Elektromos crossoverként álmodták újra a Citroën Kacsát

Az eredeti Citroën 2CV formájából sokat merítettek, a végeredmény letisztultan sportos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autóipar imád visszanyúlni a saját múltjába, hogy a leporolt klasszikusok újra elrabolják a vásárlók szívét, ám a Kacsa visszatérése még várat magára.

A Citroënt nem lehet a múltba révedéssel vádolni, eddig egyetlen klasszikust sem támasztott fel. A DS-ből ugyan luxusautó márka lett, az Ami-ből pedig minimálautó, de ezekben az esetekben csak a nevet hasznosították újra, csupán az első C3 kacsintott egyet vissza a 2CV-re. Így nem meglepő, hogy a virtuálisan megrajzolt Kacsa sem a gyár terméke, hanem egy független dizájnstúdió munkáját dicséri.
Hirdetés
A 2CV formáját csak elrontani lehet, így nem is nagyon nyúltak hozzá, a géptető, az ajtók és a tető vonala szinte megegyezik az 1948-as Kacsáéval. A LED fényszórók elöl keskenyek, hátul pedig csík formátumúak, a tükröt kamerák helyettesítik, a klasszikus ablaktörlőlapátok kicsit elütnek a koncepció futurisztikus jellegétől. A képzeletbeli eladhatóság jegyében a crossover irányvonalat jelölték ki a Kacsának, így egy kicsit magasabban hordja a hasát. A készítők a hosszt is elárulták, a 4,24 méter a B-szegmensbe sorolná a kisautót. A Kacsára elektromosként hivatkoznak, bár mivel ez csak egy külső látványterv, a géptető alá bármit oda lehet képzelni.
Más gyártók simán piacra dobják a retrót, elég a Honda e-re vagy a Volkswagen ID.Buzz-ra gondolni, “országon belül” pedig a Renault hozza vissza a négyes és ötös modelljét, így a Citroënen is nőhet a nyomás, hogy előkapjon valamit a 103 éves múltjából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?