Durván alávághat a kormány a konnektoros hibrideknek!

Akár már szeptembertől életbe léphet a plug-in hibrideket hátrányosan érintő rendelet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy nemrég kiadott kormányrendelet-tervezet szerint szeptembertől nem kaphatnának zöld rendszámot a konnektoros hibridek, a már forgalomban lévőkről pedig záros határidőn belül levetetnék.

Többször is napirendre került már, hogy a kormány elvenné a plug-in hibrid autóktól a zöld rendszámot, ám eddig csak szóbeszéd szintjén merült fel az intézkedés. Most először viszont konkrét kormányrendelet-tervezet jelent meg a témához kapcsolódóan - írta meg a HVG.
Hirdetés
Ennek értelmében idén szeptember 1-jétől már ilyen elven működő autók nem kaphatnának zöld rendszámot első forgalomba helyezéskor. A tervezet emellett a már kiadott plakettekre is kitér: eszerint 2026. november 30-ig az összes plug-in hibriden le kell cserélni normál, fehér hátterűre.
Az indoklásban kifejtik, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket (pl: néhány városban ingyenes parkolás, az adásvételkor a vagyonszerzési illetékmentességet, vagy éppen regisztrációs adómentességet, nem beszélve a cégautóadó alóli felmentésről) kizárólag a tisztán elektromos és nullakibocsátású személyautók számára szeretnék biztosítani. Magyarországon több mint 100 ezer ilyen rendszámmal közlekedő jármű szerepel a nyilvántartásban, ebből közel 41 ezer kényszerülhet cserére.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?