Ebbe belebukhat a Tesla?

A CATL vezérigazgató úgy véli, a Tesla téves irányt választott az akkumulátor-fejlesztés terén

A hiányos ismeretei mellett a szándékosan rövidebbre ígért határidők miatt is beszólt Elon Musknak a kínai CATL alapítója és vezérigazgatója egy személyes találkozó során.

Komoly mérföldkőhöz érkezett a Tesla, az elsősorban a Cybertruck modellhez fejlesztett, ám már más típusokban is használt, legnagyobb energiasűrűséggel rendelkező, 4680 típusjelű akkucsomagjukhoz legyártották a százmilliomodik cellát. Mindez azt jelenti, hogy naponta 495 ezer ilyen cellát gyártanak, ami 368 Cybertruckhoz lenne elegendő. Nem mindenki örül azonban együtt az amerikaiakkal. Robin Zeng, a világ legnagyobb akkumulátorgyártó cégeként számon tartott CATL alapítója és vezérigazgatója továbbra is kiáll amellett, hogy hosszútávon bukás lesz a Tesla új technológiája.
Hirdetés
A Reutersnak adott interjújában Zeng azt is elárulta, hogy nemrég mindezt egy komoly, személyes vitában is a Tesla-vezér szemébe mondta: Musk állítólag badarságokat beszélt, amikor pedig Zeng elmagyarázta, hogy miért nincs igaza, hozzá sem tudott szólni a témához. A CATL vezetője hozzátette: "Elon Musknak fogalma sincs, hogyan kell akkumulátort gyártani, nem ért az elektrokémiához. A chipek, a szoftver és az egyéb műszaki részletek jóval közelebb állnak hozzá." Hozzátette: "Azt is megkérdeztem tőle, hogy amennyiben pontosan tudja, hogy egy új termék kifejlesztéséhez 5 év kell, úgy miért ígéri meg, hogy 2 éven belül piacra kerül? Azt válaszolta, hogy így motiválja az embereit." Hozzá kell továbbá tenni, hogy Musk és Zeng rendszeresen tárgyalnak egymással, nem feltétlenül riválisként, hiszen a CATL komoly beszállítója a Teslának, a Kínában gyártott autóikba a Tesla saját akkumulátorai helyett CATL egységek kerülnek.
Érdekesség, hogy a CATL is komoly előrelépéseket tett az utóbbi időben az akkumulátor-technológia terén, ám amíg a Tesla a nagyobb energiasűrűség, a könnyebb hűtés, illetve a stabilabb és biztonságosabb működés irányába tesz lépéseket a LiNMC, vagy más néven lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid akkumulátorokkal, addig a kínaiak a jóval olcsóbban előállítható lítium-vasfoszfát akkucsomagokat részesítik előnyben, a jövőt pedig a még olcsóbb nátrium-ion akkucsomagok tökéletesítésében látják.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?