Egy letűnt kor álomautója: 32 évesen is jó a bukólámpás Celica?

Egyértelmű hogy az 1991-ben gyártott, ötödik generációs Toyota Celica teljesen mást képvisel, valamint más közönségnek szól, mint a néhány hete ebben a cikkben bemutatott, az ezredfordulón készült utódja. Szerencsére egy ilyenre is sikerült szert tennünk, ráadásul ugyanazon a napon, amikor az újabb változatát is kipróbálhattunk: így még több érdekes részletet fedett fel a 32 éves, mára már ritkaságnak számító modell. A forma itt még a '90-es évek klasszikus kupé-sziluettje, egyértelműen egyenesági leszármazottja az ezt megelőző évtized szögletes, vágott farú dobozautóinak. A hosszú, elnyújtott tetővonal alá egységes, ízléses dizájnt rajzoltak, nyugodt, összeszedett vonalak, semmi vizuális túlkapás. Megnyugtató, kellemes formaterv ez, ami kellően széles és alacsony, mintha nem kéne semmit sem bizonyítania, annyira kevés rajta az erőlködés. Ha nem tudnám, hogy elöl teker, biztosan egy hátsókerék-hajtású, valódi sportautónak gondolnám, pedig igazából csak egy túrakupé, ráadásul az alapmotorral. Bent is folytatódik a letisztult vonalvezetés, a műszerfal, a kárpitok és az ülések egy otthonos, kellemes érzést ébresztenek, amolyan régi, retro értelemben. Mintha egy '80-as évek végi, frissen berendezett lakásban ülnék le a kanapéra: jómódú, de nem újgazdag berendezés ez, ahol mindenen látszik a kifinomult stílus mögött burjánzó modern, japán technika, ráadásul a mai tucatberendezések eldobható, múlandó szerkezetei helyett még valódi, minőségi, időtálló keretben. Tipikus példa erre a nyugodt, sofőrcentrikusan forgatott műszerfal kiemelt helyén a teljesen analóg óracsoport, ami egyedül viszi a hátán a főszerepet: a méretes hifi-fejegység és a klímakonzol mind szolidan háttérbe szorul. A koronát pedig a kellemes fogású, háromágú, ám a mai sztenderdekhez képest nagynak ható kormánykerék teszi fel, amely a körítés nélkül is egyből a múltba repítene. Az ülések hát- és oldaltartása is kiváló, mindkét sorban kényelmes utazni, annak ellenére is, hogy egy 2+2 személyes kupéról beszélünk. Az autó keskenysége hátul sem jelent problémát, hiszen semmiképp sem kell három személyt bepréselni a második sorba. Elöl pedig kimondottan élveztem, hogy nem túl nagy a tér: ebben az autóban még megvalósulhat a romantikus filmek kliséjelenete, amikor életed szerelmével a naplementébe száguldva összeér a kezetek a rádión vagy a váltógombon. Próbáld meg mindezt egy új, belül is közel 2 méter széles SUV-ban. Az egyedüli szomorú részlet, hogy ez a beltér bizony nem eredeti. A képeken ugyanis a csúcsfelszereltséget láthatjátok a sötétkék sportbelsőbe csomagolva, ilyen az alapmotorhoz nem volt, ráadásul még a szín sem stimmel. Bár mai szemmel nézve aligha lehetne ízlésesebb párosítást összerakni ennél, fekete Celica kék belsővel gyárilag nem létezett, csak kék, fehér és szürke színű autókat szereltek fel ezzel, ráadásul ott is drága extra volt. A sportülések egy 2,0 literes GT-i változatból származnak, utólag került még bele a gyári hangrendszer is a gyári CD és kazettalejátszós fejegységgel. Kívül sem teljesen gyári az összkép: a felnik, az első lökhárító és a motorháztető ugyanis egy GT-Four csúcsváltozatról származnak. Persze, ezzel már OT minősítésre aligha jelentkezhetne az autó, ám a korhű élmény és stílus maradéktalanul megvan, ráadásul így a tulajdonos akarata teljesült, olyan, amilyennek ő szerette volna. Szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy papír és egy rendszám, ráadásul az autó napi használatban volt három évig, jó időben pedig még most is szívesen járnak vele, így lényegében értelmét is veszítené a muzeális minősítésre hajtani. És ha már szóba került a napi használat, akkor felmerül a kérdés: alkalmas ez az öreg kupé erre a célra? A válasz sokakat meglephet: teljes mértékben. A beltér és a futómű kényelmes, a motor tökéletes karakterisztikájú a városban, de néhány szót megérdemel a csomagtér is, ami ugyan mindösszesen 320 literes, de remekül pakolható és könnyen bővíthető. Éppen ezért az 1,6 literes alapmotorral nem úgy kell elképzelni ezt az autót, mint valami versenygépet, egy sportosra hangolt játékszert. A manapság megszokott számokhoz mérten furcsa lehet, de elég bele a 105 lóerő is, ha egy komolyabb célközönségnek szánt utazóautóként kezeljük. Ehhez mérten a sportautók közt viszonylag puha a futóműve, ám egy átlagos Corollánál még így is jóval keményebb: jó minőségű országutakon és autópályán tökéletes élményt ad. A kormányzása pontos és kellő visszajelzéssel szolgál, a tempósabb kanyarokban sem éreztem alul- vagy túlkormányzottságot. Érezni rajta, hogy ez a futómű és karosszéria jóval többre lenne képes, mint amit ezzel a motorral ki lehet belőle hozni, így egy biztonságos, kellemes játszósautónak is használható. Viszont - részben a korából adódóan is - inkább az óvatos, de stílusos cirkálásra invitál a lemenő nap fényénél néhány jó baráttal és még több hihetetlen, világjáró kaland lehetőségével. Ha valamire, akkor erre biztosan alkalmas a Corollákból és Avensisekből is ismert, elpusztíthatatlanságáról híres, még nem változó szelepvezérléses, 105 lóerős blokk, ami ebben a konkrét autóban is bizonyítja rátermettségét. Ha tetszik, amit eddig erről az autóról láthattál és olvashattál, akkor sajnos most jön a feketeleves: ilyet nem lehet venni. Bár egykoron elérhető áron kínált népautó volt, és némi keresgélés után még ma is találni néhány eladó darabot, de nem szabad tévedésben élni, az nem ilyen lesz. Jelenleg is hívogató a Használtautó.hu egyetlen találata közel egymillió forintért, ám ott szerepel a hirdetés leírásában a probléma: a rozsda. Egy ilyen autót milliós tétel helyrepofozni, ha már komolyan megindult a korrózió. Annak pedig, hogy találj egy rozsdamentes állapotút olcsón, gyakorlatilag nincs esélye. Ez az autó sem így került a tulajdonosához, konkrétan nem volt alja, amikor nekiláttak a helyreállításának. Ez viszont konkrétan egy másik cikk témája lehetne, és lesz is! Hamarosan ugyanis nem csak a két Celica összehasonlításával, hanem ennek a konkrét autónak a történetével és felújításával is visszatérünk, akkor pedig kiderül, hogy pontosan mibe vágja a fejszéjét az, aki egy ennyi idős autó restaurálására adja a fejét.

Te bevállaltad volna a megmentését?