12,7 millió forintot kérnek azért a Type R-ért, amely minden bizonnyal egykor Michelisz szolgálati autója volt
Mára kissé
visszafogottabb lett a Honda Civic sportos kivitele, de
a szóban forgó hirdetésben még egy 10. generációs Type R szerepel, amely a leírás szerint egykor Michelisz Norbert garázsában állt. Ezt egy 2018-as cikk is alátámasztja, hiszen akkor már feltűnt a Használtautó.hu-n a PGS-025 rendszámmal futó hot hatch, és a váltó alatt található plaketten is stimmel a sorszám. Akkor 11 millió forintért hirdették mindössze 22 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, az infláció és a mai gazdasági helyzet miatt viszont ma ennél valamivel többet, 12,7 millió forintot kérnek a járműért, amelyben már 103 ezer kilométer gyűlt össze. Bár
a HVG cikke arra is kitér, hogy az autón Michelisz aláírása is szerepel, ezt az aktuális hirdető nem emelte ki, és fotót sem közölt a szignóról.
Érdekesség, hogy a 10. generációs Type R tesztautója itthon PGS-026-os rendszámmal futott, amelyet anno mi is kipróbáltunk
A feltételezett előélet ellenére messze nem árazták túl az autót, hiszen 21 millió forintért is találni ugyancsak 10. generációs Type R-t (igaz jóval szerényebb futásteljesítménnyel), de 10 millió környékén is akad eladósorban ebből a nemzedékből. A fürge Hondában egy négyhengeres, 2,0 literes, 320 lóerős benzinmotor teljesít szolgálatot, az élményt pedig a hatfokozatú kézi váltó hivatott a csúcsra járatni a szigorúan elsőkerék-hajtású hot hatch-ben.