Egyéb bizonyíték nem került nyilvánosságra, de itt látható, ahogy a két ülés hátra van hajtva (fotó: Carscoops.com)
Egy 20 éves fiatal ügyét bíróságon tárgyalják, miután szeptemberben állítólag elaludt a volán mögött egy Tesla Model S-ben, írja a
Carscoops. Az első tárgyalásra már sor került december elején, a következő január végén lesz, amit érdeklődve figyel majd mind a jogalkotói, mind az autóipari szakma, hiszen fontos részleteket tartalmazhat majd az önvezető autók szabályozásával kapcsolatban.
"Nem emlékszem hasonló esetre a kanadai igazságszolgáltatásban, amikor valaki elaludt egy önvezető autóban és veszélyes vezetéssel vádolták" - nyilatkozta Kyle Lee, egy vancouveri büntetőjogi ügyvéd.
"Ez lesz az egyik első alkalom, hogy az autók önvezető funkcióit vizsgálja a bíróság. Szerintem ez nagyon fontos döntésekhez vezet majd arra vonatkozóan, mik a sofőr kötelezettségei önvezető módban, amik elősegíthetik a jövőbeli jogalkotást ezen a téren."
A Tesla Model S önvezető képessége az egyik legfejlettebb a piacon
A vádlottat, Leran Cait a rendőrök tartóztatták le, miután egy szemtanú bejelentést tett, hogy az autópályán egy Tesla Model S közlekedik, aminek mindkét első ülése teljesen hátrahajtott állapotban volt, a sofőr és első utasa pedig aludtak. A jármű 140 km/h-val közlekedett, amikor a rendőrök utolérték. Bekapcsolták a megkülönböztető jelzést, hogy félreállíthassák a járművet, ekkor az autó állítólag automatikusan felgyorsított, 150 km/h-ra. Ennek köszönhetően nem csak veszélyes vezetéssel vádolják (ami a súlyosabb vétség) a 20 éves férfit, de gyorshajtással is.
Az eset jó példa arra, hogy a jogi környezet még nem feltétlenül áll készen az önvezető autók megjelenésére, vagy legalábbis nem ad egyértelmű iránymutatást minden eshetőségre. A veszélyes vezetés és az elalvás a volán mögött persze nyilvánvalóan szabályellenesnek tekinthető, de ezek a szabályok akkor íródtak, amikor önvezető autók még nem voltak, ezek megjelenése pedig új megközelítést követelhet meg. Valóban bűncselekmény az, ha egy megbízható önvezető autót nem a sofőrje irányít? Mikortól lesz valóban megbízható? És ha mégis baleset történik, amiben az autó a vétkes, ki a felelős? A sofőr, aki nem felügyelte a járművét, vagy a gyártó, aki olyan rendszert készített, ami hozzájárulhatott a balesethez? Az ilyen megválaszolatlan kérdések elkerülésére több gyártó olyan funkciókkal egészítette ki az önvezetést, ami megköveteli a sofőrtől, hogy fogja a kormányt vagy figyeljen az útra.
Tipikus idióta.