Júniusban töltötte be a hatvanat a Giulia
Biztosan a szívükhöz kaptak az Alfa-rajongók a cím láttán, pedig nem állt szándékomban, hogy bárkit megsértsek. Ez a mondat bizony valós történet alapján született. Miközben csillogó szemekkel meséltem egy teljesen laikus ismerősömnek magáról az Alfa Romeo márkáról, annak történelméről, meghatározó típusairól, természetesen szóba került a Giulia is. Amiről persze a most futó generáció jutott az illető eszébe, de megmutattam neki a kezdeteket. Ekkor hangzott el az a bizonyos mondat, hogy "dehát ez egy Zsiguli."
Mi tagadás, a kerek fényszórók - bizonyos modelleken ikerlámpák - elöl és a "kockaforma" láttán azért talán nem véletlen, hogy a Ladára asszociált szegény. Egyébként a Giulia is a '60-as évek szülöttje, akár a Fiat 124, ám a Giulia hamarabb látta meg a napvilágot. Egészen pontosan 1962. június 27-én debütált Monzában a híres-neves versenypályán, ezzel is jelezvén, hogy sportlimuzinnak szánták a modellt. Bizony, a sarkos forma ne tévesszen meg, az Alfa Romeo az elsők között épített nagyteljesítményű - legalábbis akkori mércével - motort egy aránylag könnyű autóba. Mindezt szándékosan, hiszen már az 1960-as években is létezett az a rajongótábor, amelynek tagjai lelkesedtek az Alfa Romeo mondelljeiért. Nem kis szerepe van ennek persze a sportsikereknek, de nagyban hozzájárult a dizájn és a valóban sportos vezetési élmény, amit a márka termékei adtak.
Örökölt néhány megoldást az elődjétől, de azért nagyrészt friss technikát hozott
A Giulia a Giulietta utódjaként érkezett, a valóban önálló típus gyári kódneve Type 105. Azért fontos ezt megemlíteni, mert a kockaforma mellett találkozhat még sokféle Giulia nevű Alfa Romeóval az érdeklődő. Például a Spider és a Sprint Speciale csodálatos formákkal csábít, de műszakilag azok bizony a Giulietta testvérei. De vissza a Type 105-höz, amelynek formája csalóka. Ugyanis a 4,14 méter hosszú szedán légellenállási együtthatója 0,33, ami korának legjobb értéke a lépcsőshátú modellek között.
0,33 a légellenállási együtthatója
Először a TI jelölésű, tehát a Turismo Internacionale modell forgalmazása kezdődött az 1,6 literes, két vezérműtengelyes, 92 lóerős könnyűfém benzinmotorral. Ezzel akár a 170 km/h tempót is elérhette az autó, míg a 0-100-as gyorsulása csupán 12 másodpercet vett igénybe. Márpedig ez akkoriban sportoautós értéknek számított. Még izgalmasabb volt a TI Super, ami ugyanebből a motorból, két Weber karburátorral 112 lóerőt hozott ki, és konkrétan versenyautó-alapnak is megfelelt a könnyebb alkatrészekkel 910 kilósra fogyasztott masina. Összesen 501 darab készült belőle, úgyhogy a gyűjtők féltve őrzött kincse.
Az 1,6 literes motorral volt igazán sportos
1964-ben megpróbálkoztak egy gyengébb belépőmodell piacra dobásával, amelynek az alapfelszereltségét is szerényebbre szabták. Ez volt az 1300, ami a négyhengeres 1,3 literes motorjával 78 lóerőt tudott. Könnyen felismerhető a szimpla fényszórókról elöl, illetve a módosított hűtőmaszkjáról. Később ebből is készült erősebb TI változat 82 lóerővel, de az igazán sikeres a Super lett a maga 98 lóerejével, amihez már szintén a dupla Weber karbis, 1570 köbcentis motort kellett beleépíteni.
Az 1970-es években aztán megérkezett az olajválság és az Alfa is bevetette a dízelmotort a Giuliában, de kevés sikerrel. Az eredetileg a dízelmotorokra szakosodott Perkinstől érkező, 1760 köbcentis, 55 lóerős egység nem aratott osztatlan sikert a vásárlók körében. Csupán 6537 darab készült belőle. A típus gyártásának első 15 éve alatt pedig összesen 572 ezer darab készült, de a '70-es évek végén jó időre elbúcsúzott a név, ami csak 2015-ben tért vissza újra, egy olyan autón, amiért ismét méltán rajonghatnak a vezetés élményét előtérbe helyező vásárlók.
2015-ben született újjá a Giulia
