Csúnyán elfüstölt ez a McLaren Speedtail Prototype
A McLarennek van még mit csiszolnia a Speedtailen
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy londoni benzinkút mellett adta meg magát a McLaren Speedtail, csak úgy dőlt belőle a füst.
Történt ugyanis, hogy a guildfordi benzinkút mellett járva, félre kellett húzódnia a járműnek, mivel dőlni kezdett belőle a füst. Egyelőre meg nem erősített hírek szerint valamilyen elektromos probléma okozta a bajt, így a biztonság kedvéért a tűzoltó készülékeket is elővették.
Ugyan az autó károsodása minimálisnak tűnik, ez mégsem túl kecsegtető a jövőre nézve. Főleg annak fényében, hogy 106 vásárló már ki is fizetett mintegy 1,9 millió eurót ezért a limitált kiadású Hyper-GT-ért. Mindenesetre a probléma kivizsgálása megkezdődött, vélhetően a hibrid hajtásra fognak összpontosítani.
A McLaren ennek fényében jövő év elejére tervezi a kiszállítások megindítását, bár egyelőre nem árult el túl sok információt az autóról. A köztudatba olyan adatok kerültek be, mint a 403 km/h-s csúcssebesség, az 1035 lóerő és egy hihetetlen gyorsulás: állítólag 12,8 másodperc alatt éri majd el a 300 km/h-t.
Lesd meg a füstöt okádó McLaren Speedtailt itt:
Made in England 😀
Nem mintha a Honda NSX II szebben járt volna a Nürburgringen…
https://jalopnik.com/the-new-nsx-just-burned-to-the-ground-at-the-nurburgrin-1610115878
„How do we know the upcoming 2016 Acura NSX will be a legitimate supercar? Because it burns like one.” 🙂
A i-szériás bömösökhöz gyárilag adják a 10 m3-es oltókonténert.