Dzsungeljáró Mercedes

Mercedes extrém terepre és szálloda helyett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német ORC autóátépítő főnöke, Hans Baur, gondolt egyet és építtetett egy túlélőgépet a Mercedes-Benz G-osztály alapjaira.


A kockaformájú terepjáró már önmagában is sok szempontból verhetetlen, de a német cég valami nagyon egyedit alkotott. A munkálatoknak egy G280 szolgált alapul, amelynek 40 milliméterrel megemelték a hasmgasságát, Eibach rugókat tettek alá, és az egészet megalapozták Beadlock védelemmel ellátott Hutchinson alufelnikkel (7,5x16 ET 63) és Cooper Discoverer gumikkal (S/T 315/75 R16 méretben). Hogy a méretes papucsok szabályosan elférjenek és a műszaki vizsgán is csont nélkül átmenjen a kocsi, szélesítették a sárhányókat is. Hab a tortán, hogy hátra is hűtött tárcsafékeket szereltek. A teljes műszaki átalakítás költsége 21 ezer euró (6,3 millió forint).
Mivel manapság már a dzsungelbe sem megyünk iPad nélkül, a kocsi műszerfalában kialakították ennek is a helyét és ami még szokatlan egy ilyen harci járműben, hogy a központi zár távirányítóval működtethető. A csomgatartót szőnyeg borítja, a kerékjárati ívekbe tárolódobozokat és fiókokat építettek be. További tárolórekeszek vannak jobb és bal oldalon a napellenző, illetve az első ülések fölött, de a középkonzol is rejteget üreget. A terepjáróba 190x150 centis fekhelyet is beépítettek, amelyen aludni is kényelmesen lehet. A sofőrt és az első utast Recaro ülések kényeztetik, a hosszú túrákon tempomat pihenteti a vezetőt. Alpine két DIN-es monitoron jelennek meg a navigációs utasítások, a hifi nyolc hangszórós, a maradandó zenei élményekről 480 wattos mélyláda gondoskodik. Az elegendő áramot egy plusz nagyteljesítményű 24 voltos akkumulátor szavatolja. Nem kell félnünk a defekttől sem, a pótkereket kétdugattyús kompresszorral tudjuk felfújni. A beltér átalakításaiért 12 ezer eurót (3,6 millió forint) kell fizetni.
Hirdetés

Kiegészítőkkel sem áll rosszul a dzsungeljáró G-osztály: a vonóhorgot a sváb Osfildern gyártotta. Komolynak látszik az alumínium alváz- és osztóművédelem is, pótkerékből kettő van, ahogy két 20 literes kanna áll rendelkezésre, ha hosszú útra indulunk. A bixenon fényszórókat Hella köd- és szúrófények egészítik ki, a plusz fűthető visszapillantók a sárhányókra kerültek. A 64 literes pót-üzemanyagtartály az alvázvédelem alatt bújik meg. A tetőre sátrat verhetünk, azaz a hozzáépített tető sátorrá alakítható. Sivatagi homokban nagyteljesítményű szellőztető lehet hasznunkra. A kiegészítőkért újabb 14 ezer eurót (4,2 millió forintot) kell leperkálnunk. A G-Merci alapból sem olcsó, a 211 lovas G 350 kivitelért 26,76 milliót kérnek el, ha pedig felspéciznénk ORC-módra, 41 millió forintba fájna a móka. Nem csoda, hogy nem marad pénz szállodára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Dzsungeljáró Mercedes

Vélemény, hozzászólás?