Drágább, mégis dízellel éri meg igazán

Dacia Duster 1.5 dCi teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig van feladat, amire ne lenne alkalmas a Dacia Duster 1.5 dCi Arctic 4x4, ehhez képest a vételár nagyjából ott végződik, ahol a legtöbb hasonló méretű kompakt SUV akciósan, fapadosan kelleti magát.


A benzines Duster után gyorsan lecsaptam a dízelre, mert nem titkoltan a munka könnyebbik végét szerettem volna megfogni: úgy véltem, Lővei kolléga tesztjét követően rám kizárólag a gázolajos változat fehér foltjainak a satírozgatása vár, de csak részben lett igazam. A próbahét során akadt némi plusz feladatom, amit igazából magamnak adtam, ám úgy voltam vele, ha már egyszer kitaláltam, akkor a végére járok a dolognak. A feladat izgalmát részben az jelentette, hogy titokban végeztem közvélemény kutatást a Duster megítélésével kapcsolatban. A véletlen úgy hozta, szembesüljek a bírálatokkal, olykor a dicséretekkel, mert ha hiszik, ha nem, a Dacia SUV bizony véleménynyilvánításra sarkallja a nép egyszerű gyermekeit. Prózaian kezdődött, éppen a szüleimnek segítettem a heti bevásárlásban, és az egyik áruházlánc parkolójában vártam rájuk. Mivel szemből kellemetlenül sütött a nap, hátraültem, majd az ablakot letekerve bambultam kifelé, amikor feltűnt, hogy az elhaladó járókelők megnézik a kesudió színű Dustert, és szinte mindenkinek van róla véleménye. Megtetszett a szituáció. A vezetőülés mögött kvázi megbújva, első pillantásra senki sem vett észre, így aztán lakatok sem kerültek a szájakra, és mivel szokásommal ellentétben volt nálam toll és papír, elkezdtem strigulázni…

Őszintén szólva, már első alkalommal elégedett voltam, mert az A4-es lapon 27 értékelhető esetet rögzítettem cirka 50 perc leforgása alatt, és az adatgyűjtést nem hagytam abba: a következő napokban már tudatosan vettem célba más nagyáruházak parkolóit, a jól bevált elbújós technikával. Nem szántam irreálisan sok időt erre a kvázi inkognitótesztre, de úgy vélem, a begyűjtött 113 „szavazat” is eredmény, és az összesítés után levonható belőle némi tanulság, amit azért nem kell készpénznek venni, ám a körülmények miatt mégis elgondolkodtató, amit az arányok mutatnak. A 113 esetből 84 „minősítő”, azaz 74 százalék tett negatív megjegyzést, és csak 29 ember viselkedett úgy (26 százalék), mint akit nem befolyásolt a Dacia név. Mert a reakciókból számomra egyértelmű volt, hogy a lesajnálás döntően a márkának, és nem konkrétan az autónak szólt, pedig a Duster - ezzel a dízelmotorral - sokkal többre hivatott annál, mintsem egy legyintéssel leírják.

Mondjuk az biztos, hogy a kidolgozási minőség nem az autó erőssége: a bő 10 ezret futott tesztpéldánynál már elkezdett hámlani a váltógomb markolata, a szélvédőnél hullámosra gyűrődött a műszerfali belső tömítés, és a műanyagok sem a legbarátságosabb fajtából valók. Azonban más kellemetlenség nem igazán róható fel, nincsenek extrém zörgések, minden kezelőszerv problémamentesen működik, egyedül a hangulattal lehet vitatkozni – és a pontatlan, piktogramos üzemanyag-szintjelzővel. A „Shiny barna harmónia” nem valami nagy ötlet, pedig jelen esetben a metálbarna burkolat elviekben még harmonizálna is a külsővel, az összhatás mégis kissé ízléstelen, ráadásul, aki dízelt választ, annak a relatíve gazdag felszereléshez alapáron jár ez a gyári nagyvonalúság.

...a Duster ezzel a dízelmotorral sokkal többre hivatott annál, mintsem egy legyintéssel leírják!


A benzines Duster tesztje után nem kérdés, hogy ez a román SUV a Renault-féle dCi erőforrással a jobb vétel, és ehhez standard a 4x4 hajtás. A motorzaj elviselhető, a 105 lóerős gép autópályán sem vall szégyent, azonban ismerve a hazai útviszonyokat, az autó legjobb része a futómű – a Dacia igazi strapabíró igavonónak tűnik, valósággal átszökken a kátyúkon, és meglepően komfortos arcát mutatja. Aki tutira akar menni, ne sajnáljon 80 ezer forintot az ESP megvételére, egyrészt ezzel a berendezéssel operál a virtuális differenciálzár - és ez jól jöhet terepen -, másrészt a menetdinamikai tesztek szerint a magas építésű Duster sportosabban hajtva nem éppen a stabilitás jelképe, jobb tehát a békesség. Mivel alaphelyzetben fronthajtással lehet közlekedni (forgókapcsolóval választható ki az automata 4WD és a fixen zárt hajtásmód), a fogyasztásban nem érződik a 4x4-esek nagyobb étvágya. A kiismerhetetlen életet élő üzemanyag-szintjelzővel ellentétben, a fedélzeti számítógépben hellyel-közzel meg lehet bízni, mert a mutatott 6,3 literes érték csak alig tért el a tankolásokból számított átlagunktól.

Falura jó lesz! – legyintett a Duster láttán fitymálóan az egyik parkolós véleményformáló, és azt hiszem, ebben a három szóban még benne van az elmúlt évtizedek azon keserűsége, szánalma, komolytalansága, ami nálunk Magyarországon a Dacia márkanevet, és ezzel egyetemben a Dacia autókat körüllengte. Az idő azonban azoknak dolgozik, akik fittyet hányak a presztízsre, mert ha szigorúan a használhatóságot vizsgáljuk, akkor nincs a piacon még egy ekkora, 4x4-es, dízelmotoros SUV, és akinél a cél szentesíti az eszközt, továbbá képes szemet hunyni az apróbb minőségi problémák felett, nagyon is jól járhat a Dusterrel, amely listaáron 4,3 millió forintért hazavihető. Azt nem állítjuk, hogy esténként Operába járáshoz ideális lesz, de ha le van mosva, és csillog-villog, küllemét tekintve szerintünk nem fog kilógni az Andrássy úti kocsisorból sem. Tudják, a sötétben minden tehén fekete.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
82 kW (112 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,5 s
Végsebesség:
168 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4315 mm
Szélesség:
1822 mm
Magasság:
1695 mm
Saját tömeg:
1294 kg
Össztömeg:
1844 kg
Tengelytáv:
2673 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
475 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
mechanikus - 6 fokozatú
Nyomaték:
240 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
82 kW (112 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
168 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,5 s
CO2-kibocsátás:
145 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Drágább, mégis dízellel éri meg igazán

  • 2017.11.01. at 02:33
    Permalink

    Tetszik az auto mert a szervizekben ugy látom nem kell elbocsátásoktol tartani bár a motor renault de hát a többirész majd meglátjuk valakinek javitanni kell mig garanciális.Ha valami jo nemszámit a neve inkább talán a renault gondolta ugy nem adja a nevét hozzá csak driszkréten.Drágább lenne ,jobban öszerakot lenne ,jobban felszerelt talán? Jobban fogyna bár renault néven de már ötmilliot surolja duster 1.5dCi.Ami tetszik hat sebeséges válto, kicsi luxus müszerfal berakás. Talán tartos?A fogyasztása jo a csomagtarto hatalmas variálhato.Elsö lámpák tetszetösek ,oldala szélesitések már kicsit szügségszerü.A hátulja egyszerü a lámpához ajto domborulata imitativ.Lehet jo és szerethetö auto ha kinövi gyerek betegségeit?

Vélemény, hozzászólás?