Ebben még van anyag! – Volvo S90 T6 AWD

Négy éve az XC90 hozta el a Volvo új dizájnarculatát, amelynek sikerét jól mutatja, hogy azóta egy picit sem csökkent a márka autóit hosszú ideig méregető tekintetek száma. Az S90 formavilága is látványos és figyelemfelkeltő. Viszont nem hivalkodóan feltűnő. Bár egyből látszik rajta, hogy veszettül drága autó, mégsem a rosszalló és irigykedő pillantások követik, hanem az elismerő, még fejbiccentést is kiváltó reakciók. A Thor kalapácsát formáló LED nappali menetfény látványa egyszerűen megunhatatlan, a hatalmas hűtőmaszk pedig segít tekintélyt parancsolóbbá tenni a villámisten „arcát”.

Bár ennek a villámistennek nincs sok köze az elektromossághoz. A kétliteres, négyhengeres benzinmotor turbófeltöltővel és kompresszorral nem éppen a manapság divatos környezetkímélő darab. A teljesítménye 320 lóerő, a nyomatéka pedig 400 Nm. Elkél ez az erő, hogy dinamikusan mozgassa az üresen is több, mint 1,8 tonnás autót. Gyorsításkor persze pillekönnyűnek tűnik. A forgalom többi résztvevője fenemód lassúvá válik, amikor megindul az S90, főleg ha a menetmódválasztó görgőt a dinamikus módba csavarjuk. Ám a kanyarokban már nem képes letagadni hatalmas tömegét, hiába válik feszesebbé az említett üzemmódban a futómű. A nehéz orr és az alulkormányozottság nem avatja hegyi felfutó bajnokká a Volvo nagy limuzinját. Habár az összkerékhajtás igyekszik a hegyi kanyargást élvezetesebbé tenni, egyszerűen ez nem illik az autó karakteréhez.


Az S90 egy „úriember”, egy utazó, aki könnyedén suhan és stresszmentessé teszi a vezetést a hosszú utakon. Ebben segít a Pilot Assist is. Az adaptív sebességtartóval együttműködve, szinte magától vezeti az autót. Sőt, lényegében nem csak szinte. Bent tartja a sávban, kormányoz, gyorsít és lassít, de megköveteli a sofőr figyelmét, olykor beavatkozást kérve. A nyolcfokozatú automatikus sebességváltó is a gondtalan gördülést támogatja. Bár az elképesztő gyorsulásban is szerepet játszik, hatékonyság tekintetében is jól jön. Az üzemmód választót a hatékony beállításra gördítve hamarabb kapcsolgat felfelé, ezzel is meghosszabbítva azt az időtartamot (és távot), amíg kiürül a 60 literes benzintartály.

A komfortos beállítást választva mutatja meg igazán az S90, hogy mire született. Fejedelmi kényelemben érezheti magát minden utas, elöl és hátul egyaránt. Az úthibákról sokszor csak a „dobbanó” hangból értesülünk, bár a nagyobb bukkanók képesek fura zajokat generálni a futómű felől, de érezni szinte semmit nem lehet belőlük.

A fentebb említett fejedelmi kényelemhez az utastér kialakítása is hozzájárul. Sajnos a kardánalagút eléggé széles, ám érdemben nincs negatív hatással a helykínálatra. Elöl és hátul is tágas tér várja még a magasabb utasokat is. Persze hátul egy hangyányit kisebb a fejtér, viszont a kardánalagúton a hátsó utasok is saját kezelőszerveket kaptak a kényelmük optimalizálásához. Elöl pedig a vezetéshez megfelelő pozíció gyorsan kialakítható az elektromosan, több irányban állítható ülésben. A fűthető és szellőztethető ülésekbe masszázsfunkciót is integráltak, emellett az oldaltartásuk is kitűnő.

A vezető előtti digitális műszerfal könnyen leolvasható, minden funkció és megjelenítés egyértelmű. A középkonzol kijelzője talán lehetne egy picit szélesebb, illetve kissé szokatlannak hatott, hogy a klíma kezelését is az érintőképernyőn lehet intézni, bár ez egyáltalán nem tette lassabbá, vagy körülményesebbé a kezelését. Talán csak arról tanúskodik, hogy rohamosan öregszek. Erre utalhat az is, hogy az S90-ben használt fabetétek lenyűgöztek. Teljes mértékben szubjektív, de soha nem voltam a fa díszbetétek híve, viszont, ahogy a Volvo az S90-ben lakkozatlanul felhasználta, az elkezdte megváltoztatni a véleményem. Mindez a világos bőrkárpitokkal rendkívül ízléses összhatást eredményez.

A hedonizmust sem véletlenül emlegettem a bevezetőben. A kifejezés ugye a görög élvezet szóból ered, és magának a hedonizmusnak lényege, hogy a lehető legtöbb élvezetet érjük el az életben. Persze itt megint a szubjektivitás talajára lépünk, hiszen nem gondolkodunk egyformán, így nem is mindenki számára ugyanaz a a dolog az élvezetes. De én azért megkockáztatom, hogy nagyon sokan szeretik, ha minél több lóerő dolgozik az autójukban. Sőt, teljes mértékben meg is értem, mert önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra, amikor odaléptem az S90-nek és az ülésbe passzírozott az ereje. Szóval a Volvo a T6-os motorral maradéktalanul megadja az élvezetet. A kényelmet szintúgy. A fényűzéssel sincs ez másként. Ám a hedonista életmódnak ára van.

Először is az üzemanyag-fogyasztás és az ezzel járó károsanyag-kibocsátás. A hedonizmus némileg önző filozófia, hiszen ebben az esetben például csak úgy érhetjük el az élvezetet, ha azt a természetet terheljük, amelyben majd utódainknak is boldogulnia kell. Ezért nem igazán szép dolog, ha 12 liter benzint égetünk el száz kilométeren. Márpedig átlagosan ennyi csúszik le a T6 „torkán”. Odafigyelve sem sikerült 11 liter alá tornázni a vegyes fogyasztást. Hosszú autópályás vagy országúti használatban, illetve nem fagypont körüli hőmérsékleten biztosan gazdaságosabb, ám most nem mutatta meg ezt az oldalát.

Másodsorban a kereskedésben is vastagon fog a számlán a toll, ugyanis a tesztautó ára kicsivel több, mint 24 millió forint. De a T6 AWD az Inscription felszereltséggel, alapból is 19 millió forint felett indul. Persze az alapáras felszereltség is rendkívül gazdag. Ám a hedonistáknak érdemes elgondolkodniuk azon, hogy a T8, tehát a hibrid változat erősebb (407 lóerős a rendszerteljesítménye) és mégis hatékonyabb. Ráadásul az igazi hedonistát az a néhány millió forint sem zavarja, amennyivel többet kérnek a hibrid változatért.