„Éjjeli” különkiadás jön a valaha volt legsikeresebb Mercedesből

A Mercedes-Benz E-osztály kínálata a Night Edition felszereltséggel bővül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kupéhoz és a kabrióhoz már most elérhető, nemsokára pedig a szedánhoz és a kombihoz is rendelhető lesz a fekete részleteket felvonultató Night Edition.

A Mercedes-Benz történelmében egyetlen másik modell sem volt olyan sikeres, mint az E-osztály. Bár ezt a nevét csak 1993-ban kapta meg, ebben a méretkategóriában már 1946 óta képviselteti magát a csillagos márka. Az összes előd és az E-osztály eladásai már a 14 milliót is meghaladták, tehát ha van olyan modell, aminek kijár egy diszkrét különkiadás, akkor ez biztosan az. Night Edition néven kap a széria egy új felszereltségi szintet, ami első körben a kupé/kabrió páros kínálatában jelenik meg, de később a szedánhoz és a kombihoz is lehet majd kérni. Az első kész darabok nyár közepére érkezhetnek meg.
Hirdetés
Nevéhez hűen a Night Edition az éjszaka sötétségét hivatott megidézni, leglátványosabb extrája a fényes fekete AMG felnikészlet. A kipufogóvégek is sötéten fénylenek, csakúgy, mint a hátsó légterelő a csomagtartó-fedélen, illetve a visszapillantó tükrök burkolata. Elöl a hűtőrács egyes részletei szintén feketék. Ezeket leszámítva viszont elég nagy szabadságot kap az ügyfél a konfigurálásban, ugyanis az összes hajtáslánccal és karosszéria-típussal párosítható a Night Edition, ráadásul bármilyen fényezés választható hozzá. Egyedül az AMG modellekhez nem kérhető a különkiadás.
Belül is a fekete árnyalatok dominálnak, Artico mesterséges bőrből vagy Dinamica műszálból készült bevonat borítja az üléseket és a beltér egyes elemeit, felárért nappa bőr is kérhető. A dekorbetétek sötét színezésű alumíniumból készülnek, még a fabetétek is matt sötétszürkék és nyílt pórusúak. A küszöbön világít a Mercedes-Benz felirat, míg a padlószőnyegek a Night Edition szöveget kapják. Különkiadás lévén természetesen további helyekre is kötelező felvinni a megnevezést, kívül és belül is vannak Night Edition emblémák. A sötétséghez ugyan nincs köze, de jár még az ülésfűtés is. Összességében az AMG Line felszereltségi szintet kombinálja a Mercedes-Benz az éjjeli csomaggal, a két opcióban megtalálható funkciók jelennek meg a Night Editionben. Mindezért karosszéria-típusonként és motorváltozatonként eltérő felárat kérnek, de 5295 és 9222 euró között mozog az extra árcédulája, azaz itthon 2-3,5 millió forintba kerülhet majd.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?