Egy Audi 35 évesen is Audi – időutazás egy Audi 80-nal
Audi 80 1.3 CL, 1982 - használtteszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Pajtalelet volt, most a Das WeltAuto kínálatában várja méltó gazdáját egy 62 ezres futású, 1982-es Audi 80. Kipróbáltuk, élvezetes időutazás volt.
Még 63 000 kilométert sem futott a már oldtimer korú Audi 80-as. Épp ezért vezethetősége ma is patent
Korszakokon át. 1972-ben mutatkozott be a B1 generációs Audi 80, ami egy évvel később az Év Autója díjat is megkapta, formavilágát pedig házon belül a Volkswagen Passat örökölte. 1978-ban mutatkozott be a B2 generáció, a kor szellemében még szögletesebb formákkal, az elődnél jóval komolyabb felszereltséggel és motorpalettával. 1984-ben érkezett a facelift, ami az Audi 90 névre hallgató, már komolyabb motorokat felvonultató modellel is bővült. Sportmodellekből sem volt hiány, az Audi igen aktív rali világbajnoki programjához használt úgynevezett „Kurz quattro” is Audi 80 alapokra épült. Sikereit többek között az autósportnak köszönheti, majdnem 10 évig tudott palettán maradni, és közel 1,7 millió példány készült belőle. A váltás 1986-ban érkezett egy összehasonlíthatatlan, már gömbölyű külsővel. Így mondhatjuk, hogy az Audi 80 több karakteres korszakon át tűrte az iramot, ami már csak a generációk külsején is visszaköszön: a szögletes formákon át a gömbölyűig mindenféle 80-as volt. Ma már A4 néven folytatja útját az Audi középkategóriása, az elődöknél jóval nagyobb méretben. Egy gyors visszakanyar 1982-ig és a második generációig, ugyanis nem mindennapi Das WeltAuto hirdetésre lettünk figyelmesek.
Külsejében kissé a kortárs Ford Cortinát véltem felfedezni, ami egyébként valóban konkurensének számított
Pajtalelet. Nem volt nehéz kiszúrni, mindössze egyetlen Audi 80 található a Das WeltAuto rendszerében. 1 690 000 forintért kínálják, 1982-es gyártása ellenére mindössze 62 960 futott kilométerrel. Nem bírtuk ki, hogy ne vizsgáljuk meg személyesen, a különleges Audi 80 megismerésében pedig maga a restaurátor, Szöllősi Ferenc volt segítségemre. Az autó sztorija, hogy egy Németországban dolgozó, de magyar származású illető vette meg odakint a szinte alapfelszereltségű modellt, hogy azt később hazahozza Magyarországra, úgymond „hétvégi autónak”. Garázsban tartották, vigyáztak rá, a ritka használatnak köszönhetően pedig kilométer is alig került bele. Végül több évig állt a garázsban, amíg Ferenc rá nem talált. Tehát egy úgynevezett pajtalelet, ami az angol barn find kifejezésből ered, és amitől minden oldtimeres szíve nagyot dobban. Alaposan letisztították, a helyreállítható dolgokat felújították, a hiányzó apró alkatrészeket gyáriakkal pótolták, de a legtöbb alkatrész hibátlanul megmaradt benne. Nem teljes rekonstruálást kapott, sokkal inkább helyreállításról van szó, a lehető legtöbb gyári alkatrész megtartásával.
Virsligumik és vékony csőben végződő kipufogó. A nyolcvanas évek tipikus jegyei
Olasz a dizájn, Giugiaro rajzolta a kockakupé formát, ahogy a motorháztető karakteres légbeömlőit is. A kasztnin minden gyári, egyébként német nyelvű matrica megvan
A szinte alapfelszereltségnek köszönhető az egyszerű utastér. A színeket nem gondolták túl, a zöldet zölddel keverték
Nem csalás, nem ámítás, ebben az autóban nincs 63 000 kilométer sem. Nálam mindent vitt a sebességmérővel egyező méretű kvarcóra. Miközben épp elköszönünk a millió-gombos középkonzoloktól, érdemes visszatekinteni: akkoriban nem volt kiemelendő ha csak 6 gomb volt a műszerfalon, ma pozitívumként említjük
Egyszerű utastér. A külső minimalizmusa a beltérben is folytatódik, az akkori bázisverziónál eggyel jobb CL felszereltség nem túl sok extrával kényezteti sofőrjét. A militarizöld először nem hat barátságosnak, de vezetés közben végül megnyugtató színnek bizonyult. Tulajdonképpen közel minden zöld és a lehető legtöbb helyen egyszerű, kopogós, érdes műanyagot használtak. Elhasználódás nyomát nem igazán érezni, egyedül a sofőrülés van valamelyest kiülve, de más 35 éves autó örülne, ha ilyen állapotú puha ülései lennének. Az üléspozíció mai szemmel nem túl komfortos, oldaltartás nem igazán van, de ez is csak rátesz az időutazásra. A hátsó hely passzentos, az ülések ott hiper puhák, a lábtér még megteszi kompaktnak (de nem középkategóriásnak, amilyen az A4), bár a lábfejnek már szűkös, azonban ez a fejtér mára mindenképp kevésnek hat, főleg egy szedántól. Ha már fejtér, említettem, hogy a tetőkárpit is gyári? Tisztítani persze kellett, de alapból szakadásmentes volt. A légkonditól kezdve a manuális belső tükörállításig minden működik, az összes műszerfali lámpa ég. Jópofa a fogyasztásmérő és a korkellék kvarcóra a fordulatszámmérő helyett. 63 127 kilométert mutat az óra, ami állítólag pár százzal eltér a valóságtól, de ennyi igazán elnézhető neki.
Egyszerűek az ülések, egyszerű a középkonzol, egyszerű minden. Oldaltartást nem igazán adnak, de legalább puhák az ülések
Nincs vastag borítás, őszintén tágas a csomagtér, a puha plasztik kárpit az eredeti benne. A pótkerék is oda lett felfogatva, ahova kitalálták
Minőségtartás. Noha nem a leggyengébb motor dolgozik benne, amit valaha megkapott az Audi 80 B2 generációja, az 1,3 literes 60 lóerős és karburátoros, manuális szívatós négyhengeres benzines korántsem nevezhető erőbajnoknak. Nyilván nem is annak készült, hétvégi autó szerepét viszont tökéletesen betölthette néhány kiruccanáshoz. Végül is forgalmi szerint 940 kiló - ami mai szemmel elképesztően kevés a középkategóriás szedánok, de még a régi 80-as mai mérettársainak számító kompaktok között is - tehát korántsem kell nagy tömeggel dolgoznia. Elöl MacPharson, hátul merev hidas futóműve mai napig feszes, nem engedte el magát. Az autó futása hibátlan és merev tengelye létére nagyon finoman veszi az úthibákat és fekvőrendőröket. A kormányzás munkás, olyan szempontból, hogy tekerni kell dolgosan, ha be szeretnénk fordulni. Ellenben ahhoz képest, hogy nem szervós, könnyedén fordítható. A legmeglepőbb mégis a 4 sebességes kézi váltója volt, amit számtalan mai autómárka megirigyelne. Precíz, pontos, vajpuhán veszi a fokozatokat.
Hosszában helyezték el a soros négyhengerest, ereje bár nincs sok, a mai forgalomban sincs elveszve. A tisztításnak köszönhetően friss hatású a motortér, csak az alapvető alkatrészek lettek cserélve
A Volkswagen-Audi együttműködést ekkor még kiemelték. A sok állás miatt a motorháztetőn már meglátszanak a korábbi akkumulátor nyomai
Itt a lehetőség. A tesztelés napja úgy fog bennem megmaradni, mint a nap, amikor megértettem a veteránozás értelmét. Ferencen, a restaurátoron annyira érezni lehetett az autószeretet és olyan lelkesen tudott mesélni az átépítésekről, az autókeresés folyamatáról, az oldtimer-gyűjtés és -felújítás szépségeiről, hogy bárki kedvet kapna belekezdeni. Valóban minden milliméteren él az autó, velünk együtt cselekszik, dolgozik, érezni minden mozdulatát, hallani minden rezdülését.
Egy veteránautóba azért ülünk be, hogy vezessük, nem azért, hogy eljussunk valahová.
Nincs multimédia, nincs okostelefon. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy két rövidebb tesztkör elég volt, hogy megszokjam az Audi szedánját. Úgy éreztem, hogy a hétköznapokban is élhető lehet. Sokkal magabiztosabbnak tűnt kortársainál, nem éreztem benne azt a nehézkes, bizonytalan és törékeny érzést, amitől tartottam a korábbi példák után. Az Audi 80 tökéletesen példázta, hogy egy Audi, 35 évesen is Audi. Bár egy ilyen keveset futott modellt nem egyszerű kifogni, de most mégis itt a lehetőség.
Megértettem miért jó veteránozni: jó érzés kicsit lelassítani, kikapcsolódni és az autóra koncentrálni. A Das WeltAuto kínálatában jó helyen van a 80-as, más egy szervizért otthagyja az árát, hátha valaki rákíván az időutazásra is
Ez még hasonlított autóra nem mint a mai össze-vissza kreáltak.
Sőt megbízható is, nem tele elektronikával ami csak a szervizeknek jó bevételt garantál javításkor.
Igaz, pont ilyen zöld volt nekem is /anno/ de a fogyasztásban nem volt épp „szerény”.
Páran kételkednek a km számában. Miért nem „futhatott” éves 2 ezret? nekem is van négy autóm,
van amit télen van amit nyáron használok így…
A W 124 is autó még csak azok közlekednek is az utakon, sokkal jobbak .
1,9 WN pont almazöldben, nagyon szép, sok extrával, légkondivla. Sajnos itt is szükséges hegeszteni a hirdetés szerint. Kérdés, mennyit.
3000 eur, 153e km.
https://www.ebay-kleinanzeigen.de/s-anzeige/audi-audi-80-cd-5s/634013727-216-8029
A kilométerben kételkedőknek írom még:
Az 1980-1986 közötti Audik belső elemei, így a műanyag belsők sokkal jobban karcolódtak, mint a későbbieké. Továbbá fakultak és például a „negro” színű barna képes volt mállani is, ha sokat tárolták szabadban. A negro színű belső ezért eléggé ritka már, a fekete és a kék jobban bírta. Zöld alig létezett szinte. Emiatt a belsők 12-14 éves korukra is elég lelakottnak tudtak kinézni, 20 év felett pedig gyakran repedeztek , így pl a műszerfal burkolat is, sajnos. Saját és rengeteg egyéb Typ81-es és egyéb belső terek tapasztalatai alapján ez a futásteljesítmény arányos a belső tér állapotával, legfeljebb ha kétszer ennyit futott, egy túlsúlyos sofőrrel. Sajnos a korabeli ülésekben használt szivacs anyagok sem voltak a tartósság mintaképei, 1994-ben (12 évesen) már simán kiültek voltak vagy félig azok.
A felhasznált anyagokban hipertérugrást jelentett a Typ89-es széria Audi 80, különösen az Audi 90-es autói. Azok belső tere hihetetlenül tartós, minimális odafigyeléssel még ma is újszerű tud lenni. A legsúlyosabb, hogy a gumitömítések, ajtókéderek is döbbenetesen jól bírják.
Ehhez képest az 90-es évek közepétől, majd 2000-től még inkább hanyatlás figyelhető meg e téren. Többek szerint a kötelező műanyaghulladék-újrafelhasználási előírások miatt. Könnyen lehet.
Érdekes a cikkben olvasni a fiatal újságírók lelkesedését, illetve „aha”-érzését.
Korábbi hsz-el nem értek egyet, hogy az Audi és a veterán fogalmak nem férnek össze. Egyrészt megdobban az ember szíve, mert emlékei vannak, mint nekem.
Optikailag pedig érdekesen alakul az egész veterán-dolog: telnek az évek és lassan minden műanyag lökhárítós-szögletes autó veterán lesz, sőt, idéntől már az 1987-es Audi 90-esek is azok(!). Ezek már igen áramvonalasak, sőt. Közben jó állapotban olyanok a menetteljesítményeik, mint most bármelyik jobban motorizált autónak és szerencsésebb esetben rozsda sincs nagyon rajtuk. Tényleg kortalanok bizonyos értelemben.
Ez a széria rendkívül híres, meghatározó volt, tartóssága és szép vonalai miatt. Nekem 1996-2000 között volt egy Coupe GT, ugyanezen évjárattal, az 1,9 öthengeres motorral. Abban persze más ülések voltak, szervó, erősebb motor, napfénytető. De a lényegen nem változtat, miszerint megbízhatósága, kényelme, élvezetes vezethetősége, és a célnak pont elegendő, ésszerű és nem túlkomplikált felépítése, emiatt könnyű szerelhetősége meghatározta az autókhoz viszonyulásomat mostanáig. Ma is szívesen vezetnék Typ81-es Audit adott esetben.
A cikkben szereplő kocsi egy marha szép példány. Túl sok mindent nem cserélgethettek, mert ezekhez alig van már alkatrész. Pláne zöldben. A motortérnél még hagyján, de az esztétikai/karosszéria elemeknél nehéz a helyzet.
– A metál almazöld színe az egyik legszebb a maga korában, sőt, most is nagyon az.
– A fura zöld belső akkoriban nem volt menő, mostanra „beérett”. Mindenesetre megszokást igényelne. Ez az 1,3-as motor a legalapabb volt, és nagyon ritka is. Szinte mindenki vagy az 1,6-ossal, vagy az 1,8-assal kérte. Ha az 1,9-es WN kódú karbis öthengeressel lenne ennyi kilométerrel, erősen kezdenék gyűjteni, még akkor is, ha „csak” lépcsőshátú. 1981-82-ben a WN volt a „csúcsverzió” CD („corporate diplmatique”) felszereltséggel, vagyis szervó, plüss, rádiósmagnó, esetleg még légkondi is, elektromos ablakkal. Azzal a motorral 9 másodperc körül gyorsult, nem beszélve a fantasztikusan szép hangjáról, amelyben volt bizonyos V8-áthallás is. Egyik ismerősömnek pont ilyen lépcsőshátúban volt CD WN motorosa, azt 2006-ban bontotta el, mert a karosszéria sajnos nagyon rozsdás volt, 450 ezer kilométernél. A motor már fogyasztott olajat, de még egész jó erőben volt (másik autóban élt tovább).
ps. nem biztos, hogy tudok válaszolni, ritkán járok erre.
Én sem hiszem, hogy csupán csak 63ezer lenne benne, de ezzel még jobban emeli értékét, hogy ki tudja hány kilométerrel is ilyen állapotban van. A 80-as években ez egy nagyon jó kis gép lehetett.Lehet itt mindenféle Audi ímádatról meg egyebekről beszélni, azért a márka mindíg is jó autókat csinált, csinál és csinálni fog…
Kedves Újságíró!
Az végig tetszett gondolni, hogy a 63 ezer km, évenkénti átlaga 1800 km?
Ez annyit jelent, mintha „vitrinben” tartották volna a „szekeret”!!!
Egyébként nálam van olyan év, amikor az autóimmal többet megyek 63 ezer kilométernél!
Szóval ha bármelyik „megfizethető árfekvésű” mai autót szalon körülmények között tartunk, és évente átlag 1800 km-t megyünk vele, akkor az szintén autó marad 35 év múlva!
Ez a cikk igazából arról szól, hogy az újságíró kifejezhette az AUDI IMÁDATÁT!
…
„Az Audi 80 tökéletesen példázta, hogy egy Audi, 35 évesen is Audi. ”
„Sokkal magabiztosabbnak tűnt kortársainál, nem éreztem benne azt a nehézkes, bizonytalan és törékeny érzést, amitől tartottam a korábbi példák után”
Nem, ez az auto nem azert ilyen „jo”, mert Audi, es ennyi idosen is Audi, hanem mert keveset futott, es felujitott. Probalj ki tobb markat a korbol, hasonlo futassal, addig a kortarsainal magabiztosabb duma, alaptalan.
Az pedig erdrkes, hogy mindenhol az szerepel, hogy milyen keveset futott, de az ules ki van ulve, 35 eves, ne varjunk mast. De, varjunk mast, szinte nem ult abban az ulesben senki. Szoval a 63.000 km ellenere ki van ulve, igy korrekt. De egyik szempontbol dicsoiteni, mert keves a futas, masikbol meg vedeni a hibat azzal, hogy dehat oreg….
Én értem amit írsz, de pontosan benne van az is amit én írtam. Neked pl a 90-es évek japán autói jelentenek kellemes emlékeket, ezek váltják ki nálad a veteránozás iránti vonzalmat. Viszont valakinek meg pont mondjuk egy 601-eshez fűződnek hozzád hasonló emlékei érzelmei, pl az volt az első autója, bejárta vele az akkor ritkán látogatható környező országokat esetleg eljutott vele nyugatra. És hiába volt rossz, de az emlékezteti a fiatalságára, az emlékeire, saját maga „történelmére”. De ez csak pár példa volt. Pontosan ez a lényege a veteránozásnak és ezért látni sok különféle autót az ilyen találkozókon mert mindenkinek más volt a fontos. Itt, ebben a műfajban az objektivitás és a műszaki tartalom sokszor másodrendű dolog ( kivéve a „bankárveteránosokat”), legfontosabb a nosztalgia. Mindegy mivel. Én meg tudom érteni azt aki mondjuk egy ilyen Audit választ, mert pl olyan szerencsés volt az elmúlt rendszerben, hogy egy ilyen autója volt. Hiába nem különleges autó, hiába esetleg fapados stb, az emlékeit ez hozza vissza. De egy Trabant is működhet valaki számára pont ugyanígy.
„A légkonditól kezdve a manuális belső tükörállításig minden működik” – sem az utastérből, sem a motortérből nem tűnik úgy, mintha ebben a példányban légkondi lenne.
Azzal egyet értek hogy az egyéni érzelmi érték eltérő lehet. Speciel akkoriban a [b]Trabant 601-es a tulaj saját nyomorúságának mértéke volt[/b], mert bizony akkoriban sem azok vették plasztikkupét akiket vonzott a kétajtós forma vagy nem volt türelmük kivárni az „orosz Mercédeszt” (az időzőjel mellé itt most képzeljetek ide egy gonosz vigyort nagyon erős iróniával). A Trabant a szocializmusban a csórók autója volt, fiatal párok akiket nem támogattak a szülők, vagy a támogatást elvitte a családi ház.
[b]Amikor a 90-es évek elején a B2-esek beérkeztek, már jócskán benne voltak a korban[/b], és bizony épp ekkor zajlott a legdurvább forradalom, amelynek hajtóereje a japán autóipar volt. Ezért nem is érzek különösebb vonzalmat, szerintem a korabeli tulajok se fognak. Egy sport quattro már más, de ez nem az. Az Audi a 90-es években rugasztkodott neki igazán, a komolyan vehető modellek fiatalabbak, mint a Lexus esetében.
Mi azon szerencsések közé tartoztunk akik az ezeröcsit nagyon gyorsan lecserélhettük pár éves japánra (még a nagy ugrás előtti Lancerre), és így nemcsak a Ladához képest láthattuk a durva különbséget, de a régebbi európaiakhoz képest is (pl Golf II). Talán e[b]zért is szimpatizálok a 90-es évek eleji japán autókkal[/b] (ezek most érnek oldtimerkorba). De ezek objektív mértékkel kiemelkedő autók voltak, akkor is ha a korabeli formai és műszaki előnyt összemosta az idő múlása (egy nagyon találó TC cikk készült egyszer egy használt Xedos 6-ról).
Úgyhoyg nekem egy CRX II vagy Xedos 6, MX3, vagy a kontinensről Corrado, esetleg ebből a korból Alfa GTV sokkal vonzóbb. Ezek ritka és érzelemdús autók.
Szerintem ezt az Audi 80-ast könnyebben fogják Németországban eladni. Ott könnyebben találnak olyat akinek akkora érzelmi töltetet képvisel, hogy hajlandó kifizetni ennyi pénzt…
„940 kiló − ami mai szemmel elképesztően kevés” Azért ez túlzás, a Honda city most ekkora kb (tudjátok, a lépcsőshátú Jazz) illetve picit nagyobb minden irányban, és az sem sokkal nehezebb…
De ha a kettő karambolozna nem kérdés melyik utasai járnának jobban…
Ha annak idején a kocsi orrára nem a négykarikát, hanem az öt párhuzamos ferde vonalat teszik és olasz kocsiként jön ki, szerintem simán elhiszi mindenki. Elvegyül a 131-esek, Argenták és Regaták között – a cikk is említi, hogy olasz formatervű. No de akkoriban nagyjából ez a formavilág volt a trend, akkor is csak lütyőék mentek vele szembe. Ma már nagyon ritka ez a fajta 80-as(ha nagy ritkán látunk is, az dízel), még a modernizált változata is, de nagyon strapabíró autó hírében állt. A benzinesnek meg nagyon karakteres hangja van, emiatt szintén párhuzamba állítható az akkori Fiatokkal, Alfákkal.
Én azt mondom, hogy továbbra is az a legfontosabb egy veteránnál, hogy kinek mit jelet az autó és milyen emlékeket idéz fel neki, mit jelent neki. Ez az első és legfontosabb dolog. Aki nem ezt nézi az bankár, nem pedig veterános. Lehet valakinek a Quattro S1 jelenti ezt, valakinek meg a 601-es Trabant.
Számomra az ideális oldtimer kritériumai az alábbiak:
1. legyen különleges és egyedi (lehetőleg RWD, mininum hathengeres)
2. Klassz ha valami kivánatos autó, amire annak idején is felnéztem (pl Porsche 928, SL merci, Maseratik, Lotus Espirit, kereklámpás Jag XJ)
3. Ha nem egzotikus egyedi autó, legalább olyan márkától, amely komolyan veszi az oldtimer tulajokat (Merc, Jag, Porsche, újabban BMW), 30+ éves autóval nem bízhatod magadat a bontókra. Manapság egy Jaghez könnyebb alkatrészt rendelni mint egy csepp kadetthez.
Most akkor lássuk:
1. elsőkerekes kocka autó az Audi kezdeti, Piech előtti időszakából, amikor még az Audi egy Passat tuningműhely volt.
2. Ahogy korábban leírták, amikor ezek beérkeztek inkább voltak páriák mint vágyott autók.
3. Még az Audi sem maga sem veszi annyira komolyan ezt az oldtimerkedést, a Techno Classicán pl simán beküldte maga helyett az NSU-t ( [url]http://autossagok.blog.hu/2017/04/14/a_techno_classica_2017_nagyagyui#gallery-1492191736_1[/url] ami egy szép gesztus volt, de nem véletlen hogy a gyűjtők részéről az Audi teljesen mellőzve van a nagyobb oldtimer-rendezvényeken), egyedül a Quattro coupé amiből látok néha egyet egyet.
4. Eleve az Audi modern stílusa sem teszi ideális oldtimerré, ugyanolyan vicces egy modernnek szánt kocka 80-as, odltimerként, mint egy későbbi 90 Coupé A8 I (vagy pl Honda NSX). Pedig a korban stimmelnek. Decemberben az egyik kedvenc fotóm a Nissan 300 ZX twin turbo nagy oldtimer rendszámmal ([url]http://m.cdn.blog.hu/au/autossagok/image/10_dsc_0202.JPG[/url]). ennél anakronisztikusabb képet nehéz lett volna lőnöm.
Igazi szép klasszikus 80-as évekbeli példány, tiszteletre méltó állapotban.
Mindig tetszettek ezek a 80-asok, már akkor lehetett apróságokból érezni, hogy elkezdik az Audit a VW felé pozicionálni.
Van egy korabeli német Audi 80 B2 prospektusom, olyan extrákkal felsorolva, mint a plüsskárpit, napfénytető, 13-as alufelni, kék belső kárpitozás, krómdíszítések, stb. – elég kívánatos autó volt az a maga korában.
Ami igazán nagy dobás volt számomra, az a gömbölyű B3-as Audi 80, 1986-ból. Szerintem az egy igazi dizájn-mérföldkő volt a VW csoport történetében. Még a 15-20 évvel későbbi A4-esek formáján is simán visszaköszönnek a ’86-os B3 vonalai, nem beszélve a kupés tetejű Passat B5-ről.
Örülök, hogy maradnak meg ilyen autók. Gyerekkoromban Apám kollégájának volt egy előző generációs 80-asa, még elől kerek lámpás, az nagyon tetszett. Abban is hasonló kormány volt, plüss ülés és fabetét.
Ezért a 80-asért viszont nem tudok annyira lelkesedni, de örülök, hogy megmaradt ilyen állapotban. A 2000-es évek közepén vált személyesebbé az autókkal való kapcsolatom, már legálisan is vezethettem őket, de ekkora ezek a 80-asok, Passatok, Sierrák, stb, a szememben eléggé lesajnált darabokká váltak.
Unokatesómnak van egy projektje, egy Mazda 323 Gtx 4wd, az utolsó csavarig felújítja a 160 lóerős kis dögöt, de én az autó formájáért, így talán önmagáért nem igazán tudok rajongani, a vázolt okok miatt, pedig imádom a Mazdákat.
A Linglong gumiról annyit, hogy idén Ling Long Hp Green-max nyári gumikat (B,B) vettem, igaz félve a Mazdára a költségek miatt, mert a családi Toyotára is venni kellett (az Toyo-t kapott), de meg vagyok vele elégedve, szárazon és vizesen is megfelelő.
Nagyon szép megőrzött autó. Ez talán a legjobban vágyott állapot egy igazi veteránosnak. (Bár nekem egy kicsit fiatal még a 80-as évek sok műanyagával.) Amin viszont meglepődtem, hogy a képek alapján mennyire kicsinek tűnik a csomagtartója.