Egy aukció, ahol a klasszikus Aston Martinoké a főszerep

Százmilliós értékek: négy igazán különleges Aston Martin kerül kalapács alá

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fantasztikus kínálattal csigázták fel a klasszikus Aston Martin rajongók figyelmét.

Ezúttal igazi csemegével készült a Silverstone Auctions a régi autók szerelmesei számára: 4 olyan korai, klasszikus Aston Martin modell került kalapács alá, melyek története egy-egy korabeli versenyzőhöz és 4 igazán ikonikus versenyhez köthető.
Hirdetés

Az első jármű a Washbard becenévre hallgató Aston Martin DB2-es, még 1950-ből. Ez a példány annak a 49 járműnek az egyike, amelyek Almond Green és Dark Green festésben pompáznak. A kalapács alá kerülő darab az eredeti festést tudhatja magáénak, ráadásul ez a 6. legyártott példány a 49-ből, és Frank Feeley Le Mans-ban versenyzett vele. Korábbi tulajdonosai szerető gondoskodásának köszönhetően kitűnő állapotban, így a szervezők mintegy 390.000-450.000 font bevételre számítanak az eladásából.
A következő klasszikus járgány a James Bond filmből jól ismert DB5-ös, még 1965-ből, és ez az ikonokos autó a brit Királyi Posta 2013-as bélyeggyűjteményében is helyet kapott. Korábbi tulajdonosai között ott volt a Guiness és a Burger King tulaja is. Az aukción 580.000-650.000 fontos bevételre számítanak.
A harmadik különleges Aston Martin egy 1984-es Vantage Volante, amiből még a wales-i herceg is rendelt 1987-ben egy saját példányt. Az aukcióra szánt darab az eredeti 6 példány egyike. Cumberland Grey színben pompázik, bőrülésekkel és ZF kézi sebességváltóval van ellátva. Becslések szerint 170.000-190.000 font között fog elkelni.
A negyedik tétel ezen, a kuriózumokat felvonultató listán egy 1966-os Aston Martin DB6 Mk1 Vantage, eredeti Vantage motorral. A várakozások szerint a licit teteje valahol 260.000-300.000 font között fog megállni. Egyébként a végére még egy Evantara DBR1 Evocation is befigyelt, amit 50.000-60.000 fontért kínálnak eladásra.

Neked melyik tetszik a legjobban?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?