Eladó Kanye West közel 30 éves luxusbusza

Minden, csak nem hétköznapi a Mauck MSV 1120S Elite, ami most eladó a Yeezytől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet licitálni a fekete kisbuszra, amiben egy 6,3 literes V8-as motor dolgozik - és ez még a legkevésbé érdekes részlete a járműnek.

Nem mai darab, de mindneképpen különleges, sőt - egyenesen furcsa az az eladó kisbusz, amit a Carscoops talált a Cars & Bids amerikai licitoldalon. A Mauck MSV 1120S Elite igazi ritkaság, valószínűleg csupán 100 darab készült ebből a modellből, ráadásul a szóban forgó példány másodikként gördült ki a gyárból. Az 1996-ban készült kisbusz meghajtásáról egy 6,3 literes V8-as motor gondoskodik a GM jóvoltából, az erőt egy négyfokozatú automata váltó juttatja el a kerekekhez.
Hirdetés
Egy V8-as kisbusz már önmagában egzotikum, de az MSV erre is rátesz egy lapáttal futurisztikus megjelenésével. Mint egy űrhajó, úgy néz ki az utakon, és az is érdekes, hogy elöl Dodge Viper, hátul Jeep Grand Cherokee lámpák világítanak. Már a beszállás is egy esemény, a szupersportautókon látott sirályszárnyas ajtók minden olyan tekintetet magukra szegeznek, amik esetleg addig nem a kisbuszra figyeltek. Sajnos a különleges ajtók hátránnyal is járnak, a majdnem 30 éves MSV első elektromos ablakemelői már nem működnek.
Odabent bárhova is ül valaki, biztosan tömény luxussal találkozik. Az első két ülés vastag szivacsozása ülőgarnitúrák kényelmét biztosítja, a sofőr pedig az űrhajós külsőhöz méltó pilótafülkében találja magát az őt körbevevő irányítópulttal. Hátul U alakban, 4+2 fős konfigurációban 6 személy tud helyet foglalni, ezáltal igazi bulibusz az MSV, de a magasabb hát- és a fejtámlák azért hiányoznak. Van viszont mosogató, hűtő és egy 17 colos képernyővel rendelkező multimédiaszett, amit bizonyára nem a gyártáskor szereltek már be, attól újabbnak tűnik. A légrugós különlegesség 2023 áprilisa óta Kanye West rapper Yeezy nevű cégének tulajdona, jelenleg a Cars & Bids oldalon lehet rá licitálni.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?