Egy darabka történelem: elárverezik Diana hercegnő Fordját

A negyven éves Ford Escort jó állapotnak örvend és kilométerből sincs sok benne

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kilencvenes években kevés embert övezett akkor figyelem mint Diana hercegnőt, így nem csoda, hogy az egyik első autója a bontó poros udvara helyett egy aukciósház árverésén landolt.

Már önmagában az is ritka, ha febukkan egy újszerű állapotnak örvendő harmadik generációs Escort, mára szinte teljesen eltűnt az utakról az 1980 és 1986 között futó generáció. Az állapot mellett a tulajdonosi faktor is jócskán hozzátesz a modell értékéhez, az autót Diana hercegnő használta bő egy éven át. A kompakt Fordot jeles személytől jeles alkalomra kapta az akkor 20 éves fiatal hölgy.
Hirdetés
Az ajándékozó nem más, mint Károly herceg, aki 1981 májusában eljegyzési ajándék gyanánt adta át a Ford kulcsait Dianának. A hercegnő nem horgonyzott le hosszú távon az Escort mellett, 1982 augusztusáig használta a négykerekűt. Az autónak ezután évtizedekre nyoma veszett, most viszont árverés útján keresi új gazdáját. A jármű állapota szinte újszerű, vélhetően élete nagy részét garázsban vészelt át, így nem hagyott rajta nyomot a barna veszedelem. Az évi átlagos 3300 kilométeres futásnak hála csak 83 ezer mérföldet, azaz 132 ezer kilométert mutat a számláló. A jármű értékét tovább növeli, hogy az eredeti WEV 297W feliratú rendszámtábla is járt az autóhoz. Mivel egy olcsó tucatautóról van szó, igazán értékes veterán az állapotát figyelembe véve sem válna belőle, de az első tulajdonos személye feljebb srófolja a vételárat. Mivel árverés keretében értékesítik az autót, így pontos árat nem lehet tudni, becslések szerint 12-16 millió forint közötti áron kelhet el az Escort.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Egy darabka történelem: elárverezik Diana hercegnő Fordját

  • 2021.06.11. at 21:50
    Permalink

    Van némi irónia a békaszoborban. Mondjuk eleve vicces, amikor a perceg egy Escortot ad nászajándékul. Mármint egy ilyen vacakot (tudom miről beszélek ez volt életem első saját autója, persze nagyon nem újonnan), a szó másodlagos jelentésébe bele sem gondolok. 😛 Károlynak tényleg nem sok stílusa volt…

    „Mivel árverés keretében értékesítik az autót, így pontos árat nem lehet tudni, ”
    Szerintem az aukció lényege pont az, hogy nyilvános lesz az értékesítési ár, persze egy kisit várni kell az eredeményekre…

    Amúgy Diánának lényegesen jobb ízlése volt, a Mercedes múzeumban kiállított R129-es SL Mercit ( http://egzostive.com/celebrity-cars-at-the-mercedes-museum/ ) magam is szívesen bevállalnám. Nem kell mondanom, mekkora botrány volt abból hogy nem brit autót rendelt.. 🙂

Vélemény, hozzászólás?