Dízelmotorját gázosította az Iveco – bársonyosan jár

Láttuk és hallottuk: Iveco Daily Natural Power CNG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hazai sajtónak is bemutatkozott a CNG-hajtású Iveco Daily, mely nem csupán takarékos üzemével előnyös.


Utoljára 130 kilométeres hatótávú elektromos verziója kapcsán találkoztunk a tavaly alaposan felfrissített, lényegében új, ötödik generációjába is lépett Iveco Daily-vel, most pedig CNG-hajtású kiadása kapcsán kerül terítékre a 3,5-7,0 tonnás megengedett össztömeggel, nem kevesebb mint 28 alapváltozatban és alvázas kiviteleivel gyakorlatilag végtelen számú kialakítással kapható furgon, platós, kombi, személyszállító vagy alvázán bármilyen felépítményt hordozó haszongép.
Hirdetés

Míg a hagyományos, nagy hatékonyságú dízelmotorok mellett az elektromos, illetve hibrid hajtásláncok ma még túlzottan drágák és sok esetben a kelleténél több kompromisszummal járnak, a gázhajtású motorok jó alternatívák a költség- és az emisszió-, valamint a zajcsökkentésre is. Az állati, növényi hulladékból is előállítható metán, azaz CH4 jelentős hidrogéntartalma miatt tökéletesen és szerényebb emisszióval ég, mint bármilyen más üzemanyag, hátránya azonban, hogy légköri nyomáson ezerszer nagyobb térfogatot igényel, mint az azonos energiamennyiségű gázolaj. Sűrítéssel (CNG=compressed natural gas) azonban elérhető, hogy még mindig viszonylag nagy tartályokba, de az autózáshoz elegendő mennyiséget lehessen tölteni - sűrítéssel, 200 bar nyomáson már "csak" ötször akkora térfogatot igényel a CNG, mint a gázolaj.
Az Iveco sajátos útját választotta a CNG-üzemanyagra való áttérésnek. Noha az a benzineshez hasonlóan Otto-ciklus szerinti üzemet, befecskendezést és gyújtógyertyát is igényel, mégis inkább 3,0 literes, közös nyomócsöves dízelmotorját vette alapul a gázüzemű Natural Power verzió megépítésekor. A motorba 7 bar nyomással, egy közös nyomócsöves, azaz common rail rendszeren és hengerenkénti gázbefecskendezőkön, valamint egy nyomáscsökkentőn keresztül jut a tartályban 200 bar nyomáson lévő üzemanyag - a gáz, melyet ott ugyanúgy gyújtógyertya robbant, mint a benzines motorok esetében. Érdekesség, hogy hengerfejcserével, a benzines motorok vezérműtengelyének beépítésével, de dízelmotor adta az Iveco CNG motorjának alapját, ám vészüzemben, illetve hidegindításnál (-15 oC alatti hűtővíz-hőmérsékletnél) 14 literes vésztartályából benzinnel is üzemelhet a Daily Natural Power.

A CNG hajtás előnyei több tőről fakadnak, egyrészt említhető a dízelhez mérten sokkal tisztább üzem, az alacsonyabb zajszintű motor, valamint a költségbeli előnyök - bár a fogadására felkészített motorok a dízelekhez mérten mintegy 5000 eurós felárral rendelkeznek, olcsóbban tankolhatók (itthon sajnos egyelőre csakis Győrött, Szegeden és Budapesten, egy-egy kúton; a legdrágább, budapesti állomáson is literenként 100 forint a CNG árelőnye). Tőlünk nyugatabbra, az éjszakára koncentrált szállítási feladatok miatt több olyan belvárosi rész van, ahová csakis tisztán elektromos vagy tisztán gázüzemű autókkal szabad behajtani, a Daily így sok olyan vevőt szerezhet, akiknek mindenképp ilyen szállítóra van szükségük. A hatótáv az elektromos változatnál mindenképp komolyabb, már a standard, 246 literes gáztartályokba is 41 kilogrammnyi CNG tankolható, ami a Daily esetében mintegy 430 kilométeres hatótávot ad. Szervizelési, karbantartási költségeivel is előnyt szerez a CNG-s Daily, amit elsősorban részecskeszűrő-mentességének köszönhet, s mely előnyét a gázrendszer és a gáztartály időszakonkénti, itthon az európai uniósnál sűrűbben esedékes hatósági átvizsgálás némileg rontja, de még mindig nem emészti fel teljes mértékben.

Ennek megfelelően van is már hazai kuncsaft, aki az egyelőre igencsak szórványos hazai töltőállomás-hálózat ellenére rendelt magának, illetve vállalkozása számára CNG-hajtású Dailyt, az Iveco bemutatóján pedig egy szomszédos országba érkezett példányt tekinthettünk meg. Jól látható, hogy haszonjármű esetén a méretes CNG-tartályok gond nélkül férnek el a padlólemez alatt, s jól hallható, hogy CNG-vel tényleg sokkal csendesebben jár a vészüzemben (csökkentett teljesítménnyel) benzinnel is járó motor. Van tehát még lépcső, életképes alternatív üzemanyag a villanyautók bevezetése előtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Dízelmotorját gázosította az Iveco – bársonyosan jár

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    Nem tiszta, tiszta számomra, hogy mit is csináltak ezzel a motorral?
    Van rajta fojtó szelep?
    Benzines hengerfejet tettek rá?
    Van benne lambda vezérlés?
    Mennyi a sűrítési viszonya, fizikai/dinamikus?
    Van valamilyen feltöltése?

    Szövegben nem értem mi ez a commonrail téma a gázrendszerhez írva?

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    ,, Szervizelési, karbantartási költségeivel is előnyt szerez a CNG-s Daily, amit elsősorban részecskeszűrő-mentességének köszönhet, ” hát mien ember az akinek dízele van és nem hajítja k belőle a vétel napján a részecskeszűrőt??

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    Bocsi de csatlakoznék a témához.Ismerősöm a kamionjába beleszereltette az LPG-t.Nem volt olcsó tréfa.Tapasztalata szerint 5 l gázolajjal kevesebbet eszik ,helyette megeszik 5l LPG-t.Majdnem csöbörből vödörbe téma.Én viszont a transitomba belerakattam a HHO rendszert és úgy néz ki kb1,5l megtakarítással számolhatok.Nem elhanyagolható az sem ,hogy szó szerint hegyi levegő távozik a kipufogómból,teljesen megszűnt a dízel kipufogószag már 200 km megtétele után.Szerintem a vízbontásra kéne gyúrni a szakiknak,az a jövő.

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    A BKV buszok dieselek, ezért nem lehet CNG-re szerelni, csak ha benzines motort tesznek bele.
    A dieseleknél is van gázos alternatíva, mikor LPG-t „kevernek” a gázolajhoz (levegő nyomócsonkba a turbo után), de ennek átalakítása 3-400 ezer forint.Viszont buszoknál nagyon hamar megtérül…ne.

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    BKV buszokat miért nem szerelik inkább CNG motorral?
    Város is élhetőbb lenne, és olcsóbb is.
    Évente néhány milliárd forintot megtakaríthatnának vele.

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    Kedves Combi27!

    Egyáltalán nem pofátlan a kérdés. Valóban a benzintartály mérete számít, hogy csak vészüzemre elegendő üzemanyag férjen bele. Azt hiszem sokan vannak, akik csak nagyon minimális benzint tankolnak a gáz mellé, ennek ellenére nem gondolom, hogy megérné a tiszta gázüzem bejegyeztethetőségéért tankot cserélni, itthon ugyanis egyelőre ez nem jelent előnyt.

  • 2017.10.31. at 01:01
    Permalink

    Kedves Mátyás!

    Hadd legyek pofátlan, és kérdezzek a cikk szerzőjétől:

    Mitől számít tisztán gázüzeműnek egy autó, ha van benne benzintank?
    Ha a tank méretétől akkor már tetetek is a sajátomba kicsi tankot, ugyanis kb 25 liter benzint tankoltam a kettős üzemű, igaz LPG-s kocsimba szeptembertől a mai napig.

Vélemény, hozzászólás?