Egy németnek született olasz autó

Már többször utaltunk arra - főleg a tesztjeinkben -, hogy európai szemlélettel a német autó egyfajta etalon, majd azt is hozzátettük, újabban a franciák ráálltak a németes precizitásra és minőségre – ha ez kell a népnek, akkor meg kell adni neki. Nos, nincs új a Nap alatt, mert az olaszok ugyanúgy rájöttek erre a megoldásra idestova tíz évvel korábban, mikor is a FIAT a fejébe vette, hogy a Golf-Astra-Focus szentháromság életére tör a kompaktok között, amelyet nem véletlenül neveznek szakzsargonnal Golf-osztálynak. Szóval egy olasz autó német recept alapján? Ez nem túl bizalomgerjesztő, vajon mi sült ki ebből? Konkrétan a FIAT Stilo, amely 2001 és 2007 között, két Bravo-generáció közé beékelődve próbálta felkavarni a tó vizét, több-kevesebb sikerrel.

Gyorsan átfutva a modelltörténetet, a típust háromféle karosszériával kínálták (3 és 5 ajtós, illetve Multi Wagon kombi), széles benzin- és dízelmotor választékkal, már alapkivitelben is gazdag felszereléssel. A remélt siker azonban elmaradt, mert az olaszautó-rajongókat nem hatotta meg a németességre való törekvés, a németautó-rajongók pedig úgy voltak vele, minek vegyék meg, mikor ott az eredeti Made in Germany termék – nem áll messze az igazságtól, hogy a FIAT két szék között a padlóra ült. Ha a Stilo kerül szóba, mint használt autó, a legtöbben azonnal masszív bástyát építenek olyan kritikákból, mint az unalmas forma, a megbízhatatlan működés, a vacak, széthulló minőség, a borzalmas motorok, és nem utolsósorban a pocsék értéktartás, hiszen köztudott: a régi olasz autó nem ér egy fityinget sem. Tényleg ilyen sötét az ég?

Úgy tűnik, egyáltalán nem. Elsőként nézzünk körül a saját portánkon: a használói véleményeink között közel 200 adatlap található a Stilóval kapcsolatban, az autók átlagéletkora 8 év, futásteljesítményük 106 ezer kilométer. A tulajdonosok 3,6 pontra értékelték a modellt a szokásosan 5,0-ös skálánkon, azaz a kompakt FIAT egy erős közepessel büszkélkedhet, ami mindenképpen eloszlatja a sötét fellegeket. Csak a korrekt képalkotás kedvéért emeljük ki, hogy 100 Stlióból 11 volánja mögött foglal helyet női vezető, és ugyancsak 100 Stilóra vetítve nagyon magas a fiatalok részaránya – konkrétan 70 százalékban 18-39 év közöttiek hajtják az olasz Golfot, tehát szó sincs nagypapás csettegőről. Az utastér, a vezethetőség, a kényelem, és figyelem, a megbízhatóság 4,0-es, vagy ennél magasabb osztályzatot kapott - ennyit hát a negatív előítéletekről -, míg kétségtelen, hogy a zörejek, a zajok lehúzzák a minősítést, és az is igaz, a Stilo nem éppen a strapabírásáról lett híres. A terjesztett sztereotip gyűlölet ellenére sokakat meggyőzött, és a mai napig meggyőz a kissé szögletes, de arányaiban jól eltalált háromajtós megjelenése, amely már gyárilag is remekül mutatott a 17 colos alufelnivel, a decens légterelőkkel. Az ötajtós valóban konzervatívabb annál, mint ami az olasz autókra általában jellemző, de ebben hátul sem kell kuporogni, és akinek még fontosabb a praktikum, vehet kombit – ennek Uproad néven álterepjárós kinézetű változata is létezett, ám ez ritka madár a piacon.
Hogyan vásároljunk, egyáltalán merjünk-e? A válaszunk határozott igen, de legyen konkrét elképzelésünk, mert bőséges a választék. Benzines FIAT Stilóból háromszor nagyobb a felhozatal, mint dízelből, de aki kombit szeretne, annak a gázolajos ajánlott, már csak azért is, mert nagyjából 50 százalékos a részaránya ennek a karosszériának. Épkézláb autót 800-900 ezer forinttól már lehet találni, míg az utolsó évjáratok 2,5-2,6 milliónál tetőznek – a mezőny 1,5-1,8 millió forint körül a legsűrűbb. Családosoknak, komfortra vágyóknak mindenképpen ötajtós karosszériát javasolunk, netán kombit – ebben dönthet az egyéni ízlés, illetve a tény, hogy mennyi csomagot kell szállítani. A háromajtós látványra sportos ugyan, de a mozgása már nem annyira, a futómű zötyögős, a kormányzás kissé nyúlós, és őszintén szólva, a motorok között sincs igazán kiugró. Benzines fronton kellemes belépő a hatgangos váltóval párosított 1,2-es 80 lóerővel - egymillió forint alatt már kapható -, míg a kínálat gerincét az 1,4-es és az 1,6-os jelenti – utóbbihoz is volt hatfokozatú manuális váltó, de ilyen példányt kifogni művészet. Az 1,8-as nem igazán tud többet az 1,6-osnál, ellenben merészebben kortyolja a benzint, a 170 lovas 2,4-es pedig maximum az öthengeres morgásért szerethető. Fontos, hogy ez volt az Abarth csúcsmodell, kezdetben robotizált, félautomata sebességváltóval, amely a meghibásodásaival, valamint a horror javítási összegekkel képes felőrölni a kötélidegeket – ha lehet, messziről kerüljük. Dízelből dögivel akad 8 szelepes, 1,9-es JTD többféle teljesítménnyel, de némi türelemmel található 16 szelepes konstrukció is – zajosak, nem igazán járnak olyan finoman, mint napjainkban, ám jól fogyasztanak.

Van, aki egyetlen szóval jellemezte nálunk a Stilóját, nemes egyszerűséggel megjegyezve, hogy „utálom”. A döntő többség szerencsére ennél bőbeszédűbb, és jól kirajzolódnak a gyenge pontok. A Stilo a 2000-es évek első „kütyüautóinak” egyike, degeszre tömve elektronikával, és ez alaposan megbosszulja magát. Gyakorlatilag ahová áram vezet, ott egy szimpla kijelzőtől kezdve a tükörállításon át a motorvezérlőig baj is lehet, és a sors fintora, hogy döntően német alkatrészek pukkannak el az olasz autóban – erre persze azzal érvelnek az okosok, hogy eleve a FIAT rendelt vacak minőséget, a német beszállítók pedig olyat gyártottak, amilyet kértek tőlük. A futómű nem szereti a rossz utakat, ha a tulajdonos a bosszúság ellenére időben, gondosan cseréltetett minden megsínylett alkatrészt, gömbfejeket, lengőkarokat, lengéscsillapítókat, akkor nincs baj, de nem ritka a kóválygó, támolygó Stilo, amelyen spóroltak a gazdák – ha ilyen elhanyagolt autót veszünk, több tízezres költséggel kalkuláljunk.
A lamellás üvegtető szinte mindig beázik, a szerkezet mozgatás közben nyikorog, csikorog, és ez hangjelenség jellemző az olykor vánszorgó oldalablakokra is. Sportos vezetőknél - ilyen szép számmal akad a Stilósok között - gyorsan fogy a kuplung, a fék, és a leírások alapján bizony a váltók is hajlamosak elszállni – ilyen esetben borítékolhatóan tréleren végzi a kompakt FIAT. Az utastéri műanyagok, burkolatok nem kimondottan strapabírók, olykor a kárpitok is szakadnak, foszlanak, igaz, itt sokat jelenthet egy gondos gazda áldott tevékenysége, de ez minden autóra érvényes megállapítás. Végezetül nem mehetünk el a körülményes szerelhetőség mellett sem: a Stilo nem ideális otthoni barkácsoláshoz, már egy izzócsere is olyan kínszenvedés, amit általában az ellenségeinek kíván az ember.