Egyterűt is készíthet a Suzuki az új elektromos platformjára

Néhány éven belül bemutatkozhat a Suzuki első elektromos egyterűje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kompakt szegmensben és az indiai piacon mutatkozhat be a Suzuki első olyan egyterűje, ami kizárólag elektromos meghajtású.

Egy olcsó és apró egyterűvel szeretne nagyobb szeletet kihasítani magának a Suzuki az indai autópiacon. A miniautók népszerűek a nagy népsűrűségű és alacsony jövedelmű lakosok tömegeivel rendelkező országban, de attól még az elektromos meghajtás ott is elterjedőben van, így az új egyterű minden bizonnyal villanyautó lesz a Carscoops szerint. Ehhez pedig adott is minden, hiszen a Suzuki a Toyotával közösen fejleszti a 27PL "gördeszka" padlólemezt, ami a villanymotorokat és az akkumulátorokat többféle karosszériaváltozathoz is képes társítani.
Hirdetés
Egyelőre YMC kódnév alatt fut a fejlesztés az iparági pletykák szerint, és ha megvalósul az autó, akkor ez lesz a Suzuki első elektromos egyterűje. A fent említett platformon már bemutattak egy tanulmányautót: a Suzuki EVX koncepcióautó egy szintén kisméretű modell, de crossover. Annak a sorozatgyártású változatába 40 és 60 kWh-s akkumulátor kerülhet majd, az 500 km-es hatótáv sem kizárt, és még összkerékhajtással is kérhető lesz.
Szintén az EVX tanulmányból következtethetünk a leendő elektromos egyterű stílusára, a kis crossover a Suzukitól eddig teljesen ismeretlen dizájnnyelvezetet mutatott be, ami egy egyterűnek is jól állna. A zéró emissziós modell érkezését valószínűsítik azok a korábbi hírek is, melyek szerint Indiában a következő években nem kevesebb, mint nyolc új autóval jelentkezik a Suzuki. Ezek főleg SUV-ok és egyterűek lesznek, közülük három kap majd elektromos meghajtást, ezek egyike lehet a YMC végleges változata. De a hibridek terén is erősít a japán márka, a Baleno, a Swift és a Fronx is kap vegyes meghajtást még a villanymodellek érkezése előtt.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Egyterűt is készíthet a Suzuki az új elektromos platformjára

  • 2024.03.17. at 18:55
    Permalink

    Nem értem, miért hasonlít manapság minden autó Citroenre? Kétszintű lámpák, robotzsaru maszkok évek óta mindenütt… Ennek orrnak is elég egyértelmű a forrása, persze a
    2016-os Cxperience tanulmánynak ez sokkal jobban állt…

Vélemény, hozzászólás?