Egyre öregebb autók futnak a hazai utakon
13,9 évre nőtt a hazai autópark átlagéletkora
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hiába az autópiac bővülése, öregszik a hazai járműpark. Temérdek koros autó is érkezik ugyanis hazánkba.
Két év alatt 13,4-ről 13,9 évre nőtt a hazai személyautók átlagéletkora. Az eladásra hirdetett autók átlagéletkora is közelít a 12 évhez. Ugyanakkor az idősebb autók a tapasztalatok szerint fele annyi idő alatt cserélnek gazdát, mint a fiatalabb járművek. A Használtautó.hu az alábbiakban elemzi a hazai személyautó-park összetételét, melyből az is kiderül,, hogy öt márka teszi ki a teljes személyautópark több mint felét, a leggazdagabb megyékben pedig másfélszer annyi autó jut 1000 főre, mint a legszegényebb megyékben. Bár az újautó-eladások volumene 2014-ről 2016-ra 38 százalékkal nőtt, továbbra is 100 ezer alatt maradt 2016-ban a forgalomba helyezett új autók volumene. Eközben csaknem másfélszer ennyi használt autót importáltunk, melyek 61 százaléka legalább 10 éves volt. Ezért továbbra sem sikerült megállítani a hazai autópark öregedését, amelynek átlagéletkora 13,4-ről 13,9 évre emelkedett. A személyautóknak immár 79 százaléka betöltötte tízedik életévét.
„A hazai autópark túlnyomó többségét a 2008 őszi válságot megelőző 8-10 évben értékesített járművek alkotják” – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – „Amíg az újautó-eladások továbbra is a 100 ezres szint közelében maradnak, az autópark öregedését csakis a minőségi használtautó-import felfutása állíthatja meg. Kizárólag egy, a fiatalabb autók behozatalát támogató szabályozással lehetne elérni azt, hogy a behozott autók többségének életkora ne lépje túl a tíz évet.” A Használtautó.hu adatbázisában szereplő meghirdetett autók átlagéletkora 11,8 év, ami mintegy két évvel alacsonyabb, mint a teljes személygépkocsi-állományé. Az eltérés oka, hogy sok öreg autót nem hirdetnek meg, hanem a forgalomból történő kivonásig használják azokat. Az adás-vétel járulékos költségei ugyanis együttesen meghaladják az 50 ezer forintos szintet, ami egy régi autó esetében már könnyen összemérhető a teljes vételárral.
Kedvező hír ugyanakkor a régebbi autók tulajdonosai számára, hogy a legnagyobb autós portál statisztikái szerint az idősebb autók jóval hamarabb, átlagosan 4-5 hét alatt elkelnek, miközben a legfiatalabb, magasabb értékű autók eladására jellemzően két hónap alatt kerül sor.
Opelből és Suzukiból fut a legtöbb személyautó
Márkák szerint vizsgálva igen koncentrált a hazai személyautó-park. Öt márka (Opel, Suzuki, Volkswagen, Ford, Renault) különféle modelljei teszik ki az állomány több mint felét.
Pest megyében másfélszer annyi autót tartanak, mint Borsodban
Megyék szerinti bontásban első pillantásra is szoros összefüggést láthatunk az adott térség gazdasági fejlettsége és az autók száma között. A középső és észak-nyugati országrészben 350-400 között található az 1000 főre jutó személyautók száma, míg a keleti országrészben zömében jóval 300 alatt marad ez az érték.
Rohadt állatok! A jó édes anyátoknak szabjátok meg mit csinál ne arra hogy mire költöm a pénzemet! Ha egy autó nem felel meg a műszakin akkor nem állhat forgalomba. Kit érdekel hány éves az autó ha műszakilag rendben van. Engem nem zavar ha 16 éves autóval közlekedek, ha az egy olyan autó amire régóta vágytam és amivel maximálisan megvagyok elégedve. Egyébként őrület ez az ötlet! Az egész világon rajonganak az autókért rengeteg már nem gyártott autóra vigyázznak, karban tartják, féltik óvják őket. Költenek rá csak nem mocsok gablini zsebébe vándorol az a pénz! Ez az ami szúrja a szemét! Pénzéhes rohadék!
Akkor 1986 ban az apám elektromüszerész volt, anyám abban a rendszerben Tanácsi ,Járási hivatalban dolgozott adminisztrátorként, én eltartott voltam! És össze tudott apám spórolni 150 ezer ft-ot Daciára. Úgy hogy minden nyáron nyaraltunk belföldön, volt hogy napi 100km mentünk vizpartra! Mellette ettünk ittunk ,ami belénkfért! keresett apám,havi 10 ezer ft -ot, anyám kevesebbet! És mindezt saját zsebből!! MUTASS Nekem ILyen Kaliberü embereket, mai viszonylatban, akik közalkalmazottak, „MELÓSOK” van 1 gyerekük akit eltartanak, saját lakásuk, és el tudnak menni AUTÓT vásárolni! 1évest kb: 4-5 millió körüli összegért.
Ja És még FAGYIRA-LÁNGOSRA is jut. De abban az időben NEM keresett egy felsövezetö MILLIÓKAT,nem jutott egy „melósra” 3 fönök! Betegállományból NEM rúgtak ki! Betartatták a munkaidőt! Kizárolag az igazgatónak járt cég autó 1500 LADA soförrel! Én megtapasztaltam mi a KAPITALIZMUS! 12 óra meló szombat munkanap.! Alacsony bérek, Multinál dolgoztam 1992-1999-ig USA cég. NEKÜNK ROBOT, „Vezetők”
Akkori legujabb Peugeot 405 Mi16 utcai versenygép 15db belőle! Céges vacsora-céges telefon-céges földközi tengeri nyaralás VÁLLALATI számlára/ a Mi bérünkre! Nekik a mostani rendszer jobb ! ŐK ismerték el ,De mi véletlenül meghallottuk! Japán elektronikai gyár: 25db uj PASSAT 9 MILLA/DB alkalmazotti szerelői fizetés 75 ezer ft/hó ez 2005-2008 között,azóta a cég bezárt. Hangzott el ,DRÁGA a MAGYAR MUNKAERŐ! MINDENKI máskép közelíti meg az adott „RENDSZERT” Kinek mikor ment jobban a szekere.
Megint alapvető olvasási hiányossággal állsz neki. Ahhoz hogy megcáfolj valamit, ahhoz tények is kellenek. Mint az árak és fizetések amiket leírtam.
Azok a számok miket alább bedobtak minden valóságalapot nélkülöznek.
Egyrészt szerintem a te [b]számadatod hasraütésszerű a 90%-kal [/b]a kommunizmusban. [b]A mostani 10%-os becslésed pedig totális hazugság[/b]. A magánvásárlók aránya jóval magasabb, mindezt úgy, hogy a céges autók jelentős része szintén magánhasználatú autó, csak a „kisembernek” jobban megéri a cég hitelképességével és fenntartási költségátvállalásával megvetetni az ő autóját (itt egy pár gondolat erről: [url]http://autossagok.blog.hu/2015/03/20/tc_cikk_ujautoeladasok_komment[/url]). Ráadásul sok magánzó tényleg inkább használtat vesz és lássuk be, egy 4-5 éves Focus még mindig fényévekkel modernebb, mint egy 1987-as műszaki színvonalú, de újonnan legyártott Stift.
Másrészt amit te „kismenbernek” nevezel (az a proli aki örült amúgy annak, hogy a nálánál tehetségesebbeket elmnyomja az állam) az BKV-zott meg vonatozott. Az hogy egy fiatalnak saját autója legyen eléggé valószínűtlen volt. Nagyjából mindenki szívott abban a rendszerben pár tízezer pártállami ember és kb 100.000 proli kivételével, akinek az olcsó pálinkától áll fel.
Most megkérlek, hogy írdd már le, hogy [b]mekkora volt akkor egy fizetés, amiből csak úgy kicsengettek 200.000 forintot egy Ladára [/b]1985-ben (később már volt az 300.000 is). Mert a hivatalos átlagfizetés 4-5000 forint volt, amit a gugli alapján találtam. Tehát [b]egy új Lada 1500 ára 3 évi átlagfizetés[/b] 1985-ben. És ez az „új” lada egy kb Deavoo Nubira szintű autót jelent (a Samara még drágább volt, pedig az is egy trágyadomb volt)…
Manapság, ha valaki megkeres nettó havi 200.000-et (ez nem sok, ennyit a közigazgatásban is simán összeszedsz) annak három évi szorzata 7 millió Ft. A különbség azonban az, hogy míg 1985-ben a használtautó sokáig drágább volt mint az új, most viszonylag olcsón kaphatsz korszerű használt autót.
Ennek fényében valóban szánalmas ha valaki erre a korszakra nosztalgiázik, nemcsak aki 8-10 milliós autóval jár de az is aki 4-8 éves BMW-ket és Passatokat hozat be magának évente 100.000 számra.
Ami szerinted szemen szedett hazugság azt idáig 2 ember cáfolta meg.
Akkor ki olvas szelektíven?
Arról nem is beszélve hogy hogy az első mondatodban a kommentelő személyét támadod.
Miért?
Visszaírnék annyit a válaszodra, abban az időben az eladott autók 90 százaléka magán kézben volt, magánvásárlóké, 10 százalék állami vállalati, most meg fordítva! Ma már mindössze 10 százalék a magánvásárló! Annál több a céges vállalati! Akkor A KÁDÁR KORSZAK-BAN jobban ment a KISEMBEREKNEK IS.
Nekünk volt ,Trabant is,Dácia is. 1Éves DÁCIA piros.ÉS bérből fizetésből éltünk. Ma indulj el autót venni hasonló kategóriában, mint 1986-Ban, fizetésből vegyél alsó középkategóriásat max 1 évesen,DE HITEL NÉLKÜL!!!!
És menj vele NYARALNI is ,mert úgy az igazi!!!! ABBAN AZ IDÖBEN EZ MENT OKÉ VOLT. De az a korszak azoknak NEM Tetszett akik most 8-10 millios autókon járnak . Köszi.
Szelektív olvasásban első osztályú vagy 🙂
Jó látni hogy nem mindenki eszi meg Zold uszitásait.
Csak kiegészítésként hozzátenném, én úgy emlékszem, hogy a Dacia drágább volt az elején mint a Lada. A 70-es években biztosan. Miután romlott a minősége utána ment le az ára is.
Amit írsz szemenszedett hazgság, kamu nosztalgia arra a korra mikor még felállt neked.
NEM azok vettek Daciát akinek nem volt türelme hanem akinek nem volt pénze, és az nem kis réteg volt. Akinek volt pénze az valóban megvehette használtan, és valóban beszédes a hiánygzdaságra, hogy dupla áron eladhattad. De az a helyzet, hogy amellett hogy nem kaphattál normális autót ha esetleg lett volna pénzed (eközben a 80-as években a legnépszerűbb autó az NSZKban a W123-as merci volt), az emberek sokkal nagyobb része nem is vehetett autót, és bizony nem csak 1-2 türelmetlen ember vett kispolszkit vagy trabantot, hanem a fitalok azok része akinek égetően szüksége volt autóra. Másrészt hiánygazdaságban nem fogsz tudni kettőt rendelni. Az átlag munkás (és akkoriban az átlag magyart ebbe a munkás sorba taszították) pedig aligha vett Ladát (nemhogy kettőt), hanem mondjuk Daciát, Skodát vagy Zsatavát. Mert mást nem engedhetett meg. Vagy egyszerűen busszal járt.
Ez érdekes! A sok új autó itt van a szalonokban,és mindenkinek az öreg-régi autó kell !? A KÁDÁR szocializmusban, az volt a baj, 4-5 évet kellett az új autókra várni, így inkább LADA helyett vettek DACIA, ZASTAVA,MOSZKVICSOT, POLSKIT, WARTBURGOT, A Türelmetlenebbek!! Akkor akinek volt pénze vett 2db LADÁT,és dupla áron is el tudta adni ,annak akinek sürgősen autóra volt szüksége! Közel 10éves autókat is lehetett alacsony, kis veszteséggel értékesíteni, abban a rendszerben! Én Mindenesetre NEM hoznék be lefutott,kifutott LUXUS autókat. Vennék egy ÚJ kisebbet, amivel Nincs Probléma. ÜDV.
Az hogy egy autó öreg,attól még lehet jó müszaki állapotban.És ugyanúgy,egy fiatal autó is lehet rossz müszaki állapotban.A szomszédaim ékes példák erre.Egyik szerény körülmények között él,van egy 15 éves Toyota Corollája,de az autó nagyon meg van kimélve és tökéletes állapotban van.A másik szomszéd újgazdag,van 3 autója is,de az még az olajcserére is sajnálja a pénzt,az autók habár 2-4 évesek,le vannak strapálva,de nagyon.Az X5-ösén a gumik úgy el vannak kopva hogy teljesen sima a felületük.Télen csuszkál pssze vissza vele az idióta.A müszaki vizsgát meg kell szigorítani,talán lehetne egy maximum életkort is szabni a behozott autókra,de teljesen betiltani a használt autókat nem lehet és nem szabad,akkor megint visszatérünk a kommunizmusba.A Kormány pedig jobban kellene finanszírozza az újautó vásárlást,különösen a hibrid és elektromos autókét.Ez a legtöbb országban bevált.
Az ősszel vettem egy 12 éves kis Daihatsu Cuore 2004-es évjáratú autót, tulajdonképpen csak hobbiból. 98.000 km-rel, végig vezetett szervizkönyvvel. Nagyon jó állapotú, korróziómentes, kitűnő motorral, segédmotor árban. Folyamatos 100-110 km/h-s tempóval fogyaszt 3,9 liter benzint 100 km-re. Kell ennél gazdaságosabb takarékosabb autó? Miért baj az, hogy 12 éves? Hány új típus éri be ilyen fogyasztással? Az elégetett üzemanyag mennyisége egyenesen arányos a környezetszennyezés mértékével.
Szerintem nincs ezzel semmi baj. A mai autók sokkal jobb műszaki állapotban vannak 10-15 éves korukban, mint anno a Skodák, Trabantok, Watrburgok. Ma már nehéz autó nélkül létezni, és sokkal-sokkal olcsóbbak az autók, mint voltak 25 éve. A benzin is sokkal olcsóbb, ezért van sok autó. Az is nyilvánvaló, hogy a fejlettebb megyékben több autó van. És akkor ebben a statisztikába nem számolták be a Vas és Győr-Soporn megyében osztrák rendszámmal közlekedő kocsikat.
Nekem egy 17 éves Mitsubishim van, de nem látom értelmét lecserélni újabbra mikor biztonságosan kiszolgál hibák nélkül… hiába sír a szájuk gablinéknak. Sőt nagy faterom még az első autóját hajtja, egy 1200-est, Neki is teljesen megfelel arra a heti 2-3x 3km-re amire eljár (mozgáskorlátozott + tanyán lakik).
Én már nem hiszek a csodákban. Igazából már most is tudnának az emberek olyan autókat venni a jelenlegi fizetésekből amikkel lényegesen olcsóbban lehet közlekedni és a fenntartása sem kerül milliókba. De mindenki csak páváskodni akar.
Nagyjabol egyet is ertek a hozzaszolasoddal, de nemileg kiegeszitenem:
– nem biztos, hogy a balkani berek emelkedese megoldana a problemat, az az igazsag, hogy a penz kezelesehez, ahhoz, hogy banni tudjunk vele, kellene nemi esz is, ami, tisztelet a kivetelnek, sokszor hianyzik!
– ha hirtelen mindenki 3x annyit keresne mint, most, akkor mi lenne? Tisztelet a kivetelnek, rohanna mindenki egy levedlett 5 eves premiumot venni a nem karbantartott 10 eves Opel helyet, mer az megiscak BMW, Audi, vagy Merci es majd azt nem tartana karban, majd az rohadna le alatta.
A korrupcio pedig nem lenne kevesebb, söt! Minel több a penz lenne a rendszerben, annal többet lehetne lopni, es lopnanak is.
Hangsulyozom, tisztelet a kivetelnek, biztosan lenditene a dolgon, kivanom, is, hogy igy legyen, de nagyon nagy szazalekban valoszinüleg az lenne, amit leirtam.
Attol, hogy valakinek sok/több penze lenne, meg nem biztos, hogy a 10 eves BMW-t minden evben a BMW markaszervizbe hordana, mint a nemet 80 eves papa, aki a nyugdij elött megvette az uj bömöst, hogy kiszolgalja, aztan azota is lassan 20 eve ott szervizelik neki evi több szaz (söt,akar nehany ezer) Euroert, ahol vette! Persze közülük sem mindegyik ilyen.
Ezzel csak arra utaltam, hogy több penzböl sok esetben több hülyesegre lehet költeni, es lehet sokan felhaborodnanak, ha meglatnak a szervizdijat, mert ugye a kiadasok is emelkednenek, nemcsak a bevetelek! 🙂
és akkor mi van ha nőtt az autók átlagéletkora, ha megfelelnek?
Azért egyvalamit mindenki elfelejtett, hogy érkezik az országba sok öreg hobby és veterán autó is, amik egyfelől nem napi használatúak, másrészt a műszaki állapotuk kifogastalan, de legalábbis jobb mont sok 5-8 éves „fiatal” társuké, vagy ha nem akkor a tulajdonosaik a kijavításukra törekszenek. Szerencsés vagyok, megengedhetem magamnak, hogy több ilyen autót is birtokolhatok (a legfiatalabb 2003-as a legöregebb 1982-es), és tavaly az 1990-es gyártásút vittem műszakira. Telefonos bejelentkezés, mondják, hogy hát az öreg vigyem inkább 16:00 után, mert akkor már nem lehet hatósági ellenőrzés… szuper, akkor legyen 4 óra. Megérkezem mindenki ámul, bámul, hogy milyen teljesen gyári és szalonállapotban feszít az öreglány, és csodák csodája teljesen hibamentesen, minden „extra” költség nélkül ment át a műszakin.
Fenti történet alapján kérek mindenkit, hogy egyszer ne a könnyebb utat válasszuk, betiltunk minden 10 évesnél idősebb autó forgalomba helyezését, nem kellenek a magasabb adók sem, a műszaki vizsga megokosítását kellene szigorúan ellenőrizni, hogy az akár 5-8 éves műszaki roncsok ne jöhessenek velem szembe, mert 5000-ért átengedik őket a műszakin (nem baj ha nem fog a fék majd lassan megyek, úgy nem lesz baj)….
Két év alatt fél évet öregedett az átlagéletkor a behozott régi kocsik miatt? Hurrá, akkor két év alatt csak a negyede „idő” telt el, Akár mondhatjuk hogy másfél évet fiatalodott. Ez egy újautó lobbi által finanszírozott, szájbarádós-baxtató trendbe illeszkedő cikk, amely még a saját fakardjába belefutva is magabizosan próbálja kántáltatni szegény újságírókon keresztül a magáét. Bravo.
+ több adó kéne a nagyobb régi autókra.
Hogy miért?
Oké, h valaki autózni akar, de nem kell 20 éves BMW-ben, sokkal racionálisabb egy 10 éves Suzuki..
Én is ezt írtam, hogy nem a műszaki követelményekkel van a baj, mert az rendben van, hanem magával a vizsgáztatással, ahogy az egészet számonkérik. Ezt az egész vizsgáztatást nem lett volna szabad kiadni, meg kellett volna tartani hatósági szinten. Úgy azért lényegesen kevesebb rom csúszhatna át. Illetve ki lehetne szedegetni nagyon nyugodtan a forgalomba nem való autókat is az utakról. Csak egy alap dolog, elnézem sokszor a parkolókat, mindenhol ott van a hatalmas olajfolt….. Ez is környezetszennyezés, nem beszélve arról, hogy volt szerencsén megcsúszni ilyenen lámpához közeledve. Szerencse, hogy mindig megfelelő fékutat hagyok és meg tudtam még állni.
a vizsga szigorítása magában sz@rt sem ér, ha korruptak az emberek. teljesen rosszul közelítitek meg a kérdést (mármintakommentelők).
a kérdés gazdasági. ha az emberek több pénzt kapnának, akkor vennének fiatalabb autót (de nem feltétlen újat). de mivel az emberek sosem kaptak itthon átlagban sok pénzt, így az autópark sosem volt 1-2 éves átalgú. meg ugye ez lehetetlen is lenne, az ezen való rugózás több dolgot vet fel :
– az emberek nincsennek megfizetve (ez a korrupciót is növeli, rgo a kamu vizsgáztatást is)
– az emberek inkább beülnek egy több éves prémium autóba, mint egy fapados/közepesen fapados (designra minimálisan előbbre mutató, vagy inkább gagyibb) sz@rba. ezt a hozzáállást lehet köpködni, de józan eszűnek és logikusnak tartom. ebből mi következik? hogy az új autók túlárazottak.
– kevés esetben van életveszélyesen lelakva a használt autó (statisztika), vannak műszaki hibák miatt kialakuló balesetek, de minimális. konkrétan általában 0.1%- ÉRT FELELŐSEK A MŰSZAKI HIBÁK! ebből az esetek nagy %-ában a fék hibás, másik pedig a defekt. szóval, az ezzel való kardoskodás, óriási demagógiára és hozzá nemértésre utal…én az ilyenek helyében inkább elbújnék, minthogy a tudatlanságomat a levegőbe kiabálnám.
– régebbi autók környezetterhelése : demagógia és hozzánemértés csapó 2. a szgk-k a co2 kibocsájtás 10%-áért felelősek ÖSSZESSÉGÉBEN. tehát, a globális co2 kibocsájtás minimális részéért, ha 0 éves autók lennének, max 1%-kal lehetne javítani kb a szinten, ami nagyjából semmit sem ér.
a dízelekkel kapcsolatban a régebbi szívók, kisebb nyomással dolgozó dízelek jóval kevesebb rákos/mikrorészesckéket pöfögtek ki, ezzel jönni is öngól.
tehát a műszakin legyen rendesen leellenőrizve az autó, ez nem kérdés, de a balesetek minimális %-ka van emiatt.
szóval a probléma valódi gyökere a balkáni bér és a nyugati árak. ha nyugati bérek lennének a korrumpálásra hajlandóság (ezáltal rozsdaboglyák levizsgáztatása) is kevesebb lenne.
Csak egy kérdés. Szerinted akkor az a helyes és megfeleő út a jelenlegi helyzetben, hogy akkor nézzünk félre és aki túlvállaja magát egy autóval majd ezen akar spórolni, hogy nem tartja karban az autóját, akkor az rendben van? Rendben van, hogy esetleg jobban szennyezi a környezetet, vagy veszélyeztet vele valakit, akkor nézzük el neki?
Azért a lakhatást ne keverjük már össze az autózással mert nagyon nem ugyanaz. Autózni igenis nem kötelező. Aki jem tudja megfelelő műszaki szinten tartani, fenntartartani az autóját az járjon tömegközlekedéssel.
„Bárki bármit mond törvényileg kell megtiltani”:
– a panelházak használatát hiszen az esztétikai környezetszennyezés mellett rettenetesen energiazabáló a temperálásuk és veszélyesen elavult gépészetűek
– a tömegközlekedést hiszen környezetszennyező buszok, dízelvonatok járnak elavult, balesetveszélyes infrastruktúrával övezve
– az általános- és középiskolák túlnyomó többségét hiszen sok helyen életveszélyes körülmények között megy az oktatás
– a 80-as IQ alattiak szabadon történő életvitelét hiszen akadályozzák a többségi értelmes társadalmat mind szociális, mind egészségügyi, mind közlekedési szempontból
Mert nincs előírva, hogy mindenkinek lakni kell valahol, hogy lennie kell tömegközlekedésnek, hogy mindenkinek a lakhelyén kell oktatásban részt vennie és az sem szerepel sehol, hogy mindenkinek élnie kell.
Gratulálok 🙂 Úgy látszik szerencsésebb helyen élők még nem láttak tíz évestől fiatalabb lefingott, évek óta karbantartást nem látott, télen is lefutott nyárigumin feszítő, gyári olajtöltettel szaladgáló zombit.
Sajnos ugyanúgy a 20-25 éves autók uralják a magyar (és főként persze vidéki) utcaképet, mint a rendszerváltáskor.
Különbség: akkor a szoci autók javarészt típusként és nem gyártmányként voltak öregek, ezért bántóan elavultak, most viszont a 20-25 éves modellek sem tűnnek reménytelenül idejétmúltnak, mert az utóbbi időben „lelassult” az autók formai öregedése.
Ahhoz, hogy a járműpark fiatalodjon az emberek fejében kellene először rendet tenni.
Gondolok itt elsősorban azokra akiknek az autó reálisan egy eszköz,aminek csak annyi szerepe van, hogy elvigye otthonról biztonságosan a munkahelyig,ennek ellenére behozzák egy németországi bontóból a 3000-es 1999-es BMW-t….és használja városban napi 6 km-t, de olajcserét csak tévében látott. Az ilyen emberek sutyukiznak dácsiáznak ópeleznek skodáznak a fórumokon.
Sokan azt gondolják,ha beülnek a 20 éves szakadt Audiba akkor többek,mint egy 2017-es Lada Vesta-ba ülő társaik.
Sokan nem is gondolkoznak el azon mire is használják az autót és erre az igényre mi lenne a legjobb választás.
A világ sem erre tart,de Magyarországon különösen hátérbe szorult a józan ész. Amíg nem a valós használati érték az elsődleges szempont addig, bármit ellehet adni.
Én drasztikusan szigorítanám a műszakit. És nem a feltételeket elsősorban, hanem az azt kiadó helyek ellenőrzését. Kizárt, hogy ezeknek a romoknak a nagy része volt rendes műszaki közelében. Ami meg az autózást illeti, ez nem alanyi jogon jár, nem feltétlenül kell mindenkinek autóznia, ha nem tudja karbantartani az autóját, mert nincs rá pénze.
A kor nem tökéletes indikátor, évekig tolták a korszerűtlen öreg Stiftek szekerét, és helyezték üzembe az elavult Euro 3-as autókat, amelyek csak papíron voltak fiatalok.
Ha a környezeti besorolás stimmel, inkább hozzanak 3-5 éves autókat, amelyek modern motorral készülnek, az emberek pedig igényesebb, és még nem elavult autókat kapnak a pénzükért.
A mostani szabályozás szerintem jó, talán a kibocsátásnál kisit lehetne kicsit meredekebben emelni az adókat (a korral úgyis csökken).
De ha igazán javítani akarunk, azt szerintem nem az importfeltételeknél, hanem a műszaki vizsgánál lehetne (annak szigorításával)… Bosszantó amikor az embert 60%-os futóművel cserére küldik (mert felemás), de tény, a csere után a kocsi összehasonlíthatatlanul jobban viselkedett az úton
És még egy gondolat a témához. Nem az autók magas életkorával van a probléma hanem azzal, hogy végig lehet nézni ezeket az autókat az utakon és 90%-a konkrétan leélt, elhasznált, elhanyagolt rom. Egy autónál nem az életkor jelenti a gondot hanem az, ha elhanyagolják. Szerintem egy öregebb autó is tud közel ugyanolyan jó és megbízható lenni mint egy új, csak hát ugye az pénzbe kerül. Itthon meg szeretik az emberek ezt elfelejteni és inkább megcsirizelni megdrótozni okosba az autókat és addig használni amíg szét nem esik. Azt kellene első körben kideríteni, hogy ezek a bukdácsoló, lyukas, csörgő-zörgő, széteső romok hogyan kaphatnak műszakit és mit keresnek a forgalomban. Szerintem itt kezdődnek a problémák.
Már régen volt HENT-es, MGE-s stbstb cikk a témával kapcsolatban. Alig várom már………. Idén meglepő módon egész kevés siránkozás volt még Gablini mester tollából. De szerintem ami késik nem múlik.
Szerintem ezen kár minden évben meglepődni. Vagy el kell fogadni, vagy azt kell tenni amit előttem is írtak.
Bárki, bármit mond (hogy mégiscsak valamivel autózni kell és hát a szegenyebb rétegnek is kell valami, stb…) törvényileg kell megtiltani a 10 évnél idősebb autók behozatalát. És pont.