Durván kizöldült a Toyota C-HR
Komoly optikai tuningot kapott a Toyota C-HR a Wald Internationaltől
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem csupán optikai tuningot kapott a Toyota C-HR, hiszen erősebb fékekkel is felszerelték. Lassulni tehát jobban tud, ám gyorsítási képességét, azaz erejét nem fokozták. A látvány persze kellően üt.
Bár a Toyota C-HR Európa legnagyobb példányszámban eladott hibridje, a Wald International úgy zöldítette, hogy nem épp a takarékos üzem jut eszünkbe róla. Pedig továbbra is aszkéta, hajtásláncához nem nyúltak
Alapból sem szolid a Toyota C-HR formája, de a japán Wald International csapata még hozzá is készített egy csomagot. Persze magától megszokottan viszonylag szolidan nyúlt az autóhoz, ami ennek köszönhetően nem lett az átformált autóktól nem ritkán tapasztalható pökhendi vagy ellentmondásos, persze radikalizmusa tovább fokozódott.
A fényszórókba integrált LED menetfény mellett a lökhárítókba is kerültek LED blokkok
Kezdetnek új első és hátsó lökhárítókat szereltek fel beépített LED menetfényekkel, az autó nagyobb küszöbtoldatokat kapott, a gyári fényezést kitinpáncélt idéző, fémesen matt zöld festésre cserélték – ez kétségtelenül hatásosabb, mint a szintén kérhető matt sötétszürke karosszériaszín. Hátul masszív diffúzor teszi teljessé a csomagot, a leglátványosabb stíluselem azonban kétségtelenül a karosszéria alján körbefutó, fényezett csík, amely határozottan zárja le az autó megjelenését.
Szépen keretezi a formát az alul körbefutó zöld csík
Keréktárcsából több fajta is kérhető, a Manga-motívumtól a turbinalapátokig, egy- és kétrészes kivitelben, arany vagy ezüst festéssel, akár 22 colos méretben. A dimenziók egyértelműen túlzottak, s hogy ne árválkodjon egy kicsi tárcsafék a hatalmas felnikben, a Wald hatalmas fékeket szerelt az autóra: a hat fékdugattyú 380 milliméteres (!) tárcsába harap a betétekkel. Az ügyfelek ültetett futóművet is kérhetnek a felpaprikázott C-HR-hez, motortuning viszont egyelőre nincs.
Többféle 22 colos felni is kérhető, a hatalmas kerekekbe 380 milliméteres féktárcsák kerülnek
Az utastérben meglepően visszafogottak a változások. Újak a különféle árnyalatokban választható szőnyegek, a pedálokat alumínium szettre cserélték, továbbá kéttónusú bőrrel vonták be a kormányt. A műszerfalhoz nem nyúltak a dizájnerek, kérhetők viszont színes dekorpanelek.
Gyáriak a karosszériaelemek és még a hátsó léterelő is, csupán lökhárítókkal és küszöbtoldatokkal igencsak át tudták formálni a C-HR alapból sem szolid megjelenését
A Wald európai hálózata meglehetősen hiányos, de hazánk mondhatni, hogy szerencsés helyzetben van, mert nem kell Angliáig vagy Finnországig zarándokolnia annak, aki a megvadított C-HR-re vágyik: egyedi rendeléssel Kijevben, a szomszédos Ukrajnában is elérhetők a japán tuningműhely munkái.