Egy kis Toyota Tundra töri

Hogyan született meg a Toyota amerikai platósának a neve?

Észak-Amerikában évtizedek óta nagy divatja van a pickupoknak, a Toyota pedig ebből a kategóriából sem akart kimaradni.

A T100-as volt a Tundra elődje
Az 1990-es években hozta létre a Toyota a Truck és a T100-as modelleket, szóval a névadással nem bíbelődtek sokat akkoriban, és a márka első amerikai pickupjai nem is értek el átütő sikert. Persze nem csak a névadás az oka ennek, hiszen kisebbek voltak, mint a nagy amerikai platósok, ráadásul csak négy- és hathengeres motorral forgalmazták őket. V8-as nélkül egyszerűen nem vették komolyan a kínálatot.
A Truck volt a Tacoma elődje
Akkoriban úgy gondolkodtak a Toyotánál, hogy a platósaikat a már létező kategóriák közé lövik be. Ezért a T100-as a Ford F-sorozat és a Chevy Silverado alá érkezett árban és méretben egyaránt, de azért a Trucknál (később ez lett a Tacoma) nagyobb volt. A stratégia nem jött be, Észak-Amerikában még tartott a három nagy helyi gyártó aranykora, a fizetésekhez képest az autóik olcsók voltak, a benzin ára bőven az ingerküszöb alatt maradt, így a méret és a fogyasztás nem, a patrióta hevület viszont sokat nyomott a latban. Az ezredforduló közeledtével a Toyota elkészült a T100-as utódjával, ám amikor a névadásra került volna a sor, váratlan akadály merült fel. A T150-es – ez a név volt ugyanis a tervben – nagyobb, erősebb lett volna, mint elődje, hiszen versenyre kellett kelnie a Ford F sorozattal vagy a Chevy Silveradóval. Ám a Ford jogi úton megtámadta a T150-es modellnevet, mert túlságosan hasonlított a Ford F-150-re, amely akkoriban uralta, és azóta is uralja a nagyméretű pickupok piacát. A Toyota tehát nem tehetett mást, kukázta a T150 típusnév használatát, és összetrombitálta a marketing és kommunikációs szakembereit, hogy találják meg a már kész autó nevét. A Tundra lett a nyerő, mert könnyen kiejthető a világ összes kontinensén, és egyszerűsége okán nem okoz gondot megjegyezni sem. És a költő itt ténylegesen arra gondolt, amit valóban jelent a szó. A tundra övezetről az úttalan utakra lehet asszociálni, ahová csak olyan megbízható, potens és robusztus igáslóval célszerű elindulni, mint maga a Toyota Tundra. A Tacoma fölött elhelyezkedő újdonság – immár hat- és nyolchengeres benzines erőforrásokkal - sokkal jobban teljesített, 26 év elteltével még mindig létezik, és sikeresebb, mint valaha. A Toyota névadási gyakorlata egyébként gyakran nyúl a koronára, építészetre, nemességre, mitológiára vagy a természethez. A Corolla név például a virágszirmok körvonalára utal, míg a másik globális sikermodell, a Camry neve a szintén koronát jelentő japán „kan-muri” kifejezéssel való szójátékból született. Emellett természetesen létezik Crown nevű Toyota is, a Sequoia a nagyméretű, Észak-Amerikában honos fenyőkre utal, a szintén népszerű Sienna egyterű neve pedig a talaj vörösesbarna pigmentjéről kapta a nevét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?