Eco Eclipse – Mitsubishi Eclipse Cross teszt
Mitsubishi Eclipse Cross 1.6 6MT 2WD teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Engedett a csábításnak a Mitsubishi és a sportos kupéjából crossovert csinált. Pontosabban a jól csengő Eclipse nevet rábiggyesztették egy szabadidő-autóra, hozzácsatolva a Cross szócskát, szolidan utalva a pálfordulásra.
Szabadidő-autóvá nőtt az Eclipse
Tökéletes lenyomata az Eclipse Cross a korszaknak, amelyben élünk. Adott egy név, amelynek hallatán a legtöbb autórajongó nyálkiválasztása beindul. Jó ideje nem készül már, de a gyár úgy dönt, hogy feléleszti... legalábbis a nevét. Az egykori sportautó helyét pedig átveszi egy crossover. Egy terepjáróra emlékeztető (hiszen így már státusszimbólumként is beválik) autó, amelyben jól látható helyen kelleti magát egy Eco feliratú gomb, zöld levelecskékkel: „Gyerünk, nyomj meg, és akkor a lelkiismereted nem furdal majd a sok szén-dioxidért, amit a levegőbe eregetsz!” Kicsit szarkasztikus voltam, pedig az Eclipse Cross egy kedvelhető autó lett.
Szokni kell még, hogy az Eclipse névhez ez a forma társul
Az autó formaterve elölről nézve egészen megkapó. Egyenes vonalakból építkezik a dizájn, az összképből egyedül a sárvédő lóg ki a maga körívével. Talán túl élénk a fantáziám, de a Predator filmek ragadozójának arcára emlékeztet szemből. Előttetek van a lény? Nézzétek csak meg jobban, a krómdíszek mintázzák a csápjait. Kimondottan agresszív tehát a tekintete, viszont oldalról már más a hangulata, hátulról pedig végképp. Engem kimondottan a Pontiac Aztekra emlékeztet, még a hátsó sárvédődomborítás is hasonló, de azért a sziluett jóval több dinamikát sugall a fény-árnyék vonalak ügyes játékának köszönhetően. Hátul az osztott ablak látványos megoldás, főleg a keresztben végigfutó fénycsíkkal. Az éles vonalakat furcsamód egy kis domborulattal zárták le a hátsó széleken, a lámpák alatt.
A sportosságot viszont itt is próbálták hangsúlyozni a tető folytatásaként megjelenő légterelővel és a diffúzor-imitációval a lökhárító alján.
A hátralátást nem korlátozza zavaróan a kettéosztott ablak
Lehet, hogy a krómból kevesebb is elég lenne az elegáns megjelenéshez
Az utastér rendkívül kényelmes, viszont itt is több stílust próbáltak összeegyeztetni. Van itt ezüst, zongoralakk és karbon mintázatú műanyag is, ami így együtt sok. Viszont, ha a konfigurálásnál egyetlen stílusra koncentrál a leendő tulaj, akkor egy harmonikus egészet kaphat. Gyorsan otthonossá válik egyébként a vezető helye. A szövetborítású ülések megfelelő tartást nyújtanak, a bőrborítású kormánykereket pedig élmény tekergetni. Egyedül a váltókar érzéketlensége véshető be a negatívumok listájába, ám erre megoldást jelenthet a CVT sebességváltó, amellyel hamarosan újra kipróbáljuk az Eclipse Crosst. A váltókar mellett látható az érintésérzékeny vezérlő, amely megkönnyíti a barangolást az audiorendszer menüjében, persze ezt a műszerfal tetején található érintőképernyőn is lehet, ám ahhoz a kényelmes üléspozícióból már nyújtózkodni kell, ezért okos megoldás a touchpad. Hátul kényelmesen elférnek átlagos testalkatú felnőttek is, a csomagtér viszont nem túl nagy, alaphelyzetben 341 literes.
Kellemes, puha anyagokat használtak az utastérben. Minőségi az összeszerelés
A 4,4 méteres hosszhoz mérten abszolút korrekt az utastér helykínálata
A touchpad kissé érzékeny. A csomagtér szűkös, viszont könnyen pakolható
Érdekes az Eclipse Cross motorválasztéka is. Manapság a legtöbb gyártónál sokféle opció közül lehet választani. A Mitsubishi esetében viszont csak az 1,5 literes benzinmotorral kérhető a crossover. Látva a dízelek hanyatlását, úgy vélem ez nem jelent hátrányt. Esetleg egy hibrid erőforrással még csábítóbb lehetne, de az 1,5 literes, turbós erőforrás is meggyőző szerkezet.
Villámgyorsan reagál a gázpedál érintésére, kimondottan dinamikusan mozgatja a 163 lóerő az 1,4 tonnás autót.
Bár a futóműve és a motor karakterisztikája is inkább kényelemre hangolt, azért a magas építése ellenére a kanyarokban is megnyugtatóan viselkedik. Precízen követi a választott ívet, még így elsőkerék-hajtású kivitelben is, hiszen az összkerékhajtás csak a CVT sebességváltóval együtt rendelhető. Telekjárásra elég a fronthajtás is, a simább földutakon gond nélkül boldogul és jól jön a nagyobb hasmagassága.A motor felett átívelő toronymerevítővel erősítették a karosszériát
Hátul a ClearTec felirat tanúskodik arról, hogy a tervezők a hatékonyságra és a környezet védelmére is próbáltak odafigyelni. A jelzés egyébként a stop-start rendszer jelenlétére utal, de egy Eco üzemmód is választható még. Az „ECO mode” gomb megnyomására ugyan nagy változás nem érezhető az autó viselkedéseben, de a váltássegéd igyekszik hamarabb jelezni a felkapcsolás esedékességét. A motor hangjából egyébként annyira kevés, lényegében semmi nem jut be az utastérbe, hogy néha már azt hittem hibridben ülök és a villanymotor vette át a munkát. Ám erről szó sincs. A tesztátlag vegyes körülmények között 8,5 literre jött ki. Ha a katalógusban feltüntetett 6,6 literes átlag nem is, de azért a 8 liter alatti átlagfogyasztás elérhető az autóval, hiszen a fedélzeti számítógép is nagyobbrészt 7 és 8 liter közötti fogyasztást jelzett a tankolásig.
Egy ekkora autótól teljesen átlagos a 7-8 literes fogyasztás
A felszereltségi listát nézve már több a lehetőség, mint motorfronton. Összesen öt felszereltségi szint érhető el, ezek az Inform, az Invite, az Elegance, az Intense és az Instyle. A tesztautó a jól csengő Elegance felszereltséget kapta, amely az arany középutat testesíti meg, amennyiben a vásárló megelégszik a fronthajtással.
A 4WD ugyanis csak a magasabb felszereltségekkel kérhető.
Viszont már az Elegance is tartalmazza többek között az elektronikus fékerőelosztót, az aktív stabilitási és kipörgésgátló rendszert, az elektronikus szervokormányt, és a hegymeneti elindulást segítő rendszert vagy épp a 18 colos, kéttónusú könnyűfém keréktárcsákat. A parkolást tolatókamera segíti, a biztonságot pedig többek között hét légzsák és olyan asszisztens rendszerek növelik, mint például a sávelhagyásra figyelmeztető segéd. Mindez most kedvezményesen 7,49 millió forintért érhető el. Ez egymillió forinttal drágább a típus szintén kedvezményes alapáránál (6 490 000 Ft), ám már ez is kellőképpen gazdagon felszerelt. A tesztautóban csak a metálfényezés számított extrának, amelyért 127 ezer forintot kérnek el.Kimondottan látványos az Eclipse Cross formaterve
A lökhárítóban látható fényszórók hatalmas légbeömlőre emlékeztetnek. És egy méretes légterelő is helyet kapott hátul
Talán mondanom sem kell, hogy az Eclipse Cross nem vált ki olyan mély érzelmeket, mint az egykori Eclipse kupék, de minden igényt kielégít, amit a mindennapi használat megkövetelhet. Kíváncsian várom a CVT sebességváltóval felszerelt változatot, mert úgy vélem az még tovább növeli a kényelmet, amelyet a szabadidő-autóvá evolválódott Eclipse nyújt.
Sokszor egyébként azon kaptam magam, hogy az autót bámulva, ábrándozva elképzeltem ugyanezt a formát szedánként, vagy egy ferdehátúként. Nagyon jól állna ezeken a karosszériaformákon, csak sajnos abba az irányba tartunk, hogy ezek lassan kihalófélben lesznek
Kíváncsi tekintetek lesték az Eclipse Crosst. Alig észrevehető piros csík fut körbe az autó alsó részén
Szerintem hibátlan a design: elölről is, oldalról is, de a hátulja a legjobb. Valószínűleg a Mitsubishi megmentője lesz ez az autó. Drukkolok nekik: most már az egész Ghosn-birodalom tolja a szekerüket.
Én azt nem értem,hogy ha a tesztben nem jött ki a gyári fogyasztás, akkor a megadott emisszió az sem reális.