ahogy egyébként a head-up kijelzőt is lecserélhetnék már egy szélvédőre vetítősre. Kár érte, de szálljunk vissza a földre és értékeljük azt, amit kaptunk, és ezen kívül igazából egy olyan Coopert, ami sokkal jobb most, mint bármelyik Mini. Az ára 10,5 millióról indul, a tesztautó 14 millió alatti ára pedig kevesebb, mint egy jól felszerelt e-208-é, vagy egy DS 3 E-Tense-é. A felszereltség most csomagajánlatokban érhető el a Cooper SE-nél, már az S is elég sokat ad, de az M-ben tolatóradar és kamera is szerepel - kicsit kevesebb mint 11,7 millióért. A hatótáv lehet talán az egyetlen komolyabb negatívum, amit fel lehet róni, de sokan egy hét alatt sem mennek 200 kilométert városban, és most nem az ingázókról van szó. A Mini Cooper SE azoknak szól, akik tényleg csak városban használják az autót. Hogy nincs hangja, az egy új varázs, ma már úgyis egyre gyengébben szólnak a Minik, az a szenvedés pedig nem hiányzik. A Cooper SE egy tökéletesen célzott termék, ami újra kedvet hoz a Minizéshez annak is, aki már letett róla.

Ez egy új világ, amiben tökéletesen Mini tud lenni az elektromos verzió, amennyire a hagyományosak már talán sosem lesznek.