Egymillió hibrid 9 hónap alatt – tarol a Toyota
Már a 6 milliós darabszámot is átlépték a Toyota hibridjei
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Tavaly ünnepelte ötmilliomodik hibridjét a Toyota. A gyári számláló már a hatmilliót is túllépte, egymillió példány mindössze 9 hónap alatt fogyott.
Az egyre több hibrid modellből pedig egyre több fogy. Míg a Toyota tavaly ünnepelte ötmilliomodik hibrid modelljének eladását, idén már január közepén bejelentette, hogy megvan, sőt, már tavaly megvolt a hatmilliomodik, az utolsó egymillió példányt mindössze 9 hónap alatt kapkodták el a mind környezettudatosabb kuncsaftok.
A Toyota hibrid-értékesítései
Jelenleg a Toyota 24 hibrid személyautót és egy plug-in hibrid modellt forgalmaz a világ mintegy 80 országában. Emellett a vállalat a következő két év során összesen 15 új hibrid járművet kíván bemutatni világszerte. A gyári számítások szerint 2013. december 31-ig a vállalat által gyártott hibridek által mintegy 41 millió tonnával kevesebb CO2 került a levegőbe (a széles körben elfogadott nézet szerint ez a gáz okozza a globális felmelegedést), vagyis ennyivel nőtt volna a légkör szennyezése, ha e hibridek helyett az utakon hasonló méretű és teljesítményű benzinüzemű autók közlekednek. A Toyota becslései szerint – ugyanilyen összehasonlítás alapján – a hibridek üzembe
állításával globálisan körülbelül 15 milliárd liter benzint sikerült megtakarítani. Ennyivel több maradt arra, hogy akár egy jó GT86-val elégessük.Globális | Japán | Észak-Amerika | Európa | |
1997 | 0,3 | 0,3 | ? | ? |
1998 | 17,6 | 17,6 | ? | ? |
1999 | 15,2 | 15,2 | ? | ? |
2000 | 19 | 12,5 | 5,7 | 0,7 |
2001 | 36,9 | 18,4 | 15,9 | 2,3 |
2002 | 41,3 | 19,9 | 20,3 | 0,8 |
2003 | 53,2 | 27,1 | 24,8 | 0,8 |
2004 | 134,6 | 68,7 | 55,9 | 8,1 |
2005 | 234,9 | 58,5 | 149,9 | 23,3 |
2006 | 312,5 | 72,4 | 197,6 | 36 |
2007 | 429,4 | 81,9 | 287,8 | 48,9 |
2008 | 429,7 | 104,4 | 254,9 | 57,8 |
2009 | 530,1 | 251,1 | 205,2 | 54,7 |
2010 | 690,1 | 392,2 | 195,8 | 70,1 |
2011 | 628,9 | 316,3 | 185,1 | 82,8 |
2012 | 1219 | 678 | 344,6 | 106,8 |
2013 | 1279,4 | 679,1 | 358,1 | 153 |
Összesen | 6072,9 | 2814,2 | 2302,4 | 646,6 |
Inkább az számit ki merte piacra dobni szerintem..
Onnan indult az igazi fejlődés…
Az érem pedig a Priusé, Japánban 1997-ben kezdték forgalmazni !!!
Második az Insight 1999-ben.
1ébként 1902-ben volt a Por..
100% hogy mind hibrid lesz !!!
Kamionok, buszok legtöbbje dízel.
Személyautok szinte mind benzin.
Ez tuti !!!
Gerinc. Próbáltad már?
Gery3!
Köszönöm az infókat – nem értem mi a probléma.
Amit tudtam, megosztottam. Sajnálom ha nem volt elég jó.
Meglátjuk.
2012 FIA WEC végeredmény: Audi:209 pont, Toyota:96
2013 FIA WEC: Audi: 207, Toyo: 142,5
2014-re pedig a Porsche is visszajön az LMP1-be, de Márc. 27-én még meglátjuk a TS040-t is. Na mind1, ez a Neckarsulm-Köln-Stuttgart összecsapás engem is érdekelni fog.
Engem a Toyota nem nagyon izgatott addig amíg meg nem láttam/hallottam ezt korábban:
http://www.youtube.com/watch?v=7L4LWgGMf18
Remélem idén odacsapnak a VW konszernnek.
A HSD-vel kapcsolatban s3000-nek van igaza valóban egyszerre soros és párhuzamos is a rendszer.
Mindenesetre jó dolog,hogy vannak hozzáértők is a fórumon.
[i]„A HSD-t pedig úgy tudom a párhuzamos hibridek közé soroljuk…”[/i]
Rosszul tudod. A HSD se nem soros se nem párhuzamos elrendezésű, hanem mindkettőt tudja. Pontosan ez az egész lényege és valami ismeretlen ok miatt ezt nem képesek megérteni az emberek hiába magyarázom el huszonötödjére sem. Hivatalosan soros-párhuzamos elrendezésű hibrid ami egyesíti a kettő főbb előnyeit és nagyjából kiküszöböli azok hátrányait minimális komplexitásnövekedésért cserébe.
A német röhejhibridek ennek a közelébe sem értek, mindegyik egy túlbonyolított, nevetséges hatásfokú katasztrófa, de a többi gyártó sem tudott a legutóbbi időkig a Toyota közelébe érni ebben a tekintetben (kivéve a Ford, de az is csak azért mert a Ford hibrid rendszere ugyanazt az alapelvet alkalmazza mint a HSD, mivel annak idején megvették az alapszabadalmakat).
[i]„Mercedes-nek és az Audinek is hamarabb volt hibridje mint a Toyotának. (1982: w123 hibrid, 1989: Audi Duo)”[/i]
Ez is súlyos téveszme amit valamiért az istennek sem akarnak már elfelejteni. A Toyota első hibridje a 70-es évek végén készült: [url]http://en.wikipedia.org/wiki/Toyota_Sports_800_Gas_Turbine_Hybrid#Sports_800_Gas_Turbine_Hybrid[/url]
[i]„(Csak így zárójelben jegyezném meg, hogy az elektromos autó sem mai találmány, a hibrid meg pláne nem új technológia)”[/i]
Na ez a sokadik félremagyarázás amivel elő szoktak állni, ez biztos jele szokott lenni annak, hogy az illetőnek lövése sincs a témáról. Teljesen lényegtelen hogy a ezek mikori találmányok, mert a feltalálásuk idején levő technika a mai követelményeknek nem felel meg. Se az akkumulátortechnika se az elektronika közel sem volt olyan szinten – ill. nem is létezett – abban az időben, így önmagában az semmit nem jelent, hogy a hibrid vagy elektromos autók működését lehetővé tevő egyes megoldások milyen régen lettek feltaláva, ha a többi kulcsfontosságú elem meg csak néhány éve van olyan szinvonalon hogy maga az egész szerkezet így versenyképessé válhatott.
Vannak fent cikkek róla, nem linkelném be ide őket.
[url]https://www.google.hu/#q=History+of+hybrid+cars[/url]
Itt válogathatsz, tehát biztos hogy máshol is említik, nem csak ezen az egy oldalon. Én is sok cikket olvasok, de pl. múlthét keddig a 4WS-el kapcsolatban totál tévedésben éltem. Elkerülte a figyelmem, annyi történt.
Az nem furcsaság hogy sokáig nem építettek hibrideket, de el kell ismerni, az „elment a szerencséje mellett” elég erős kifejezés volt a cikk szerzőjétől, mert közel nem erről volt szó. Egyszerűen sokkal kisebb költségekkel állítottak elő csak belsőégésűvel hajtott járműveket, és az árral nem igazán lehetett versenyezni. Tiszteletre méltó hogy a Toyota ilyen sokáig kitartott a technika mellett, én úgy tudom hogy az első években nem is igazán volt nyeresége rajta. Most meg már akkora tapasztalattal rendelkeznek…. A német felfogás sajna nekem sem igazán tetszik minden téren. Ott az Audi, az új RS4-et már nem is készíti manuális váltóval, mert eddig csak a vevők 15%-a igényelte. 15% nekik semmi, magasról lesz*rják. Sajnos a többi gyártó is így van ezzel, amíg nincs nagy kereslet egy adott cikkre, nem termel olyat, mert minek. Ezzel ment szembe a Toyota, és meglett az eredménye a sok éves fáradozásnak, látszik hogy növekszik a hibridek piaca, és már bőven nyereséges is. Ezért kezd el mostanában egyre több gyártó előállni valamilyen hibriddel, de még mindig nem elég nagy a kereslet ahhoz, hogy több és több modellel álljanak elő. Kivárják amíg mások (pl.:Toyota) termékein kitapasztalják a vevők a „szokatlan” hajtásláncot, és majd aztán nekilátnak ők is. Csak addig már vagy túlságosan lemaradnak, vagy a tisztán elektromosak is elterjednek.
Nem mondom hogy ez így van, ez csak az én meglátásom.
Kedves Gery3!
Olvastam a feltett cikket.Ebben az a furcsa,hogy ott leírtakkal eddig sehol nem találkoztam annak ellenére,hogy a „rendszerváltás” óta a megjelenő autós hírek kb.3/4-ét elolvasom.
A másik furcsaság az,hogy a cikk szerint a többi gyártó hosszú időn át elment a szerencséje mellett – ami nem igen jellemző rájuk – csak a Toyota látta meg benne a lehetőséget.
A HSD japán fejlesztés a hibrid viszont nem. Az is téveszme amit itt lentebb írtak, hogy a hibrid az új technológia. Az első olyan eset, amikor egyidejűleg volt belsőégésű motor elektromos motorral együtt beépítve egy személyautóba, az egy 1900-as évek körüli Porsche-ban volt. Ez nem egyezet meg a HSD elvével, mivel itt a belsőégésű a kerekeket nem hajtotta, hanem csak egy generátort, ami adta az áramot az akksikba onnan meg az elektromos motorok vették fel. Ez legjobb tudomásom szerint a soros-hibrid elve. A HSD-t pedig úgy tudom a párhuzamos hibridek közé soroljuk, mivel itt a belsőégésű is közvetlenül részt vesz a kerekek hajtásában. Első párhuzamos hibrid meg Amerikai fejlesztéshez köthető, bár ez részemről csak egy tipp, nagyon régen olvastam már róla, nem emlékszem rá pontosan. Mercedes-nek és az Audinek is hamarabb volt hibridje mint a Toyotának. (1982: w123 hibrid, 1989: Audi Duo)
Egyébként itt röviden összefoglalták, érdekes utána nézni. (Csak így zárójelben jegyezném meg, hogy az elektromos autó sem mai találmány, a hibrid meg pláne nem új technológia)
[url]http://www.zoldauto.info/hirek/a-hibrid-autok-tortenete[/url]
A hibrid autó japán fejlesztés a HSD szintén.
A számok szépen mutatják a németek „kezét”. A PSA meg csak ráerősített pár évig a dízelhibrid zsákutcával.
(Majdnem) tökéletesen el tudták nyomni az összes hibridet és helyette a fényévekkel rosszabb dízel lett Európa kedvence!
🙁
Vagy nem, de azt nagyon remélem, hogy csak benzin, még inkább csak dízel egy sem lesz az új személyautókban!
10-20 éven belülminden autó hibreid lesz !!!
A nem hibrid lesz az extra….
A többi autógyár bárhogy is próbálja kihúzni magát az új technológia alól, hiába próbálnak a múltbéli (elavult) technikából még többet kihozni, tudomásul kell venni, hogy a határon vannak. Az 2-5%-os paraméterjavulást meg nem nevezném fejlődésnek az utóbbi 30 évre vetítve. Az elektronika sokat fejlődött, ezért mindenképpen abban az irányban kell/kellene tovább menni és az elektromosságot valamilyen formában bevinni (ha nem is pont úgy, mint a Toyota) a járművek hajtásláncába. Gondoljunk csak bele, hogy a Toyota és a BMW például már közösen is fejleszt, amit mondjuk 10-15 éve el sem hittem volna 🙂 . Rossz autó meg nincs csak rosszul karbantartott!
Hülyeséget a legkönnyebb irkálni, de azért mindennek van egy határa.
Most a hibridre általánosságban vagy konkrétan a HSD-re gondolsz?
A tények makacs dolgok :)))
Egyetértek a sértegetés nem vezet sehova az érvek annál inkább.
Nem akarlak nyíltan megsérteni. Inkább töröltesd ezt a merényletet, amit ideírtál.
Így könnyű!!
Mutasson valaki egy olyan hlyét aki hibridet akar és nem Toyotát vesz!!
Ezt a technológiát illő lett volna a németeknek kitalálni,hisz ők vannak a világ autó iparának csúcsán.