Dicső elődök a Mercedes archívumából

1982-es bemutatásakor se a vásárlók, se a szakma nem tudott mit kezdeni a Baby-Benz-nek csúfolt 190-es (W201) Mercivel. Később a hátsó futómű gyerekbetegségeit leküzdve igazi kasszasiker lett, ma kedvelt youngtimer, ritkább változatai jó eséllyel jövőbeli klasszikusok. A C-osztályok előfutárából 1,8 milliót gyártottak 11 év alatt, nagyrészt az extramód tartós dízelekkel. A kétliteres, változattól függően 72 és 75 lóerő közötti, négyhengeres OM 601 (régiesen és műszakiasan németül Oelmotor, azaz dízelmotor) kódú volt mind közül a legtakarékosabb. Az egy hengerrel és fél liternyi lökettérfogattal nagyobb OM 602 ezen felül utánozhatatlan járáskultúrát és több erőt adott. Az igazi dízelkirály ennek a jóval ritkább, turbós változata volt 126 lóerővel, ami még automata váltóval is elég gyors tudott lenni.

A benzinesek közül gyűjtői darab lehet a 2.3-16 és 2.5-16 jelű modell, amelyekbe a ma már szintén fogalomnak számító M102-es benzineseket rakták. A Cosworth fejlesztésű hengerfejjel gyártott változatok 200 lóerő feletti teljesítményükkel a legerősebb utcai verziók voltak, a DTM klasszikus korszakában a még ennél is spécibb AMG változatok versengtek az M3-as BMW-kkel.
A 190-es elektromos változatáról a legtöbbet akkor tudtuk meg, amikor szintén az új C bevezető kampányában a gyár egy adag korabeli fotót közölt róla. A C-osztály első két generációja persze szebb, gyorsabb és biztonságosabb is volt a 190-esnél, most mégsem emlegetnénk fel őket, mert használtaautóként nem a kedvenceink. A most kifutó C egy kellemes és jó autó, alig várjuk már a frissen bemutatott utódját.