Az Ibiza kevésbé, az Arona már valamivel szemmel láthatóbban újul meg
Korábban már
jeleztük, hogy tesztelik a frissülő SEAT Aronát, és már akkor is látható volt, hogy nagy változásokra nem kell számítani. Új információ viszont, hogy egyrészt április 15-én kerül sor a bemutatóra, másrészt pedig a kis SUV-val egy időben az Ibiza is megkapja a ráncfelvarrást. Részleteket nem árultak el a spanyolok az újdonságokról, kiadtak viszont egy ízelítő fotót és egy kedvcsináló videót - ezekből pedig megerősíthetjük, hogy
az Aronához hasonlóan az Ibizán is nagyítóval kell majd keresni a módosításokat.
Öt generációs pályafutása során az Ibiza a SEAT történetének legsikeresebb modellje lett. 1984-es bemutatása óta már majdnem 6 millió példány gurult le a gyártósorokról, ám a mai, SUV-őrült világban persze ez a modell sem a fénykorát éli a legtöbb rivális kompakthoz és kisautóhoz hasonlóan. Talán éppen ezért nem ölt túl sok energiát a gyártó a külső átrajzolásába, a sejtelmes fotó és az alábbi energikus videó aprólékos megállítgatása alapján kijelenthetjük, hogy a fő elemek, például az első és hátsó fényszórók, vagy a frontrész légbeömlői szinte egy az egyben ugyanolyanok maradnak. Ez persze nem feltétlenül baj, az Ibiza még ma is fiatalos és modern megjelenésű. Megújul viszont a feliratozás, a kézírásos Ibiza típusnév középen megjelenő tipográfiáján kívül a felszereltségi szintet jelölő FR logó is új.
Az Arona, a tavalyi év második legtöbbet eladott SEAT-jának hátsóján ugyanúgy díszeleg a lendületes vonalvezetésű modellnév, de itt azért jellegzetesebb változásokat is felfedezhetünk. Elöl például két hangsúlyos, kör alakú foglalatba helyezett ködlámpa teszi egyedibbé a kis SUV-ot. Új az első lökhárító, az alsó légbeömlő eddigi, lefelé szélesedő trapéz kialakítása "megfordul" és felfelé szélesedik, illetve a sarkok felé is megjelennek az új kialakítású hűtőrácsok, vagy legalábbis az azokat imitáló fekete dekorbetétek. Az autó terepképességeit (már amennyi van belőle) a matt ezüstre fényezett dekorelemek hivatottak hangsúlyozni, a komoly off-roader járművek haspáncéljait követve. Belül persze még több újdonság fordulhat majd elő, ami igaz az Ibizára is, az utasterekbe ugyanis egyelőre nem engedett bepillantást a SEAT, de elmondásuk szerint mindkét modell még inkább hálózatba kapcsolt lesz minőségi anyaghasználattal és intuitív megoldásokkal.